Magyar Planétás

"Mennyezlek tégedet én magamnak örökké,

és mennyezlek tégedet én magamnak igazságban..."

A Menny asszonyából, boldog asszonnyá...
             

Amint a Szűzföldből a magot bévetve termő Anyaföld válik, úgy válik a szűzi leányból, mennyecskéből, menny-asszony, az a mennyei boldogság, édenkert, virágoskert, amelyből az újasszonyiságba lépve új élet, amint azt a régiek mondták "új Holdból" "új király" fogan.A fiatal leány átváltozásával a menny földi képviselőjévé válik, aki a boldogságos égit, a földivel összeköti, s testiségében válik az e-világ és a "menny-világ" hídjává, kapujává.

A hagyományos három napos, drámai erejű lakodalmi szertartás tizenkét részre szabott "dramaturgiájával" fő, illetve mellékszereplőivel a természet mozgását, az évkör tizenkettes beosztását idézte meg.  Főszereplője a leány, aki hármas természetű alakváltását, csakis a vele egylényegű sötét, éjszakai világban "rejtetten" hajthatta végre, ott és akkor, amikor a szűzies tisztaságot hordozó Est-hajnalcsillag, a mennybéli Ég Királynő, maga Vénusz látható.

A gondtalan leányi szerepkörből való átlépést, átlényegülést, a menny-asszonyiság köztes állapota, majd az ebből kifejlődő asszonyi minőségbe (Hold) való átlépést a "tudatalatti" világában, a Hold éjszakai uralkodásának idején ünnepelték.

Virágoskertet, virágos koszorút idéző ősi virágénekeink, szilvamagformával díszített szerelmi jegyajándékaink, valamint leánykérő hidas és kapus játékaink éppen ezen természeti átlényegülést, a másvilágból, azaz édenkertből, virágoskertből, a testi-lelki kapun való átjutást jelenítették meg beszédes képnyelvi formában...

A szűzies lány "kapuja"...

             A tizenkettes felosztású "misztériumjáték" egyik igen fontos eleme a kikérés-kiadás mozzanata volt. A zárt kapukat találó kérők egy "eltévedt galambot" kerestek a leányos háznál. Mindkét motívum a menyecske erkölcsiségét, tisztaságát, romlatlanságát hivatott jelezni. Nem véletlen, hogy Napfelkelte előtt - amikor a Hajnalcsillag (Vénusz) még nem olvadt bele a Nap fényébe -, illett megkérni a leány kezét. A bújócskás, kapus, hidas gyermekjátékok éppen a leányból asszonnyá válás misztikus pillanatát idézik meg játékos formában.  

 "Boldogasszony, boldogasszony,

mit kerülöd az én házam táját?"

- éneklik a karikázó lányok, ahol a leendő anyós, eljövendő menyével az anya-leány azonosság alapján áll. A kapu a távoli, ellentétes tartalmú világok összeköttetését, evilág és a mennyország, az asszonyi külső és a benn lakozó, életnek teret adó zárt világ tartalmát foglalja magába. Mert az asszonyi test az, amely összeköttetést biztosít e "kétségek" közt a teremtés által. Az Anya "kapuján" születünk erre a világra, s földi létünk bevégeztével az Anyaföldbe mélyesztett sír nyitott kapuján keresztül távozunk a másvilágra...

"Átmehetünk-e a lyukas hídon?" - kérdezi a násznép az esküvő másodnapján, az összefektetés, a testi egybefonódás, a fizikai átváltozás utáni napon, a leányos házhoz érkezvén. Ezen játékokban megjelenő, a természet alkonyán átköltöző madáralakok hivatottak "égi-hidat" képezni a látható és láthatatlan szférája között.

A beavatás kellékei...

             A lakodalmi szertartás íratlan törvényessége értelmében minden egyes apró elemnek kiemelkedő fontossága volt. A kézfogón kicserélt jegykendő, arckendő magát a személyiséget testesítette meg. Ha a pár a nő tisztátalanságából kettévált, a fiú a leányt a közösség előtt megszégyenítve, csizmájából kilógott jegykendővel, "kapcaronggyal" érkezett a templomba.

(A kendőt mára az arany gyűrű váltotta föl, mely kör alakú teljességével, és aranyló színével a mindenható Napot, a mindenkiben ott élő Fényt, isteni ön-magunk, Istenhez hasonlatos képmás személyiségét jelképezi. Hogy azt éppen a gyűrűsujjra húzzuk, a kézen található szimbolikus Nap "felségterületre" szintén nem a véletlen műve.)

 A menyasszonytánc

a leány szertartásos beiktatása,

az egyik létből, másikba való átforgatása volt.

A lelki átváltozást, a körbeforgással testileg is mozgásban hozták, s felkészítették az első együtt töltött éjszakára. Ennek fontos kelléke a leány mennyezetes ágya és annak összes fehérneműje, párnája, amely magát a menny asszonyát szimbolizálta. Az "ágyvitel" szertartása, a leány költöztetése, a fizikai átváltozás szintén fontos eseménye. A dramaturgia szigorú "törvényeihez" kapcsolódott az első együtt töltött éjszaka utáni "hajnal hasadáskor" a véres lepedő nyilvánosság előtti bemutatása, mely a leány ártatlanságát hivatott bizonyítani. E fizikai beavatás utáni kilencedik hónap táján "virradatkor", "kikeletkor", egy új lélek földre születésekor "piros hajnal hasadt".

             Különleges átváltozó-átváltoztató, áldozati szerep jutott a lakodalmi étkeknek is. A lakodalmi díszkakas az átváltozást, a koszorú formájú mennyasszonyi kalács pedig a leányság föláldozását jelentette.

Régente a ruházat színe sötét, ultramarinkék, vagy bordó volt, mely a leány Est-hajnalcsillagi szerepkörére, annak éjszakai jelenlétére utalt, s csak később váltotta föl a szűziséget jelképező fehér szín szokása.

A drámai mennyasszony siratáskor, mikor a gondtalan leányságot temették, levették a leány fejéről pártáját, s a mennyei Ég királynő koronáját, virágos, gyöngyös koszorúját helyezték homlokára. A virágok és a fehér gyöngy a vénuszi tisztaságot és a női édenkertet testesítették meg. A koszorút csakis a nászéjszakáig viselte a leány, s azt szimbolikusan a násznép előtt a Vőfély "botjára húzták", amin éppen annyi színes szalag lógott, amekkora maga a násznép volt.

Hajnal hasadás előtt, a nászasszony elkészítette az asszonyi létet szimbolizáló kontyot, s a leány addig hordott hajfonatát föltekerte, kontytakaró alá rejtette, s kendővel bekötötte. Ezzel

a menny asszonyából

a boldogság és bőség asszonyává átlényegült leány

végigment azon a női alakváltozáson, drámai fordulón,

mely testi-lelki-szellemi minőségét,

így sorsát is végérvényesen átalakította.