Magyar Planétás

A régiek, kik a természet járásához alakították hitéletüket, szokásaikat, s ünnepeiket tudták, hogy csakis a halál, valaminek a meghaladása hozza el az új életet. A lemondás, a bezárkózás, a megtisztulás, az egyetlen út, mely helyt ad a jövő sarjadásának. Hiszen az élet egy magasabb, szellemibb szintjére, az Örök tartományába lépni, csakis fizikai, lelki áldozat árán lehetséges, mert a halál áldozata, az élet áldását hozza.

Böjtelő-Böjtmás...

A Húsvétot megelőző böjti hetek időszaka, Húsvét "mozgékonyságának" köszönhetően - miszerint az ünnep a tavaszi nap-éj egyenlőséget (márc.21.) követő, első Holdtölte utáni, első vasárnapra esik -, vándorol.

A fizikai, s lelki megtisztulást idéző böjt hathetes időszaka a Feltámadást, az új élet sarjadását megelőző Farsangi hetek Hamvazószerdájával veszi kezdetét. A Farsang, mely az emberben az egész éves, szigorú szabályok szerint működő földi rend "megbomlását", a határtalan mulatozást, a különcködő maskarák mögé bújást, a zsigerek kicsapongó működését indította meg az emberben, most véget ér. Feláldozódik, feloldozódik minden, s túllép az anyagi lét hétköznapi világán. S mivel áldozat nélkül nincs feltámadás, így bennünk, s rajtunk kívül is "halálra" válik a Minden. A régiek hite szerint:

a halálnak teljesnek kell lennie,

hiszen csak akkor lehet teljes az élet is,

a Húsvéti örök feltámadás.

Halak-halál...

Az éltető Nap február 21-én, az Isten által égboltra "festett" Halak csillagképébe lép át. Azonban az ég tengerén két más-más irányba "úszó", kettős természetű Halak, nemcsak a múlt, de a jövő irányába is halad. Ez a kettősség a halál megtisztító erejéből újjászülető élet örök szimbóluma.

A befejezés, a lezárás, a halál minőségileg átalakító, az új, az örök életre felkészítő időszaka ez az évnek. Itt az idő a romló, bomló, fölös dolgok kitakarítására, s az életigenlésnek való helyadásra.

A mocsárban megbúvó hal fagyos, hideg ezüstös pikkelyével, egyrészt a halál, a tetszhalál állapotát idézi, ugyanakkor ezernyi ikrájával a legszaporább életet is szimbolizálja.

Ezen időszak helyt ad a bezárkózó, a külvilág dolgait és hívságait elutasító önmagunkba nézésre, számvetésre, a belső tisztulásra, s az ebből eredő életerők rendszerezésére, felkészülésre egy magasabb minőségű újjáéledésre. Azaz a külső és a belső rend megteremtésére.

S ha Istennek az volt a terve az emberrel, hogy nap, mint nap, s évről, évre fejlődjék, hát most itt az idő a lomtalanításra, s a lélek lajtorján való továbblépésére. Nem véletlen, hogy fizikai szinten az "orvosi javallatra" előírt böjt tisztító ereje serkenti a beteg, elhasznált, kiapadt szervezetet belső energiáinak mozgósítására, öngyógyítására, a megújhodásra.

IKHTÜSZ

"Ieszousz Krisztosz Theou Uiosz Szótér", azaz "Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó". E görög szavak kezdőbetűinek összeolvasott jelentése nem más, mint: "hal".

A tavaszpont, időszámításunk kezdete táján a Halak csillagképben volt, amely azt is jelenti, hogy Jézus Krisztus húsvéti halála, s harmadnapi föltámadása a Halak "eltűnésének" idejére esik. (amikor a Nap egy csillagképben jár, az a csillagkép eltűnik a nappali Fővilágosító fényében.)

Az ég tengerén azonban a Halak alatt "úszik" egy másik vízi lény, a Cet csillagképe is. Ám,

"amint a mennyben, úgy a földön is" 

- égi halacskáink földi vizeken is testet öltöttek. Tertulliánus a megkeresztelteket "halacskáknak, a keresztelőmedencét "halastónak" nevezte.

De Krisztus vízen járása, s hallal kapcsolatos csodái, a cet gyomrából szabaduló, ószövetségi Jónás története, Tóbiás csodás halfogása, Szent Péter hal szájában lelt ezüstpénze, Péter eredeti halász, majd később a lelkek halásza "foglalkozása", a halaknak prédikáló Páduai szent Antal, vagy szent Zénó veronai püspök botját ékesítő apró halacska is mind az égi vizek magukkal ragadó hullámait bizonyítják a földi világban.

Azonban az ókori antik mítoszok mellett -melyek szép számmal adnak hírt "halas" történetekről -, az ázsiai mitológiákban is megjelenik a hal, halál, háló, halott ember jelentéscsokra. Az archaikus műveltségek ugyanis úgy tartották, hogy az alvilág, a halottak országa - ahová a halott ember lelkét hálóval fogják be - a víz alatt van. Ez a víz földi síkon a folyó túlpartja, a tó, vagy a tenger vizét jelentette, magasabb összefüggésben pedig, az "alsó eget" azaz a déli égboltot, ahová különleges vízi út, maga a Tejút vezet.

Mátyás csukája...

"Mátyás szekercével töri a jeget" - tartották a régiek, s a Mátyás napján kifogott csukát pedig, a szegedi halászok szent, áldozati halnak tekintették, s az egész évben tartó szerencsés fogást várták tőle.

Negyven Vértanú napján (március 10.) sok helyütt ezen a napon fejezték be a téli szövést-fonást, s a szőlőművesek e napon végezték a földjük négy sarkában őrködő négy tőke - szellemi tartalommal is felruházott - metszését. De ez idő tájt kértek áldást a zsendülő vetésnek, s jó szerencsét a kedvező időjáráshoz, s a kerti munkákhoz.

S ez a Húsvétot megelőző böjti időszak az, mikor először kiengedték a marhát a legelőre, s a méhrajokat a kaptárból. Az öregek ekkor keresték föl a határkereszteket, s "hívták haza" énekükkel a messze földön elhalt hozzátartozóikat.

Ám nemcsak a mindenféle földi jóban való dúskálás, s lakmározás időszakának "halálát" jelentette a böjt, a hurka-kolbásszal együtt eltemették a hegedűt, a csókot, az ölelést, s a találkát is. A leányok nem találkozhattak kérőikkel, s akik farsang utolsó hetében házasodtak, nagyböjtben nem ölelkezhettek, hiszen a "halál első grádicsára léptek". "S miképpen a magé az áldozat lesz, az ő áldozatuk lesz táplálója, a jövendőnek, a fészeknyi gyermeknek"- tartották.

Nagyböjtkor - annak összes lemondásával együtt - igazán a gyerekek öröme volt teljes, hiszen a fiatalok önmegtartóztatásképpen odahaza maradtak, s együtt játszották a kicsikkel gyermekkori játékaikat. Ilyenkor - miként Molnár V. József néprajztudós csodálatos tisztasággal fogalmazza - "a gyerekek napsugárra vágyakozó, felnőtté válni akaró csíra kedve teljesült, s e piros gyermeköröm segítette a kertben, s a határban is az újulni készülőt"...