Időszerű

Az évkör naprakész útmutatása...

Amíg az ember szerves együttműködésben élt a Nagy Anyatermészettel még tudta, hogy a csillagos égbolt, s annak rajzolata beszédes. Mindent elárul az olvasója számára...

Éppen ezért az ókori világ nagy kultúrái ismerték, értették, olvasták, beszélték az Ég nyelvét. Az antikvitás nagy műveltségeiben, így a magyar hagyományban is, a csillagos ég az Isten-világgal volt azonos, s az égbolt jelei nagy jelentőséggel bírtak az ember mindennapi világában. Őseink hitében az Égbolt csillagképei, és az „égabrosz” rajzolata utat mutattak - valóságos és szimbolikus értelemben is - a halandó ember számára.

 

Az ég járását

és az idő fordulását oly jól ismerő,

a keresztény kozmológiát mélyen értő

egykori bölcs naptárkészítők

pedig tudták,

hogyan kell a keresztény naptár ünnepnapjait

az ember földi létét befolyásoló,

kozmikus Fény szabályaihoz:

a csillagok járásához, az idő fordulásához,

az Életet adó Nap, s annak fényét visszatükröző Hold

változékonyságához igazítani. 

Azaz, hogyan kell „megkeresztelni”

az azonos tőről fakadó,

Istentől eredő,

ősi hagyományt...

 

Az Időszerű rovat, a szakrális év aktuális naptári időszakáról, az évkör fejünk felett ható csillagzatáról, a nemzet sorsát, küldetését, jövőjét éppen aktuálisan meghatározó égi jelek üzenetéről, az év „piros betűs” ünnepeiről, a naptár jeles napjairól, így az adott naptári szent máig időtálló üzenetéről, s a szakrális év Napfordulataihoz kapcsolódó hagyományáról ad útmutatásul szolgáló hírt korábbi és friss írások által...

 

 

© Wieber Orsolya – Magyar Planétás – Csízió kézirat, megjelenés alatt. Minden jog fenntartva.

(A szerző, Wieber Orsolya a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE-nek (2026) és a NEMZETI EMLÉK-ŐR DÍJ-nak (2023) a kitüntetettje.)

(A szakrális év jeles napjainak asztrális, szakrális és naptári hagyományával közel 30 éve foglalkozó, mundán asztrológusként,  Planétás-íróként, Magyar Csízió Kalendárium címmel - hamarosan, könyv formájában is -,  napvilágot lát egy összegző munka. Addig szeretettel ajánlom értő figyelmükbe, a szakrális év aktuális időszakának, az Időszerű rovatnak, az évkör járásához igazodó, éppen aktuális írásait!)

 

33- Krisztus magyar lángjai...

2022. október 23.
Harminchárom. Krisztusi kor... Épp ennyi év telt el az 1956-os szabadságharc és az 1989-es rendszerváltás között... S épp 33 év telt el a Rendszerváltás és a mai ünnep közt... Számok, melyek beszélnek, s amelyek beszédes csillagzatok alatt született események, s égi …
Részletek »

ÖRÖKKÉ FÉNYLŐ, MAGYAR FÁKLYA... október 23.

2021.10.23.
Derű, áldás és béke a Honra!
Részletek »

Árnyék-világ- 2020. Skorpió havának spirituális elemzés

2020.10.23.
Ideje meglátni mi az, ami idejétmúlt, így elhamvadásra, s a történelem latrinájába való, s mi az, ami újjászületve, hamvaiból feltámadó Főnix-madár szárnyalásra vár!
Részletek »

Égi jelek üzenete

október 23.
A Magyar Köztársaság születési Horoszkópjának értelmezése
Megjelent: az Aranytarsoly magazinban és a Javaslapban
Részletek »

Égben írott üzenet...Bevezetés Magyarország horoszkópjának elemzésébe

október 23.
Szépség és világ, azaz mundus. Avagy a szépséges világ csillagokban való fürkészése, lehetne a valós megnevezése a mundán asztrológiának, mely az egyes emberből szervezedő közösségnek, egy nemzet sorsának lehetséges útját, a …
Megjelent: az Aranytarsoly magazinban és a Javaslapban
Részletek »

A Magyarok Istene- A nemzeti gondviselés angyali hagyományaAz Őrangyalok titka című sorozat3. rész

2025.10.13.
„Leszek, aki voltam: magyarok Istene;
veletek örvendő, veletek gyászoló,
értetek harcoló, csodákat mívelő, sírból feltámasztó,
örökké megtartó magyarok Istene.”
(Jókai Mór: Bálványosvár)
Részletek »

„Magyarországon kívül, nem élet az élet...”október 8. Magyarok Nagyasszonya napja

2023. október 8.
„Az országot a néppel... a te oltalmadra bízom...”- szól a Szent Istváni mondat a nagy király utolsó leheletével. Mert a magyar Mária kultusz, a nemzet tudatállatijába vésett, ősi, …
Részletek »

A világ jeles újjászervezője...- A Magyarok Nagyasszonya napja, október 8.Csillagkoronától a Szent Koronáig... sorozat2. rész

2021.10.07.
Október 8-án a Magyarok Nagyasszonyához fordulhatunk, ki az alantas világi ösztönöktől való szabadulás útjára vezeti ma is nemzetünket...S akinek ünnepén, Szent II. János Pál pápa a Földbolygót, s annak minden …
Részletek »

A két közbenjáró Mária...- a Csillagkoronától a Szentkoronáig

2021.10.07.
A két közbenjáró Mária emléknapja: Október 7. Olvasós Boldogasszony és október 8. a Magyarok Nagyasszonya napja
Wieber Orsolya írása az Origónak.
Részletek »

Csillagkoronától a Szent Koronáig...  - október 7-8. a két közbenjáró Mária emléknapjaCsillagkoronától a Szent Koronáig... sorozat1. rész

Október 7. Olvasós Boldogasszony, október 8. a Magyarok Nagyasszonya napja (2021.10.07.)
Október 7-8-án az imádság hatalmas közbenjáró erejének két kapaszkodóját, Olvasós Boldogasszony és a Magyarok Nagyasszonyának ünnepét kínálja fel a keresztény naptár. "Mindkét Mária” lát, hall, …
Részletek »
Isten hozta Wieber Orsolya,
A Magyar Planétás
honlapján
A tudás a régi,
A forrás az égi...