„Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Ezzel egy idő óta komolyan számolni kell.
Nem tudod, ki a gyereked, a barátod, vagy az idegen, aki leül melléd a villamoson. Lehet, hogy angyal. Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is.
Ő maga sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá, csak érzékenyebb. Finomabb. S bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengsztervilágban élünk, ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki gátlástalanul hazudik, ő elpirul.
Nem engedi hazudni a „származása”.
Egyszerű, romlatlan lelkű emberek ezek: jók, tiszták, és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. „Nem idevalók”. Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal. Bár nem tanulták, nem is tapasztalhatták sehol – a vérükbe van írva. Tudják, hogy másokhoz jónak kell lennie, s bár roppant hátrányos manapság: tisztességesnek kell maradniuk.
(Hogy országunk nem omlott még össze, csakis miattuk van)
Hogy angyallal beszélsz, azt onnan tudod megállapítani, hogy felelősséget érez érted. Nem prófétálni kezd, hanem vállal téged - mert el kell számolnia veled. Fontos vagy neki. Akkor is, ha egyszer lát az életében. S azt szeretné, ha ő is fontos lenne neked- akár csak egy futó pillanatig. Az már rajtad múlik, hogy egy angyal segítségét elfogadod-e, vagy sem.”
Te jutottál eszemben, meg az írásaid. Várom őket. Megérint. Szól hozzám. S ha a kép nem is áll mindig össze, a mondatok az egyes részek bekúsznak az én hétköznapjaimba is.
Köszönet érte!
Isten áldása legyen ezen a hiánypótló, felemelő munkán, amit végzel!"
(Szeretettel: K. 2024. november 8.)