Magyar Planétás

Az ég járását és az idő fordulását oly jól ismerő, egykori bölcs naptárkészítők tudták, hogyan kell a keresztény naptár ünnepnapjait az ember földi létét befolyásoló, kozmikus Fény szabályaihoz: az Életet adó Nap és a csillagok járásához, az idő fordulásához igazítani.  Azaz, hogyan kell akár négyféle névre is „megkeresztelni” az egy tőről fakadó, ősi hagyományokat. Jelen esetben az archaikus anyaistennő előtt tisztelgő gyertya-kerülés fényes kultuszát, hogyan és miért kell „az emberek között világító” Mária-kultusszá formálni. Mert

 

a régiek életében

az élet nagy dolgai még szentségnek számítottak,

így egész szimbólumrendszert építettek

az életet adó és azt oltalmazó isteni Fény köré,

hogy az a megszentelt emberi élet

szépséges csodáját magasztalhassa.

 

 

Bemutatás, találkozás,

megtisztulás, gyertyaszentelés...

 

E négy „keresztnév”, s köré épülő, ám egy kozmikus tőből fakadó fogalom kapcsán hívjuk:

• a kisded Jézus a templomban való bemutatása okán, bemutatásnak,
• a világ világosságának, Jézusnak a világgal való találkozása miatt, találkozásnak
• a „világosságba borult” Isten-anya miatt, Mária tisztulatának,
• vagy ahogyan mi, magyarok - az ősi boldogasszony tiszteletünk révén – hívjuk: Gyertyaszentelő Boldogasszonynak február 2. ünnepét.

Egy ünnep, négy nevének, több rétege, amely mégis egy azonos tőből fakad: az isteni Fény által megszentelt emberi élet szépséges csodáját magasztalja.

 

„Praesentatio” (Bemutatás)

- avagy a Világ Világossága az emberek közé „lép” ...

 

A biblikus hagyomány szerint Mária, e napon vitte először a kisded Jézust bemutatásra (praesentatio Domini) a Jeruzsálemi templomba. S bár a hagyomány szerint, Jézus templomi bemutatásakor szentelt gyertya fénye világított a templomban, ám jelképi értelemben az ünnep nevével most is több rétegű mondandót üzen a Teremtő, no meg a bölcs naptárkészítő!

Az évköri sötétség időszakát, a december 21.-i legsötétebb napot felváltó, karácsonyi Fény születésének, azaz Jézusnak - mint az isteni Fénynek, a Világ Világosságának - a megtestesülését a „misztikus kronológiában” Gyertyaszentelő Boldogasszony egyre fényesedő nappalai követik az évkörben. Átvitt értelemben pedig a karácsonyi Fény, azaz Jézus születését, Gyertyaszentelő ünnepének „fényes” üzenete követi a naptárban. Hiszen a biblia elmondása és...

 

... a keresztény naptár „időzítése szerint”

ezen a napon, „itt”, a templomban nevezi

az agg Simeon elsőként Jézust,

az emberiség megvilágítójának

- vagyis az Atya szellemi Fényéből megtestesülő,

az ő szellemi üzenetét hordozó,

majd azt hirdető gyermeket -

a Világ Világosságának.

 

Hypapante (Találkozás)

- a Fény gyermek és a világ találkozása...

 

Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, amely az agg Simeon és a kisded Jézus találkozására utalva „hypapante” (találkozás) néven is beíródott a keresztény naptárba. A földi világba megtestesült isteni Fény, egy apró gyermektestbe zárva, ekkor találkozott ugyanis először az emberiséggel: azokkal az emberekkel, akikért e világra jött. A biblikus hagyomány szerint a templomban tartózkodó Simeon, amint Jézus felé fordult, felismerte benne az üdvösség hozóját. Karjába vette a kisdedet, áldotta az Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot, s így szólt:  

 

„Most bocsátod el, Uram,

szolgádat beszéded szerint békességgel,

mert meglátták szemeim üdvösségedet,

amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára,

hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak...”

Luk. 2.26-2.32

 

A „világosságba” borult

„gyertyaszentelő” Mária

 

A február 2-i ünnep harmadik „keresztneve” a Mária tisztulata nevét viseli. Eszerint, e napon emlékezik meg az Anyaszentegyház az úgynevezett purificatio, azaz a szülés után megtisztult Mária napjáról. Amint azt Bod Péter a gyertyaszentelés Máriához kötődő ünnepéről - a híres középkori liturgikus, Durandus nyomán - a Szent Szűzről írja: Mária „világított az emberek között, mint égő gyertya”.

Az Istenanya tisztelet hordozó ünnepnek azonban bőségesen vannak "fényes" pogány előzményei is. Ahogyan Bod Péter írja: „az eklézsia akarata” az, hogy az ősi, nem keresztény szokásokat, az ilyenkor meggyújtott gyertyákkal az utcákra vonuló, a várost és határt kerülő, Mars isten anyja, azaz Februaria előtt hódoló, ősi, nem keresztény, pogány szokásokat ideje „megkeresztelni...” A gyertyafényes „Februa-körmenetek” szokása - amelyen főként nők rótták le kegyeletüket a Teremtő Istenanya előtt - azonban nem csak a római kultúrkör hagyománya volt.

 

Számos ókori nép is

a maga Istenanya kultuszára formálva hódolt

e február eleji napokban

a „napot szülő, szent lángot őrző,

szülő asszonyok védnökségét hirdető,

pogány Istennő előtt”.

 

Ám az ég járását és az idő fordulást oly jól ismerő bölcs naptárkészítők tudták, hogyan kell a keresztény naptár ünnepnapjait az ember földi létét befolyásoló kozmikus Fény szabályaihoz - az Életet adó Nap és a csillagok járásához, az idő fordulásához - igazítani.  Azaz hogyan kell „megkeresztelni” a pogány hagyományokat. Jelen esetben az ősi anyaistennő előtt tisztelgő gyertya-kerülés kultuszokat, hogyan kell Jézus Isten-anyjának hasonlatosságával, gyertyaszentelő Mária kultuszává formálni.

A Világosságba boruló Mária 40 napja

– avagy hat hét a jászoltól a templomig...

 

A negyvenes szám, amolyan misztikus, biblikus szám... Ennyi időt tölt el Jézus a pusztában, ennyi idő telik el a Húsvétot megelőző tisztulás böjti időszakában, s ennyi idő telik el Jézus születésétől, a Jászoltól, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig. Miért? Mert a 40 szimbolikus szám: a földi (4) átalakulás (0) az átváltozás, a tisztulás szimbóluma.

Amint azt a Keresztény Lexikon is írja: „Már az antik kultúrában is megjelent a számszimbolika, amelynek az a célja, hogy a világ összefüggéseit, belső rendjét, idői alkalmait és eseményeit megfejtse. Ehhez hívja segítségül a számokat, amelyeknek nem csupán matematikai, hanem önmagán túlmutató jelentőséget tulajdonít. Úgy sejtve, hogy a számok mögött bizonyos törvényszerűség rejtőzik, talán azért, mert néhány szám rendszeresen visszatér, megtapasztalható a természetben (4 évszak, 4 égtáj). Ezt a törvényszerűséget szeretné megfejteni, és lesz a számoknak így mágikus ereje, vagy válik éppen „szent” számmá.”

Mert Mária „világosságba borulásának” is az az egyszerű oka - melyet minden szülő asszony tud -, hogy éppen ennyi idő kell ahhoz, hogy a szülést követően minden nő, így Mária is testileg „visszaalakulva”, purificalódva, azaz „Világosságba borulva” jusson el a jászoltól, a Purificatio napjához, azaz Mária tisztulatának az ünnepéhez...

A Gyertyaszentelő -boldogasszony-ágya...

 

A régiek életében az élet nagy dolgai még szentségnek számítottak, így egész szimbólumrendszert építettek a tisztulás fontos, intim, védett, időszaka köré.  Ezt az archaikus hagyományt követte az ősegyház naptári „számítása” is, amikor az összekapcsolta a karácsonyi születés utáni tisztulás 40. napját Mária megtisztulásának, vagyis „világosságba borulásának”, valamint a gyermek Jézusnak - a Világ Világosságának - a templomban történő bemutatásával: azaz az istennek szentelt emberi életet „fényesen megvilágító” Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével. S az sem véletlen, hogy...

 

a szentséges magyar néphagyományban,

anyáink, nagyanyáink, s dédanyáink

éppen ennyi időt töltöttek el Boldogasszony ágyában,

azaz a születést-szülést követő hat hetes

- ma gyermekágyi időszaknak nevezett -

40 napjában azért,

hogy a testi-lelki visszarendeződés,

a „tisztulás”, a „világosságba borulás”

számukra is megtörténjék...

 

 A szakrális asszonnyá „avatást”, a szülés szentségét még értő őseink, ugyanis hitték, hogy ilyenkor Boldogasszony óvó, védő „karjaiban”, boldogasszony ágyában töltve e 40 napot, „jó kezekben vannak”, s ahol a szülő-anya és a gyermek feje felett a Gyertyaszentelőkor megszentelt gyertya világított.

Mária gyertyája...

 

A február 2.-ra hagyományozódott ünnep üzeneteként, a Világ Világosságával, azaz Jézussal való találkozás szimbólumaként alakult ki a templomi gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek - írja Molnár V. József néprajz- és néplélek-kutató - amely már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: hiszen amint Jézus, úgy a gyertya is fölemészti magát azzal, hogy másoknak szolgálhasson... 

 

Így lett a gyertya

a Világ Világosságának szimbóluma,

hiszen: „méhviasza, Jézus tiszta teste,

a viasz alatt való bél, az ő ártatlan szent lelke,

a tűz pedig, a Világ Világossága,

az ő istensége.”

 

A középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, s az áldott tűz lobbanó erejéből gyújtották meg magát a gyertyát, amelyet „máriagyertyának” hívtak. Ez a Világ Világosságának szentelt, Gyertyaszentelő Boldogasszony napi gyertya oltalmazta egy életen át a hívő embert: szolgálta a boldogasszony ágyában fekvő, gyermekágyas asszony és az újszülött épségét és egészségét. Ez a szentelmény lobogott a bepólyált újszülött gyermek fejénél azért, hogy Isten fényével és óvó-védő erejével borítsa be a még védtelen, kereszteletlen gyermeket.

S ez a szentelmény világlott a földi életút végén, hogy füstje távol tartsa a gonosz szellemeket, fénye pedig utat mutatva az égi hazatalálásban, a Fény felé segítse a távozóban lévő, örök emberi lelket...