Rák jegyének 0. fokán a legrövidebb éjszakát a leghosszabb nappal váltja fel. Az emberi lélek is ebben az időszakban szüli meg saját belső győzelmét, ekkor válik időszerűvé a lélek szintjén, szakrális értelemben az új, a fényes idő eljövetele. A fénnyel együtt, vágyak is a felszínre törnek, s az érzelmek kardinalitása, a vágyak felfokozottsága érvényesül.
A Rák - mint kardinális, vizes elemű jegy - uralkodása által a lelkiség az érzelmek, az érzékek, a tudatalatti intuíciók jelentősége erősödik. S éppen ezen emóciók által a legmagasztosabb anyai-anyagi, fizikai élmény előtérbe kerülésével, a "gyökereket", a földi lét alapját, az édesanyát, Földanyát, az anyaföldet, vagyis házat, s hazát keres a lélek.
Ezen analógiák okán, nem véletlenül a mundán asztrológiában, a Rák a IV-es horoszkóp ház, így az "Otthon, Család, Haza, Anyaföld és Gyökereink" életterületét jelöli minden megszületett halandó képletében. Ezek azok a személyes gyökerek, melyek minden esetben kiinduló pontjai életünknek, s amelyekre alapozni tud a fejlődés útját járó lélek.
Az Ikrek minőségének racionálisan megszerzett tapasztalata, ilyenkor Rák idején, belső rezgésekkel társulva, mély érzelmeket hív elő az emberből. Ez az érzékenység, a víz mindent átölelő, babusgató, dédelgető közege, mely elmélyít, s mélységesen édessé teszi a létezést.
Ugyanakkor fájdalmas is egyben, hiszen a kétpólusú világban a csúcsra hágva, a Fény győzelmének pillanatában jelen van már a "halál", a nappali órák számának csökkenése.
Ez a titok hatol a lélekbe, s a sors kerekét forgató törvények megértése teszi elmélyülten érzékennyé a tudást. E tudás azonban a Bak jegyének fogalma, mely a Rák oppozíciója, szembenálló jegye az évkörben.
Érzelem és Tudás. Rák és Bak...
Ha képszerű analógiával szeretnénk élni a kő, a szikla, melyet évmilliók alatt alakít a teretés őstengere. E mélységes ellenetétek által uralt poláris világban ugyanis éppen az a cél, hogy a végletek között az ember rátaláljon arra a keskeny ösvényre, a két pólus közti keskeny Útra, mely az Igazságon át, az Élethez vezet...
Az emberélet "Rák idején", e vizes minőség mindent befogadó, átölelő, megtermékenyítő ősisége magával hozza a "honnan jöttem?" kérdését, az eredet, a gyökerek, a karma boncolgatását. Így válik a Rák, a személyes horoszkópban pedig a IV-es ház, a belső otthon, a belső templom színterévé. A múlt rejtélyei ilyenkor kiemelten világossá válnak a lélekben. A Teremtő Fénye teszi világossá a kozmikus vándor szavakba nem önthető érzelemgazdagságát. A most megvilágosodó belső otthon, belső templom nyújthat menedéket a testbe szállt vándornak.
A Rák csillagjegy uralmi időszakának uralkodó bolygója, az Éjjeli Fővilágosító, Holdanya, Boldogasszony jelképe. Az Ő mindent befogadó, óvó-féltő védelme, a "megnyílást" követő, érlelő, majd fájdalmasan elengedő jellege, alázatot és áldozatot követel számunkra. Nekünk magyaroknak különösen sok dolgunk van ezzel az elfogadást gyakorló, passzív, tehát nőies, Teremtő energiával. A létezés tér és idő keresztjében, a szakrális évben, az évkör ezen fordulópontján tehát:
áldozati helyen "járunk",
mely az egyensúlyi állapotából kibillent világ,
s a benne élő ember megtérését szolgálja.
Keresztelő szent János napja, Szent Iván éjjele
A magyar hagyományban június 24. "Búzavágó Szent János", "Virágos Szent János", azaz Keresztelő Szent János napja. Az Iván elnevezés a hajdani bizánci befolyásra utal. Az írás szerint János hat hónappal előzte meg születésével a Megváltót.
"...Neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell."-
- mondja magáról János. Hiszen a kozmosz szabályai és a földi világot működtető Nap járása által kijelölt évkör szerint, János után rövidülnek Jézus után, hosszabbodnak a nappalok. Míg Keresztelő Szent János vízzel (Hold) keresztelt, addig Jézus tűzzel (Nap) fog keresztelni - mondja az írás. Keresztelő Szent János nemcsak az immáron hanyatló napév jelképe, hanem a Naptól megvilágított, Nap előtt járó Holdé is.
A Rák havába térő Fővilágosító Nap és az őt visszatükröző, Rák jegyének uralkodó bolygója a Hold, Rák-béli fordulatát, összekapcsolását is jelentette. "Nem ő vala a Világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról" - mondják Jánosról.
Az idők folyamán a Napfordulói főkör alá befordult a Tejút. Vagyis a Nap-pálya ebben az időszakban keresztezi a Tejutat, a magyar hagyomány szerint a lélek lakhelyét, az ősi világfa tetején nyugvó szeretet fészkét. Szakrális értelemben a Nap ekkor mássza meg a világfát, meséink, mondáink arany szőke Naphéroszai: a "legkisebb királyfi" a Tudás-fájának tetejére hágva hozza el a szeretet törvényét az emberiség számára.
A János-napi fordulat idején a Nap-tisztelő népek, így a szkíták, magyarok is tüzeket gyújtottak, s azt átugorva segítették a Napot tova haladni útján. Ezzel pedig szakrális értelemben az emberi lélek saját belső, emberi napját, isteni magját, azaz önnön saját magát segíti át azon a fordulaton, ahol már jele van az elmúlásnak. Ebben a kozmikus pilanatban, csakis megtisztulva, a szeretet által megtermékenyítve haladhat tovább a lélek földi vándorlásában.
János napi szokásrend a magyar hagyományból
Régi mondat családunkban, hogy "ünnep nem jön házhoz, azt az ember önmagának csinálja". Így akik szeretnék e régi szokásrendet és annak szakrális erejét magukévá tenni, íme egy csokorra való népszokás ősi hagyományunkból:
- A gyógyfüvekből, és szalmából rakott János-tüzet háromszor kell átugrani, mert János édesanyja méhében hármat ugrott az örömtől, amikor "Nehézkes Mária" köszöntötte.
- Az asszonyok zöld-ágból, ágak szövevényéből sátrat építenek, s imádkozva virrasztanak benne.
- A gyermekek szemetet, csontot égettek, hogy füstje akadályozza meg a kígyó szaporodását. - Szintén gyermek-szokás: azért ugrották át a János-napi tüzet, hogy minden félelmük és szomorúságuk eliszkoljon.
- A János-napi tűzből, égő üszkökkel hordták körbe a határt, hogy áldás legyen rajta.
- Szalmából font, égő kerekeket forgattak, gurítottak, megidézve az élet, a Nap, s minden dolog forgandóságát.
- Míg illatos növényekből rakott tűz az áldást, a rossz szagú tűz (rongy, csont, bűzös füvek) az ördög elűzését szolgálta.
- A tüzet körbeállva síppal, dobbal, nádi hegedűvel, énekkel táncolták körbe.
-A szerelmespárok férfiúi, a lányokat ölbe kapva vitték át a tűzön. Kezükben "mátkafa" volt, azaz hosszú botra tűzött cseresznyeág: "Mátka, mátka, mátkázunk. Még élünk, még halunk, mindig mátkák maradunk."- mondogatták. A tűz szélén elfogyasztott cseresznye a gyermekáldást segítette.
- A fogantatásra áhítozó asszonyok almát dobtak a magasba termékenység varázslás céljából. A tűzbe dobott alma az aznapi gyümölcsevésről való lemondást, a magzatért vállalt áldozatot jelentette.
- A gyereklányok hajnalban szedett illatos virágokból koszorút fontak maguknak.
- A tehenek szarvát fölvirágozták, s a ház homlokzatát is megkoszorúzták, hogy áldás, béke és termékenység legyen rajta, s tűz ne eméssze.
- A János-napján állított "májusfa", "koronafa" jelképezte, hogy ilyenkor keresztezi a Nap-pálya a Tejutat, az ősi hiedelmek világfáját, a lélek lakhelyét. Ilyenkor a gyerekeknek "rutafa"- meséket meséltek.
-Egyéb látványosságok: a fáklyagyújtás, tűzcsóva-forgatás, tüzes karika-hajigálás, kalászkoszorú kötés, virágkoszorú kötés...
Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!