Meséink, balladáink Rózsa királykisasszonya, Tündér Ilonája, csillagos homlokú tündére, vagy népdalaink "hajnalban nyugvó Máriája", gyöngyöt lépő, gyöngyöt síró leánya, a hajnalok tündére és Mosolygó Ilonája mind egyazon időbeli és térbeli kultikus rózsatőről fakad. A rózsabokrunk gyökerei egy távoli, misztikus múltba vezet el bennünket.
Rózsáink kettős szimbóluma
A szemet gyönyörködtető, illatozó rózsa a szépség, a szerelem, ugyanakkor a halál, az azt követő feltámadás, az örök tavasz szimbóluma is egyben.
Őseink a rózsát a hajnal, a Hajnalcsillag, azaz Vénusz (Esthajnalcsillag) virágának tartották. A megannyi népdal hőseposz, rege és ballada minden esetben egy tündérszép virágszálról, egy leányról, gyakorta tündérről és egy ifjú szerelmes hősről szól. Halálos véget érő szerelmi bonyodalmuk elmaradhatatlan helyszíne a patak, tó, vagy éppen tenger, az ég végtelen tengere (gyakorta a Tejút), amelyen túl a Tündérországban, Mennyországban, csillagszigeten, Vénusz szigetén a halhatatlanság, az örök élet birodalma vár.
Az élet és a halál, a szimbólumok nyelvén tehát a hajnal és azt este kettőssége, mely maga is vénuszi tulajdonság. Nem véletlenül szólítja a népnyelv Esthajnal csillag néven.
Kettősségének fizikai oka, abból ered, hogy váltakozva az alkonyi pírban, este ragyogó Estcsillagból, hajnali fényű Hajnalcsillag válik, s Hajnalcsillagból ismét Estcsillaggá alakul. Ezt a szabályos ritmusú minőséget épp ötször éli meg nyolc földi év alatt. Innen erednek hímzéseink, cserépedényeink, kopjafáink, kapufélfáink, szuszékjaink és ládáink beszédes díszítőmotívumai, az öt és nyolcszirmú (rozetta) rózsaábrázolások.
Tündérszép Ilonánk, Égi Édesanyánk
Égi anya tisztelete közép Ázsiától a Kárpát medencéig, Kaukázustól Palesztinán, Mezopotámián át, az ősi Egyiptom térségéig sok ezer éves hagyományra tekint vissza.
Az Ég királynője. Így nevezték Innanat, az ötágú csillaggal ábrázolt, minden földi élet termékenységéről gondoskodó istent az ősi sumerek, s hitük szerint más néven Il-Amanak, vagy Il-Onanak hívták az Égi Édesanyát.
Az őket követő Babiloniak már Istarnak nevezték az Ég Királynőjét, s csillagászaik szintén a Vénusz bolygóval azonosították. Az indoeurópai nyelvek az ő nevéből kölcsönözték "csillag" szavukat ("star", "stern" stb).
A mediterrán térségbe Kis-Ázsiból az Etruszkok által került be tisztelete, mint ahogyan szintén Kis-Ázsián át jutott el a Kárpát medencébe, ahogyan László Gyula fogalmaz: első szkíta honfoglalóink, az avarok hozták magukkal az Ég Királynője, más néven Szűzanya hódolatát a magyarság új hazájába.
Nos, az ókori népek, s a kultúra vándorlásával így válik a sumer tündérnek is nevezett Égi Édesanyjából; Dingir Il-Onaból, szkíta-magyar Tündér Ilona, vagy görög Helene Tündarisza.
A Rózsafűzér királynője
A keresztény szimbolika Jézus Urunk hús-vér Édesanyját, Szűz Máriát "Égi Édesanyánknak", vagy az "Ég királynőjének" szólítja. Vénuszt az ősegyház "megkeresztelte", s Máriáé "lett" Vénusz gyöngye, a rózsa szimbóluma. Innen ered a "Rózsafüzér királynéja" elnevezés is, s eredetileg a rózsafüzért valóban összepréselt rózsaszirmokból fűzték olvasóvá.
A legenda szerint Szent Domonkos Máriától kapta az első olvasót és "Miasszonyunk koszorújának" nevezte a szent férfiú. A korabeli ikonok Mária ábrázolásainak fejkendőjét és vállait, a szkíta Szűzanyának pedig homlokát ékesíti nyolcsugarú csillag, a rozetta.
Mária, "Tenger csillaga" kifejezés, szintén vénuszi hagyomány; Istár, "sztár", a görög mitológia őstengerből születő tengeristennőjének, tengercsillagának nevéből ered, ám a gyökerek ismét a ma ismert legősibb kultúráig nyúlnak vissza.
A világhírű őstörténész, Robert Graves szerint Mari - mely Sumer egyik szent városa is volt egyben-, neve "termékeny anyát" jelent. Latinul pedig magát a tengert nevezik "mare"-nak.
A héber Mirjam szintén ebből a szógyökből ered. Az egyiptomiak pedig Mariennaról "az ég termékeny anyjáról", Ciprust, azaz Vénus szigetét nevezték el. Szájról-szájra áthagyományozódott magyar ősmeséink csillagos homlokú tündére, hajnalban nyugvó Máriája tehát egyazon ősi rózsaszál gyökerére vezethető vissza.
Szent Erzsébet rózsacsodái
Árpádházi Szent Erzsébet, II. András királyunk leányának mítoszaihoz éppúgy, mint népmeséinkhez hozzátartozik a rózsa, a víz, s a szerelem gondolatisága. A fiatal szűz kezét édesapja, már igen fiatalon Lajos thüringiai őrgrófnak ígérte.
Történt egyszer, hogy a menyasszony Erzsébet rózsakoszorúval a fején a patak parton imádkozott, amikor követ érkezett hozzá apjától. A követ szomorú hírt közölt a leánnyal; a király ragaszkodik a házassághoz. Erzsébet, aki minden áron Krisztus menyasszonya szeretett volna maradni lemondóan koszorúját a vízbe hajította, mire a kis patak medrét csodák csodájára dús rózsaszőnyeg lepte el.
Ám dicső történelmünk másik Erzsébete, Boldog Erzsébet szűz, az utolsó Árpádházi király, III. András leánya - aki a trónnal járó frigy helyett a domonkosok közé lépett -, nevéhez is rózsacsodák társulnak. "Különös" egybeesés, hogy ő is Mindenszentek havában halt meg, mint Szent Erzsébet, őt is májusban, Pünkösdkor emelték egyházi rangra.
Azaz a magyarságnak pünkösd, a rózsakultusz, s népszokásaink pünkösdi királynő választása összefügg kettejük nevével olyannyira, hogy még Franciaországban is a pünkösdi királynőt, "magyar királynőnek" hívják.
Rózsafajtáink:
Rózsa:
A legendárium szerint eredetileg fehér színű volt, de a tövisbe lépő Vénusz vére változtatta pirossá. Paradicsomi virág, mely a bűnbeesést követően vált tövisessé, s mindez a bűnbeesés napján, pénteken a kozmológikus hagyomány szerint Vénusz napján történt.
A Keresztény eszmekörben Vénusztól Szűz Mária örökölte. Vörös színe Krisztus vérét szimbolizálja, melyet sziromként is szoktak ábrázolni. A virág kelyhe, mely felfogja a vért a Szent Grállal azonosítható. Míg fehér változata a tisztaság, addig vörös az áldozat, az önfeláldozás szimbólumává vált. Szent Ferenc stigmáiból is vörös rózsák fakadtak.
Vadrózsa:
öt szirma Krisztus szent sebeit ábrázolja. A Néphit szerint a tüskés, ágas-bogas ágai miatt gonosz űző hatású, s azért is becsben tartották, mert Úgy vélték Jézus töviskoszorúja maga is vadrózsa vesszejéből készült.
Pünkösdi rózsa:
Más néven bazsarózsa, tubarózsa régi gyógynövény.
Mint keresztényi jelkép a tövis nélküli pünkösdi rózsa Vénusz örökségeként a szeplőtelen Szűzanyának lett a virága. Az antik világ népszerű gyógynövénye volt; Paieon a görög istenek orvosa, e virággal gyógyította ki Hádészt az alvilág urát. Ma is elismert gyógynövény szirmaiból görcsoldó szert nyernek.
Tündérrózsa:
Más néven tavirózsa, avagy vizililiom (keleten lótusz). Egy zemplénagárdi monda szerint a láp tündére volt az utolsó tündér, akinek a láp virágaiból volt a palotája, s egyszer egy ifjú meghallotta nótázását, s azonnal beleszeretett a leányba. A szerelmes lovag fehér lovon benyargalt a vonzó szépségért, de elnyelte a láp.
Boldog asszony rózsája:
Más nevei: ökörfarkkóró, mennyei rózsa, kassai rózsa, katona rózsa, rózsás konkoly. Valójában nem tartozik a rózsafajok közé, azonban öt szirma van, mely a fent említett ötágú Vénusz csillagnak felel meg, ezért kaphatta a rózsa nevet.
Rozmaring:
Habár semmi köze a rózsafajtákhoz, a népnyelv hasonló hangzása miatt mégis a rózsával azonosította. Latinul "ros marinus", azaz a tenger harmatja, szintén Vénusz szimbólum. Népmeséinkben és dalainkban az elhunyt szeretők sírján rozmaring nyílik.
Szellőrózsa:
Valószínűleg gyorsan hervadó szirmai miatt lett már az ókorban a halál jelképe. A Kereszténység Krisztus Urunk szenvedését és halálának szimbólumává tette.
"Nem anyától lettem,
Rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján,
Hajnalban születtem"
A magyar virágoskert című sorozat cikkei
Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!