Magyar Planétás

Élet...

Így hívta nem is oly régen a magyar ember a búzát,

s belőle készítette el augusztus 20-ra a szentségként tisztelt új kenyeret.

Mert úgy tartotta,

ahogyan a lélek és a szellem számára Jézus ad Életet,

addig a test számára a krisztusi testet jelképező kenyér hordozza

a mindennapi életet...

  

Az aranyló búzakenyér - legyen az keletlen vagy éppen kovásszal keltett- az élet reménységének, a jövőbe vetett hitnek, magának az Élet szentségének a szimbóluma ősidők óta az emberiség számára. Mert Búzanövény, amely kalászában féltve óvja a búzaszemet, az életet hordozza... Aki látott már egyszer is kalászból kipergő, Isten aranyló színét viselő búzamagot, annak pólyásgyermek arcát, a benne ragyogó Jézus arcot, az sosem feledi a megható képet!

Amint azt a Biblia is mondja, Jézus maga a kenyér, „az élet kenyere” (Jn. 6,35), ki „a mennyből szállt le, hogy ő legyen az élő kenyerünk” (Lk. 6,51), s ki a „feláldozott testét” nekünk, embereknek szenteli.

Ezért is nevezték a régi magyarok Életnek a búzát. S ezért is kérdezte az egyik gazdaember a másiktól nyár végén, a betakarítás végeztével, hogy mennyi élete termett a gazdának?

  

Eszerint is íródott be a régi magyarok naptárába,

az évkör hagyományait feljegyző jeles napokba,

az analógiák mély összecsengése okán augusztus 20-a,

a világon egyedülálló módon apostoli rangot viselő I. Szent István királyunk napja,

a gabona betakarításának, s a nyári munkák végeztének,

az új gabonából készült új kenyérnek,

azaz jövő reménységének

magyar örömünnepévé.

Jézuskéve

 

Régi magyar szokás szerint, nyár végére, az aratás befejeztével az aratók az utolsó kévéket a földön kereszt-alakba tették, s a többinél egy jóval kisebbet, kalászokból vagy mezei virágokból font koszorúval átkötve, fölékesítették. Ez volt a Jézus kévéje, vagy másnéven a Hállaistenkéve. Imádkoztak, áldomást ittak fölötte, majd háromszor a magasba emelve, Jézus nevét kiáltották...

A kévéből kihúzott legszebb kalászokból pedig koszorút kötöttek, hazavitték, s a konyhaajtó fölé függesztették. Ősszel, az őszi vetés idején a jézuskévéből, vagy annak koszorújából kipörgetett búzát, a következő bőséges év reményeként a vetőbúza közé keverték.

 

Búza - az új Élet ígérete, az örök korforgás szimbóluma...

 

A szépséges,

lágyan ringó búzaövény

az ősi magyar hagyományban az életet adó, érlelő, tápláló,

önmagából adó nő szimbóluma.

Ősi hitvilágunk a Boldogasszonyáé,

ki - csakúgy, mint a búzanövény –

testében érleli növeli, növeszti,

méhében óvja és védi, táplálja

az új élet reménységét,

a férfi elvű magot,

a Jézust szimbolizáló,

s Jézus arcot is formáló búzamagot...

A búzát, „kit” a szépséges magyar nyelv Életnek keresztelt.

„Ki” az életet újra és újra tovább örökítő magként

az életet adó táptalajba,

az Anyaföldre hullva,

annak lágy ölében csírázva, sarjadva,

évről-évre, újra és újra növénnyé növekedve,

önmaga életét, s búzamag „gyermekét”,

az emberiség táplálására áldozza...

Míly szépséges analógiák!

Ezt az ősi hármasságot:

az Anyaföld, Búzanövény, Búzamag

hármas szimbólumát,

 az analógiák sorában:

a Szent Anna, leánya, szűz Mária és a gyermek Jézus

szent hármasságát

őrzik archaikus imádságaink,

s népdalaink egyaránt.

 

Ez az az eleink hitében élő és tápláló archaikus szimbólum amely a Nagyboldogasszony-Boldogasszony hagyomány képében ívódott bele a magyar néplélekbe, ezred éveken át. S ezt az ősi, női minőségű hagyományt „keresztelte” meg Gellért püspök Nagyboldogasszony kereszténységbe való átültetésével.

De ezt az ősi, női minőséghez ragaszkodó archaikus hagyományt

hagyta ránk Szent István is,

ki a halálos ágyán, 

a Kárpát haza fölött uralkodó Szent Koronát,

s annak országát az Életet örökítő, továbbító, s közvetítő

Boldogasszony kezébe ajánlotta.

S vált Hazánk  Boldogasszony- Szűz Mária királyságává.

 

S bár ezt az ősi hagyományt el lehetett halványítani, félre lehetett magyarázni, de kiirtani sosem lehetett, mert az élet örök körforgását szimbolizálja. Mert a természet e körforgása, az Élet örök megújulásának szimbóluma, maga az új Élet ígérete.

Ezért

amíg egyetlen egy szem búzamag is terem

magyar ember keze által

a Kárpát-haza Anyaföldjében,

addig mindig lesz a Szent István által

Máriának a gondjára bízott magyar hazában

az eljövendő Életnek

reménysége!

 

Ezt az ősi üzenetet táplálja, ezt az Élő kenyeret hordozza minden egyes falat az augusztus 20-i Szent István napján elfogyasztott új kenyérből.  Ezért Isten éltesse Magyarországot és Isten áldjon minden magyar kezet ki, életet, reményt, új kenyeret: az Élet kenyerét teszi az asztalunkra!