
Mert az ünnep üzen... Így van ez sokadszor, s most is, ezekben a július eleji napokban is, amikor a magyar hagyomány szerinti
- aratás kezdetén,
- "nehézkes Máriának", Sarlósboldogasszonynak az ünnepén,
- hazánk mundán, azaz világ-aztrológiai Horoszkópjának, Magyarország csillagzatának a külvilágot, a diplomáciát, a külkapcsolatokat szimbolizáló, úgynevezett Descendens pontján,
- a magyarok csillagának, a hit, a jog, az erkölcs, az önbecsülés, s magyarságtudat bolygójának, a Jupiternek a segítő égisze alatt,
- a fejünk felett haladó, mindent tudati megvilágításba hozó, áldott Nap és a bátor lépéseket támogató, “büszkén menetelő” Alhena állócsillag együttállásának a naptári idején,
2024. július első napjaiban,
az ünnep minden rétege most is üzen!

Mert ahogyan eleink is tartották:
„Áldás van azon a helyen,
ahol a szent szűz keresztül megyen...”
S még akkor is így van ez, ha kívülről, s belülről is bomlasztó erők sokasága szeretné megbontani Isten és a magyar ember akaratának egységét, valamint az Isten által rendelt és s emberek sokasága által mára felismert magyar küldetés jelentőségét. Azt a szakrális missziót, a Boldogasszonyi tulajdonságot hordozó, békítő szándékú nemzeti feladatot - amelyet nemcsak beragyog a fejünk felett ragyogó
Alhena állócsillag szent küldetése, „a hajthatatlanság
és a büszkén előremenetelő vállalás” csillagszimbóluma
támogatja e nehézkes,
békítő, bódogító, gazdagító
magyar küldetést…

Bármennyire is hangzatosak e fent leírt szavak, attól még a nagyívű analógiák egybecsengenek…
E cikksorozat elkövetkező, 2. és 3. részében kifejtett üzenet szerint: az ünnep szakralitása, valamit a fejünk felett ható égi jelek Magyarország csillagzatában való “találkozása”, kellő felismerést, reményt, bátorságot és kitartást ad ahhoz, hogy elhiggyük, igenis Boldogasszonyhoz intézett fohászainkkal, s az Ő óvó, védő, támogató erejével, beérhet a termékeny, építő szándékú, a világ sorsát gazdagító, s azt helyére billentő közös magyar munkánk gyümölcse! Vagyis - minden értelemben -
kezdődhet a magyar "aratás"...
Magyar „aratás” című sorozat cikkei
Az eljövendő Élet reménységeSarlós Boldogasszony ünnep üzenete a mánakMagyar „aratás” című sorozat2. rész
Részletek »Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!
