Magyar Planétás

Az aratás kezdetének ősi magyar ünnepe

A régi magyar hagyományban Sarlós Boldogasszony napja az anyaság, azaz a boldogasszonyi tulajdonságok felmagasztalását jelentette, mivel az eddigre beérett, aranyló színbe öltözött, a Teremtő akarata előtt fejet hajtó búzanövény ilyenkorra áll készen, hogy önmagát feláldozva életet adjon az ember számára.

A régiek hitében a learatott búzában, benne él az önmagából adó, óvő, védő, tápláló, önzetlen szeretet ereje, csakúgy ahogyan az Életet, a búzamagot adó búzanövény az önmaga testéből tápláló „önzetlenségében,” is benne él a női minőségű, Életet éltető tulajdonságnak az analógiája. A szimbólumok világában

a búzanövény 

– a többi „gyümölcsöt” adó növénnyel egyetemben - 

nőies tulajdonságokkal rendelkező, nőnemű élőlény,

„ki” a testében, Sarlósboldogasszony nyárközepi napjára,

a „királyi színbe” , aranyba öltözött kalászában

óvja, védi, táplálja, a mindezidáig növesztett,

férfi elvű, aranyló „gyermekét”, a búzamagot.

A búzát, melyet a magyar nyelv Életnek keresztelt. 

 A szimbólumok misztikus világában ezért

a növény magja, azaz férfielve, a búzamag,

maga Jézus. 

Akit anyja, Mária növel, nevel, növeszt és táplál csakúgy,

mint a vele - szimbolikus értelemben véve –

ővele azonosságot hordozó,

női minőségű búza növény...

Aki látott már életében kalászból kihullott búzaszemet - amely egy kicsiny arcot, egy kicsiny pólyásgyermeket formáz – bizonyára mélyen meghajol a természet szépsége, az isteni tudatosság lenyűgöző hatalma felett... Csakúgy, ahogyan

a búza növény,

„aki” az évkör ezen idejére,

az „Aratás királynéjának”  boldogasszonyi ünnepére

„királyi színbe” öltözve, aranysárgára érve

hajtja meg a fejét a Teremtő Úristen akarata előtt. 

A növény sárgára érett kalásza ugyanis,

 az aratás boldogasszonyi ünnepnapjára meghajolva „hajt fejet”,

hogy önzetlenül engedje át magán a Teremtő akaratát:

hogy a testében, a kalászában dédelgetett búzamagot 

egy magasabb rendű cél, 

az Élet számára átadhassa...

Éppen úgy, ahogyan azt Mária tette:

„fejet hajtva”, azaz elfogadva

a Teremtő Úristentől rendelt sorsát,

„átengedje” méhét az Isten gyermekének,

majd az aranyló Fény Fiát a világra szülve,

átengedje Jézust a világ számára...

Fenséges és szépséges analógiák sora, amely mellett nem lehet hidegen elmenni, csakis megállni és köszönetet mondani a mindennapjainkat mozgásban tartó, Életet éltető, teremtői elvnek! 

Mert, amint azt a régiek hitték: a most aratott búza a jövő reménysége!  Táplál, éltet, s a jövő számára életet ad. Az Élet újra születésének a szépséges analógiáját hordozza. A Teremtés rendezett körforgásában pedig a learatott búza mag - mint vetőmag - az éltető, női minőségű Anyaföldbe kerülve, ismét növényt teremt, hogy újra és újra magot adjon az eljövendő Élet számára. Tökéletes spirituális összhang, szimbolikus körforgás, az új élet ígérete... Nem véletlen, hogy régente a gazdák nem azt kérdezték egymástól mennyi búzája termett a másiknak, hanem „mennyi élete”...

S mivel a keresztény magyarság minden munkáját a Teremtő Rendbe ágyazva, az kozmosz szabályaihoz illeszkedve, s az Anyatermészet járásához igazítva a Szűzanyával és a Szűzanya oltalma alatt végezte, így a nyár közepére beérett aranyló búza begyűjtésének, az aratás kezdetének ünnepéhez is a Boldogasszony nevét társította. Így vált a régiek hitében Sarlós Boldogasszony az aratás édesanyjává, királynéjává, aki gondoskodik a szegényekről és a rászorulókról. Az évkör számos Boldogasszony ünnepének a sorában ezért a június 2.-i Sarlós Boldogasszony napja a szegények, a szükségben szenvedők oltalmazója, a betegségben, fogságban sínylődők pártfogója, s a várandós édesanyák óvó, féltő, gondoskodó vigyázója.