Magyar Planétás

A magyar hagyományban a Nyári napforduló harmadnapján, június 24.-én "Búzavágó Szent Jánost", "Virágos Szent Jánost", vagy ahogyan Jézus tisztelettel fogalmazott róla az „Égő és Világító lámpást”, azaz Keresztelő Szent János napját ünnepli a keresztény világ.

A keresztény hagyomány kitüntetett figyelmet szentel

az „Úr előtt járó” Jánosra.

A szentek ünnepnapja ugyanis,

a szentek Égi születésnapjához,

vagyis haláluk naptári napjához kötődik, nem pedig földi születésükhöz.

Kizárólag három személy,

Mária, Jézus és Jézus unokatestvére, Keresztelő János az,

akiknek a földi születésének

– s nem égi Mennybemenetelének -

a napját ünnepli a keresztény naptár.

Az Úr előtt járó...

Az Írás szerint

János hat hónappal előzte meg világra jöttével a Megváltót, 

ezért míg a „Világ világosságát” azaz Jézust,

az év legsötétebb napját,

a Téli napfordulatot követő december 24-én ünnepli a keresztény naptár,

addig a „Világ lámpását”,

Keresztelő János születése napját,

vele átellenesen a szakrális évben, a Nyári napfordulatot,

azaz legfényesebb naptári napot követő

harmadnapon ünnepli a világegyház.

Így vált Jézus születésnapjával, a sötétségbe Világosságot hozó, Fény Fiú, azaz Jézus születésnapjával szemközt, a fény kiteljesedését követő harmadnapon a „Világ lámpásának”,  azaz „az Úr előtt járó”, Jézus eljövetelét hirdető, Keresztelő Jánosnak az ünnepévé.

"...Neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell."

- mondja magáról János. Hiszen a bölcs naptárkészítők - akik tökéletes összhangba hozták a kozmosz szabályait és a keresztény ünnepkört - tudták, hogy az év delelőjét, június 21-ét, követő János napon - ha csak egy arasznyit is -, de rövidülnek már a nappalok. Az évkör átellenes pontján, a Téli napfordulatot harmadnapra követő Jézus születése után pedig hosszabbodnak azok.

Eszerint az analógia szerint említik Szent Jánost többször is égő szövétnekként, s ezért mondja Jézus, hogy János „Égő és világító lámpa volt” (Jn.5,35), ki a Messiás eljöttét hirdette egész életén át. Innen ered az elnevezés a János Nap környékén, a lépésről-lépésre növekedő sötétségben rajzó, az egyre hosszabbodó éjszakában ezernyi lámpásként világító szentjánosbogarakról...

János vízzel, Jézus Tűzzel keresztel...

 A kozmológia az évkör két felét a növekvő és a csökkenő fény okán, két félévre osztja.  A Jézustól-Jánosig tartó, azaz december 21-től Június 21-ig a növekvő Fény fél éves időszakát a fényes Nap félévének szentelte, míg, a Nyári napfordulótól a Téli napfordulóig tartó, vagyis János naptól Karácsonyig tartó időszakot, hanyatló Nap, azaz a fény befelé fordulásának és a sötétség növekedésének az időszakát, a Hold félévére „keresztelte”.

E természeti jelenség okán mondja

a kozmológia szimbólumrendszerét használó keresztény hagyomány,

s maga az Írás is,

hogy „míg Keresztelő Szent János vízzel keresztelt (Hold szimbólum),

addig Jézus tűzzel fog keresztelni”.

(Nap szimbólum).

Vagyis így válik a kozmológia törvénye szerint János,

a Nap előtt, azaz Jézus előtt járó, „hanyatló Nap”,

azaz a Hold szimbólumává.

„...jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról”

A kozmosz törvényének és szimbólumainak ősi tanát alapul véve

a Világosság sötétség fölött aratott győzelmét hirdetve mondja az Írás Jánosról

- aki már az évkör befelé forduló időszakában hirdeti a világosság eljövetelét -

hogy: "Nem ő vala a Világosság,

hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról”.  

Hiszen János a kereszténységben betöltött szerepe,

hogy utolsó prófétaként,

Jézusról az Igazság Napjáról,

a Világ Világosságáról prófétáljon.

Azaz mivel nem ő vala a világosság - hiszen János „csak” a befelé forduló, sötétedő időszak, a „Hold” szimbolikus megjelenítője - ezért ő Világosságot, azaz a Napot, az Igazság Napját, vagyis a sötétség óráiban megszülető a Fényt, azaz Jézus eljövetelét hivatott hirdetni a keresztény hagyományban.

Virágos Szent János

„Virágos Szent János,
Éjszakád világos.
Míg előtted leszek,
Tiszteletet teszek”

Az élővilág - még ha olykor az ember természetellenes cselekedeteivel meg is zavarja azt - tökéletesen igazodik a teremtett világ törvényeihez. A növények gyökeret eresztése, szárba szökkenése, virágzása, maghozása, majd termőre fordulása, valamint az állatok szaporodása ösztönösen alkalmazkodik a földi létnek életet adó Nap keringési ritmusához, az esztendő időjárásához, a Kozmosz szabályaihoz.

A szépséges gyógynövények és illatozó virágoskertek a szivárvány ezernyi színével gyönyörködtetnek ilyenkor bennünket. A népi hagyomány szerint, az év delelőjén, a fény tombolásának idején kell a legtöbb gyógynövényt szedni. Erről mesél a keleti egyházban máig élő, János-napi virágszentelés szertartása, s innen ered Virágos Szent János népnyelvi elnevezése is.

A keleti egyház virágszentelési szokása szerint a „pusztában nőtt virágokat”, a pusztában élt János emlékére szentelik fel, hogy a hívek az illatos gyógynövénycsokrokkal a kezükben a templomkertben várják és kérjék János áldását óvó, védő gyógynövényeikre. Azokat otthonaikban a falra, az istállóba akasztva pedig áldást, s békét remélnek házuk összes lakójára. Régen a gyerek- és eladósorba kerülő lányok a János nap hajnalában szedett illatos virágokból koszorút fontak maguknak, a tehenek szarvát fölvirágozták, sőt a ház, s az istálló homlokzatát is megkoszorúzták.

Hitük szerint

Virágos szent János segedelmével

bőség, bódogság, azaz boldogság, s termékenység árad

az év sötétbe forduló időszakára.