Magyar Planétás

Szürke-szűr

Szűr, szürke, vagyis magyar szürke. Ezen ősi állatfajunk tetszetős színéről kapta nevét az egész Kárpát-medencében elterjedt paraszti díszruha, a szűr, melyet valószínűsíthetően a messzi keletről hozott népünk magával.

Ezt az igen drága, becses ruhadarabot a Dunántúltól kezdve egészen az erdélyi Kalotaszegig mindenütt hordták férfi eleink. Ám míg, a dunántúli derékig érő, s szegletes gallérú (csuklyájú) volt, addig a palócok viszonylag egyszerű, kevésbé díszített, hosszú változatát hordták. S míg a Tiszántúlon, s Kalotaszegen úgynevezett nyakas szűrt viseltek - mely nevét kicsi, egyenes gallérjáról, nyakáról kapta-, addig a kiskunsági pásztorok rövid szűrdolmányban, kankóban jártak.

A szűr anyaga azonban mindenütt fehér, vagy szürkés-fehér durva posztó volt, melyet egy különleges eljárással, kallómalmokban tömörítettek, így nyert rendkívüli állóképességet az időjárás viszontagságaival szemben.

Cifraszűr

A szűr igazán díszes, rátétes illetve hímzett, cifra változata az utóbbi két évszázadban terjedt el, addig inkább, színes szegéllyel szegték a széleket. A virágdíszes (tulipán, rózsa, rozetta, lásd Képmás előző számok) és leveles minták jellemző színe a vörös, sárga, kék és ezek árnyalatai voltak, de léteztek a fekete rátétes, "fekete szűrök" is, ám ezeket leginkább az idősek hordták.

A díszítés folyamatát a szűrszabó virágozásnak nevezte, a szabadon hagyott részeket pedig, parasztnak hívták. Legdíszesebb, minden részén virágozott változatai az egri szűrök voltak. A Hajdúságban leginkább az oldalakat hímezték, a kunsági motívumok pedig, sajátos koszorús mintájúak voltak. A Tiszántúlon, s Biharban - főleg a varrógép elterjedésével-, fekete rátétes motívumokat varrtak díszítményül. A bakonyi és a somogyi példányok nemcsak rövidek, de piros rátétükkel sajátos díszítővilágúak voltak.

A cifraszűr a Habsburg ellenes nemzeti ellenállás sajátos jelképévé vált, s ezen piros mintájú, rövidebb változatát még az urak is viselték a XIX. sz. közepén. A magyar hazafiak ebben mentek az olasz szabadságharc megsegítésére, így gyakorta Garibaldi szűrnek is nevezik őket.  

Szolgáló szűr

A "kiteszik a szűrit." mondásunk a rendkívül szigorú rendbe szerveződő paraszti élet egyik legjellegzetesebb, máig élő öröksége, mely hűen árulkodik a hétköznapi ember igen fontos mérföldkövének, a leánykérésnek szertartásáról. Ez az örök emberi "színjáték"- ahol a szereplők rendre változnak-, egyszerre adja a mindenki által tudatosan játszott szerepeket és évszázados szokásrendet.

A finom játékszabályok "főhőse" pedig, a szűr volt, melyet a szerelmes ifjú mintegy "véletlenül" az eladó leány házában hagyott. Ha másnapra az ifjú a tornácon, vagy az eresz alatt találta szűrét, nem tartották kívánatos kérőnek. Ha viszont a legénynek szívesen fogadták az udvarlását, legközelebbi látogatásakor a ruhás ládából vették elő, s ha bevarrt, "vakujjában" még jegykendőt is talált a boldog vőlegényjelölt, az a hamarosan megtartandó lakodalom hírét jelentette.

A paraszti élet szakrális rendjébe ágyazódó szűr mondásoknak volt azonban egy ma, kevésbé ismert ám sokkal ősibb, "a jó pásztorság" minden értelmét tekintve magasabb rendű mondanivalója. Számos XVII-XVIII. századi feljegyzés őrzi, hogy a "felakasztod-e a szűrt", vagy a "kiadnak rajta, mint a patai szűrön" mondások a szolgálatra, a szolgálatban maradásra, a szolgálatba szegődésre utalnak. Azonban mindkét értelmezés egyazon Isteni feladat teljesítéséről, szolgálatáról szól a duális világban. Csak míg egyik a legszűkebb szakrális közösség, a család megteremtéséről vall, addig a másik, gyakorlati és átvitt értelmét is tekintve Isten szabad ege alatti, "Jó pásztori" szolgálatot jelentette.

Az ősi gyökerű pásztorkultúrák éppen ezért őrzik minden egyes jelképükben a teremtett világ igen bonyolult, többrétegű szimbólumrendszerét.  

Cifra világmindenség

 A népi, szertartási díszruhák sorában (lásd. "suba" előző szám), a szűr szabásmintája sajátos módon a hosszhajós templomterek alaprajzának pontos megfelelője, így a belé búvó "jó pásztor" szakrális lelkülettel "töltődik" föl. Csak míg a köralaprajzú suba az Árpádkori körtemplomok alaprajzát jeleníti meg, addig a szűr két egymásra merőleges téglalap formájával, a négyszögletes szentélyzáródású, háromhajós és kereszthajós templomok pontos alapját vetíti elénk.

A megdöbbentő formai analógiák sorában a szűr bevarrt, azaz "vak" ujjai, az oldalhajók mellékbejáratait, a nyugati homlokzatok kapuit jelenti, addig a kiterített csuklyarész, a főhajótól diadalívvel elválasztott szentélyt jeleníti meg. A csuklya gazdag díszítettsége még az oltárt is megidézi. Érdekesség, hogy a debreceni cifraszűrökön ez a díszítettség elmarad, hiszen a "kálvinista Róma" református templomai nem használnak oltárt, azaz "a szentély kiürül".

A suba és a szűr amolyan egymásra épülő, egyre magasabb fokon szervezett "hierarchikus világkép" lenyomatát őrzi. (Árpádkori körtemplomaink is mind szellemi, mind fizikai értelemben véve "beépültek" (!) a hosszanti építészeti formákba.) S mint ahogyan templomaink az imádkozás építészeti környezetét adják, úgy adta viselőjének az Isten iránti teljes áhítatot maga a szűr is.

Íme ismét egy újabb gyöngyszeme néphagyományunk szakrális, mélyről, jobban mondva "magasból" jövő magvas tudásának, mely beszédesen elénk tárja, sajátos "működését", s válik nemzeti kultúránk megtartó erejű részévé.