Magyar Planétás

Nemzeti liliomunk...

A honfoglaló Árpádok "ujjlenyomata" a kékliliom, vagy ahogy a művészettörténet nevezi a palmetta, a Kárpát medencéből, az Altaj hegységig, a magyarság egykori hazájáig vezethető vissza, az úgynevezett Abakán térségbe.

A kékliliom Szibériától a Kárpát-medencén át a Földközi tengerig, a hol hegyekkel, hol völgyekkel tarkított hatalmas sztyeppés terület őshonos virága. E szépséges növénynek körülbelül 200 vad fajtáját ismerjük, s egyedei leginkább kék és lila színűek.

Ezt az oldalnézetből három felfelé magasodó szirmú virágot, palmettás tulipánnak is szokás nevezni (lásd a Képmás júniusi számát), mely honfoglalás-kori, s azt megelőző történelmünk hagyományos díszítőmotívuma. Nemzeti liliomunk másait találjuk a Kr.e. VII. századi szkíta Pazyrik sírleletek tárgyain, az úgynevezett Attila kard markolatán, felismerhetjük honfoglalás-kori hajfonatkorongjaink és tarsolylemezeink palmettáiban.

A bátmonostori zománctál négy Evangélistáját körbeölelő liliomok, a szekszárdi bencés apátság egyik vállkövének díszei, II. András Aranybullája, V. István király pecsétje, vagy az 1271-ben elhunyt Szent Margitnak tulajdonított csodás, liliomos aranykorona, csak néhány példa a sorból. A "magyar virágoskert" lilioma Károly Róbert Anjou-liliomát - mely "szabványos" ábrázolássá fejlődött íriszmotívum -, sok évszázaddal előzi meg.

A virág hármas tagolódása miatt eleink az Isteni hármasság szimbólumának kifejeződését látták benne.

A Szűz liliom "reménysége"...

S hogy ez a vékony szárú, több virágot hozó, kunkorodó levélszirmú szépség miért lett népünk kedvence, illetve kiválasztott virága? A nap, mint nap új bimbót hozó, a Himalájától északra elterülő, Tárim-medencében és az Altaj vidékén honos "Iris Milési" sajátossága, hogy virágképződményei negyven napig tartó nyílása idején olyan látszatot kelt, mintha minden este meghalna, és minden virradatkor újjászületne.

Vagyis a rosszat szimbolizáló sötétségben, a sátán világában inkább "meghal", elhervad, a nappalokon, a fény birodalmában pedig feltámad halottaiból, s a reménység szimbólumává válik.

A Bibliai Zsuzsanna, aki önhibáján kívül alantas vágyakat ébresztett a férfiakban, tisztességét életénél is többre tartotta. Ő a tisztesség szimbóluma. A tiszta, avagy szűz megjelölést a Suzan virágnévvel jelöli számos nyelv; a finnugorok Susan, a törökök Süsen, a héber Sosanna, mind a "szűz" szó más-más hangalaki jelölése, s a kékliliomot érti alatta.

De nemcsak a Bibliai Zsuzsanna, hanem Szűz Mária, s Árpád-házi Szent Margit szimbóluma is a liliom, s annak is fehér változata. A szűzies fehérrel hangsúlyozván lelki tisztaságukat és erkölcsiségüket. (A fehér liliom, az ún. csöves liliomok fajtáihoz tartozik, s nem volt őshonos faj a Szentföldön, így minden bizonnyal más népek, talán éppen szkíta-párthus őseink hatására lett a kékliliomból fehérre változtatott virág a szűziesség bibliai szimbóluma.)

"Liliomos" Szent Margit... 

Árpádházi Szent Margit, IV. Béla királyunk hetedik - a magyarok hitvilága szerint -, a Teremtő által kiválasztott gyermeke, ki már kétéves korában, anyja kérésére jövendölt. Látnoki képességei mellett, "vizet tudott árasztani", s imádkozáskor hatalmas fény áradt testéből.

De ami nemzetünknek legfontosabb, a Kereszténység erkölcsiségéért, s értünk, keresztény magyarokért vezekelt. Margit rendszeresen siratta az országot, elmondta siralmakba fűzve népének jövőbeli sorsát. Ilyenkor úgy zokogott, hogy Budán nem tudott aludni a jó nép, s az egész ország Margit sírását hallotta. Mint legendája említi sok esetben "önmagán kívüle ragadtatott", s "csodás szózatokat mondott".

Margitnak mindmáig van a nemzetünk számára mondanivalója. Ám igazi szentsége halála után, koporsójának földöntúli ereje által teljesedett ki (halottakat támasztott fel, betegeket gyógyított).

Jézus jegyese, Szűz Mária rajongója, hazánk "Patrona Regnije". "Királyok mellé rendelte pásztorul őt az Úr."

Aranykoronás szűz volt, mely ékességet Szűz Máriától kapott, aki fölvitte maga mellé a mennybe, ahol arany ruhába öltöztetett, s az örök királyság pásztora lett.

Margit kislánykorától kezdve azért vezekelt, hogy "a haragvó Úristenben békességet szerezzen."- írja legendája.

Hazánknak két aranykoronás szüze, Mária és Margit valamint a Szent Korona személyében, a király és a haza, azaz "Ég-adta királyságunk" egylényegűsége valósult meg.

Halála után - melyet szintén megjövendölt -, testét ősi magyar szokás szerint, hármas; fa, vas és márványkoporsóba temették, melyet aztán II. József "kalapos király" összetöretett.

Margit temetését megelőző hosszú hónapokig Szentséges teste romlatlanul, csodás illatokat árasztva várta az örök feltámadást, s szépsége még nagyobb volt, mint életében. Arca, melyet egy kendővel takartak le, a vörösen izzó hajnali napfénynek, a feltámadás fényének színében tündökölt. Koporsóba helyezése előtt Fülöp esztergomi érsek meglátogatván a holtestet, így szólt: "Nem kell sírnotok, mert az Örök Király leányának az arcán, már ott van a feltámadásnak a lenyomata!"

(Meszlényi Róbert Imre és Szántai Lajos munkái nyomán)