Magyar Planétás

Ami most az égen szembefordul,

az a jövő húsz évének kozmikus irányfénye,

s ami ma történik, az messze túlmutat az egyénen

– egy egész nemzet sorsát befolyásolja.

A fejünk felett haladó áldott Nap – orbisza, tehát hatásfoka miatt –, július 18. és augusztus 1. között érzékelhető, Plútóval való égi szembekerülése a konstelláció feszítő ereje miatt baljós árnyakra derít fényt. Olyan mély, tudati megvilágításba helyező napokat élünk át – egyénileg és nemzettudat szintjén is –, amelyek a Nap és a Plútó égi szembenállása, azaz tükörtartása révén megfontolásra, „megmunkálásra”, felszínre hozatalra és átalakításra váró jelenségekre hívják fel a figyelmet. Miért? Mert a világon mindenki által érzékelt feszítettség Magyarország horoszkópjában – a nemzet küldetésének csillagzatában – T-kvadrát fényszöget alkot a Hazánk értékrendjét, nemzeti önazonosságát és énképét jelképező Radix Nappal. Azaz a világhálón oly sokak által egyéni síkon értelmezett konstelláció valójában a nemzet közösségét is komoly választás elé állítja: a kiutat jelentő „fény”, vagy a hamisan lappangó „baljós árnyak” közötti különbség felismerésére és megértésére szólít! 

De nézzük meg mélyebbről, miről is szólnak a fejünk felett ható, ezáltal bennünk – s rajtunk kívül, a közösségi lét szintjén – is érzékelhető, felismerésre és megmunkálásra váró égi, s földi analógiák!

A Nap

– az önazonosság, szellemi középpont,

világosság princípiuma –

most az Oroszlán jegyében, saját uralmi helyén áll,

szemben a Vízöntő Plútóval,

amely épp csak belépett a Vízöntő jegyébe,

a levegős világkorszakot is szimbolizáló,

a platóni világidőszámítás bő 2000 éves,

Vízöntő égisze alá rendelt, új jövőt építő korszakába...

 

A lappangó sötétségből mindent tudati megvilágításba – azaz „napfényre” – hozó, a tudat isteni tiszta fényét szimbolizáló áldott Nap, és a tudat alá rejtett, láthatatlan erők szimbóluma, a tiszta fény árnyéka, a Plútó,

 

az Oroszlán–Vízöntő égi tengelyén való szembenállásában

 nem csupán egyéni identitáskrízist,

hanem a világkorszakok mély ritmusában dobbanó

archetípusos próbát is kijelöl.

E „próbafolyamat”

az elkövetkező húsz év során bontakozik ki,

mivel a Plútó ennyi időt tölt el a Vízöntő jegyében

– elindítva, megalapozva, s „megvillantva”

a bő 2000 évnyi Vízöntő világkorszakot,

s annak jelentőségteljes kérdéseit!

 

Ez a 20 évnyi előttünk álló korszak nem más, mint sorspróba – a fény és árnyék metszéspontján. ( Lásd : a Jegyet vált a korszakváltó...- a Vízöntő Plútó történelmi „ámokfutásának” analógiái, Korszak-"alkotó" – a korszakindító Plútó Vízöntőbe lépésének "fényei és árnyai" című írásokat)

 

 

A szabadság isteni fénye, kontra a szoft diktatúra árnya...

 

A Nap az Oroszlánban – az önazonosság szakrális középpontjaként – a világosság, a vezetői minőség, a szívbéli teremtés és az Isten-képmású, egyéni, szabad, önállóságon alapuló lét princípiumát hordozza.

A Plútó ezzel szemben a Vízöntőben nem csupán a hatalom földi, világi, anyagi átrendezője, hanem az emberiségre nehezedő, szivárványosra festett, ám árnyékban termett ideológiáinak, az emberiséget önös, anyagi szándékok mentén, a háttérből irányító kontrollmechanizmusoknak és az identitást oldó „transzhumanista” emberkísérleteknek a leleplezője. Jó esetben: lebuktatója, ha élünk vele...

Sokszor elmondtam, s leírtam már: nem kell ahhoz az ég járását, az idő fordulását vagy a szimbólumok világát értő asztrológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk – világkorszakváltás zajlik bennünk és körülöttünk egyaránt.

A már jól ismert 2020-as év előestéjén figyelmeztetésül írtam le: ma már nem az a kérdés, megtörténik-e e korszakváltás, hogy a hatalmi struktúrák lebomlása és újjáépítése elindult-e, vagy hogy a „hatalmi kulcsokat”, s szó szerint az „irodakulcsokat” vajon átadják-e önként a múlt háttérerői. A valódi „vízöntős” kérdés inkább az: milyen szerepet vállal ez időben az egyén – és a közösség? Azt ugyanis – a sötét, plutonikus, (al)világi erők álszent játszmái miatt – oly sokan ma sem látják, hogy

 

a világot ugyanaz az árnyékhatalom fojtogatja,

amely évezredek óta láthatatlanul irányítja az életet.

S amely – éppen a „tömegbefolyásoló”,

s „korszakváltó” Plútó révén

– hatalom-átmentését biztosítandó -  

most új köntösben tér vissza:

digitális uralom, a személyiség deszakralizálása,

a függetlenség kijátszása, a szabadság kihasználása,

a nemzeti és vallási identitások szétrobbantása,

egymásnak ugrasztása, az identitásbontó tömegkultúra gőzhengere,

s a háború által kiváltott emberi szenvedés relativizálása révén.

Amit ma – a Vízöntő-kor jelszavaival élve –

„szabadságként” kínálnak,

az valójában a láthatatlan háttérerők

„szoft diktatúrája”.

Vagyis a fejünk felett ható Nap–Plútó oppozíció, a személyes árnyainkkal való önszembesítésen, majd azok megmunkálásán, helyes irányba való transzformálásán, átalakításán túl - a világi uralomért vívott végső drámák kicsúcsosodását, s a nyakunkban loholó globális agresszió letaglózó erejét is megmutatja. Egy ilyen fényszögkapcsolat alatt ezért mindenkinek választ kell adnia: milyen jövőt épít az emberiség? Az önazonosság belső fényén alapulót – vagy a kollektív irányítás szürke, lélektelen, árnyékból vezérelt világát?

 

Oroszlán és Vízöntő...

– avagy a két világmodell ütközése

A Nap-Plútó oppozíció nem pusztán két jegy szembenállása, hanem két világkorszaké, két tudatállapoté, két világmodellé...

Az Oroszlán arche: az egyéni szívbéli vezető, a szellemi arisztokrácia, az isteni teremtő erő kicsiben és nagyban. A „hős”, aki a világ közepében áll, és felelősséggel hordozza az isteni rendezőelvet: a Fényt.

A Vízöntő arche pedig: a jövő embere, aki – jó esetben – a közösség javára gondol, de ha eltúlozza a racionalitást, s megtagadja a szív parancsát, az isteni erkölcs és teremtői hierarchia létjogosultságát, akkor a szabadságharcosból hideg utópiaépítő válik. Ezt a naiv utópiát – a zöldideológiákat, a szabadságjogokra való hivatkozást – használja ki az ellenerő, s ezzel csapja be a fiatal, tapasztalatlan lelkeket...

Ezért az Oroszlán–Vízöntő tengelyen álló Nap–Plútó oppozíció archetipikus világkorszakokat is kijelöl. Az egyik a nagy Oroszlán-korszak: az Aranykor, amikor az ember még az Isten képére formált lényként erkölcsi tartásban, ösztöneit uralva, a Nap fényében járt. A másik: a Vízöntő korszak hajnalán járó jelenkor, az individuum kora. S bár sokan az „új Aranykort” várják tőle, ám ez csak lehetőség... Csak akkor valósulhat meg, ha szembenézünk árnyainkkal – egyénileg és kollektívan –, s legyőzzük a hamis, álspirituális, sötétségbe taszító, valójában mélyen istentelen, ego által vezérelt erőket.

 

Hatalompróba és identitásválság

A Nap–Plútó oppozíció tehát nemcsak az egóval, a személyes „hatalommal”, a "fényes önámítással", a téves önértékeléssel és "uralkodó énképpel" való szembenézés ideje, hanem a világon uralkodó hatalmi struktúráké is. A Vízöntő Plútó a Nap fényében – annak világosságában – fürödve ráirányítja a figyelmet azokra a rendszerekre, amelyek mögött az árnyékhatalom uralma és a háttérből működtetett évezredes befolyásolás rejtőzik. Nem véletlen, hogy e napokban felerősödnek a leleplezések, és még a szomszédban zajló embertelen agresszió, a sötétből irányított hatalmi önkény ellen is egyre több tiltakozás, lázadás születik.

A következő húsz év – vagyis a Plútó Vízöntőben való teljes tartózkodása – fogja eldönteni, hogy a Vízöntő kora valódi szabadság vagy a „szabadnak” álcázott ellenőrzés korszaka lesz. Az emberiség, benne a magyarság is válaszút elé kerül: egy szívből vezérelt, erkölcsi függetlenséggel élő, teremtő erejét visszanyerő közösség útját választja-e, vagy engedi, hogy az algoritmusok által irányított, identitását vesztett tömegemberré váljon, aki kényelmesen lemond saját szabad akaratáról.

A kérdés ma tehát az: felismeri-e az ember – külön-külön és közösen is –, hogy az egyéni méltóságának a válsága valójában globális szintű szellemi krízis?

 

A Szent Rend harcosainak ideje – a Szaturnusz–Neptun együttállás oldása

...és mégis: ebben a nagy égi oppozícióban, e földi szembenállásban megjelenik egy felsőbb híd – egyfajta „mentőöv”. A Kos elején járó Szaturnusz–Neptun együttállás, amely  szextil fényszöggel oldja a Nap–Plútó feszültségét. A Neptunusz, miután 2012-től a Halakban megélte, átélte a krisztusi szeretet formáját, és megmutatta a tiszta Krisztus-tudat lehetőségét, idén a Zodiákus első jegyébe, a Kosba lépett.

A Halak vízjegyében álmodott misztikus minőségek most tűzzé változnak. A misztikus oldódás helyét átveszi az identitás-harc: küzdelem a tiszta, Istenhez hű emberi létért. És amikor ehhez a Neptunhoz csatlakozik a Szaturnusz, akkor a szellemi küzdelem alakot, formát, fegyelmet kap. Vagyis a Kos Szaturnusz-Neptun együttállás okán

 

eljött a hitért való fegyelmezett,

rendezett küzdelem:

a „Szent Rend harcosainak” ideje.

Azoké, akik nem karddal, hanem belső renddel,

nem háborúval,

hanem az isteni identitás megőrzéséért vívott harccal

válnak igazzá.

Ez a trigon-szextil fényszögformáció az egyetlen út, amelyen a Nap–Plútó oppozíció nem rombol, hanem transzformál: átalakul, s végül magasabb szellemi értelembe emelkedik.

 

A Magyarország csillagzatában a nemzet Napját érő erőpróba...

Hazánk horoszkópjában a Nap és Plútó szembenállás tengelyébe Magyarország Radix Napja  beékelődik: vagyis a tranzit feszültsége közvetlenül érinti a nemzeti szuverenitást, az önazonosságot, az identitást – és mindezzel együtt az ország vezetését, kormányát, sőt vezetőjét is. (Lásd : Katalizátor Európa szívében... című írást)

A magyar nemzeti képletben az Oroszlán princípium kulcsszerepet játszik. A szimbólumok nyelvén olvasva az „oroszlán szíve” a Kárpát-medencében dobban. A Szent Korona eszme, az archiregnum, a „napikus” fény-eszme, a szakrális vezetés és rend mind-mind a magyar múlt  "oroszlános" öröksége. Ezért a nemcsak ez az oppozíció, hanem az égen haladó Plútó Magyarország Napjával alkotott kvadrátja is különösen érzékenyen érinti Hazánk életét... E világkorszakindítás „tükörpróbájában” ezért újra fel kell ismernünk a saját Napunkat – nemzeti önazonosságunkat, 500 éve várva várt nemzeti függetlenségünket, s a jelenkorban betöltendő szellemi küldetésünket.

Miközben világméretű rendszerek inognak, lazulnak, s feszülnek egymásnak, s egyre több konfliktus robban ki körülöttünk, az „Oroszlánszívű” emberre, s nemzetre van szükség e hazában: aki nem önző okból, s célból, nem sértettségből vagy uralomvágyból cselekszik, hanem világos elvek mentén, a szívéből kiindulva, középre rendezve, a világot egyensúlyban tartva cselekszik. Olyan vezető minőség ez, amely fáklyavivő: tetteivel világít, példájával utat mutat.

 

Ez a Nap–Plútó szembenállás

– a Magyar Planétás olvasatában – tehát

nem „egy konstelláció a sok közül”.

Ez a világkorszak „próba-fénye”.

Eldőlhet: képesek vagyunk-e

– ötszáz évnyi külső irányítás után –

újra szabadon, méltósággal,

a saját belső középpontunkból élni?

 

Vagy továbbra is elbódulunk, megrészegülünk, és a legalantasabb ösztönöknek – irigységnek, hatalomvágynak, téves önmegítélésnek, helyzetértékelésnek, és abból fakadó agressziónak – behódolva a sötétből lopakodó baljós árnyak szolgái leszünk?

„Oroszlánszívű” bátorság, s tisztánlátás kell ahhoz, hogy elhiggyük: szellemi értelemben a jövő prófétái vagyunk…