Nagy vizsga előtt áll az emberiség.
Ugyanis két világkorszak határán állva,
évezredes, évszázados, évtizedes történelmi igazságtalanságokkal,
hazugságokkal, haszonleséssel,
s véres gyűlölködéssel a háta mögött,
egy új emberi együttélési szisztémát,
újfajta gondolkodásmódot,
s új gyakorlatot megkövetelő,
új világkorszak kezdetén,
a Szentföldön kirobbant véres gyűlölet-hullám,
s vérbosszú-láncolat „beindításával”,
életveszélyes, közös keresztet vett a vállára...
Mert az égi jelek szerint:
-az egykori, ”tejjel és mézzel folyó ország” földjén, azaz a béke, a bőség és jólét jelképének aposztrofált, Bíborországban, Kánaán területén,
- az ószövetségi „ígéret földjén”,
- Mohamed próféta égbeszállásának helyszínén,
- a most záruló, bő 2000 éves Halak világkorszak testet öltött szimbólumát, Jézust,
s a Szeretet vallását az ölében ringató kereszténység Szentföldjén,
-a modern Palesztina és Izrael között kirobbant véres gyűlölet-hullámmal
hatalmas, közös keresztet vett a vállára az emberiség...

Ezt mutatják az égi jelei,
ha az értő szem
rápillant az antik világ egyik legrégebbi településéből,
Gáza-városból,
az október 7-én kipattanó agresszió,
feszítő, úgynevezett kardinális keresztet kirajzoló,
a sorsszerűséget jelentő karmapontokkal
és nehéz planétákkal is „megtűzdelt”,
mundán asztrológiai képletére...
Közös keresztet? – teheti fel a kérdést az olvasó - oly távol, e véráztatta földtől, két dühödt, egymást gyűlölő nép, felbőszült agresszióját biztos távolságtartással, biztonságos karosszékből, bár aggódó tekintettel figyelve. Közös...
Mert amint az emberi szervezet,
ha egyetlen porcikája is betegségtől szenved,
megérzi azt a test többi része is,
hiszen összeköttetésben áll vele.
Szerves összeköttetésben.
S így van ez Földanya testével, szervezetével is.
Ha egyetlen porcikája is beteg
- mint jelen helyzetben
a bolygó élete számára alapvető stabilitást
és biztonságát jelentő gyökércsakrája -
megérzi azt a test többi része is...

S közös keresztet vesz a nyakába abban az értelemben is, vajon képes-e gyógyító, békét hozó, gyógyulást indukáló választ adni az emberiség immunrendszere, az anyatest többi „testfelületén”, más országaiban, vagy olyannyira fertőzött már „minden porcikája”, a nemzetek (nép)lelke, s ennek okán úgy elbillent már a tiszta életigenlést éltető immunrendszere, hogy - ne adj Isten - fékezhetetlenül vad láz, gyűlölet, s általános háborgás, mészárlás teríti le az anyatestet? (a tomboló egymás iránti gyűlölet amúgy 23 ország állampolgárát érintett már „csak” a helyszínen...)
Szerves összeköttetésben...
- avagy a Földbolygó szervezete
Amint az emberi testet, úgy a Földbolygó testét is energiamezők hálózzák be, amelynek szövetén át áramlik a teremtett világ minden szerves organizmusát - egy központi „helyről” - éltető életenergia. Az energiamező élő szövete, pedig bizonyos kitűntetett földrajzi pontokban csomókba rendeződik, más néven csakrákba szerveződik, hogy ott energiaközpontokat létrehozva irányítsa a szellem, a lélek, s végül a fizikai test működését.

A hét fő energia-csomópontot tekintve, a három alsó energiaközpont a fizikai világgal a test egészségével, az érzelmi és anyagi biztonsággal, a szűkebb és tágabb emberi-közösségi együttműködéssel, avagy annak a megbillenésével, ezen hívószavak biztonságvesztésével, érzelmi és fizikai bizonytalanságával áll kapcsolatban. Ide tartozik a Szentföld, amely éppen Gaia Földanya gyökércsakrája egyben. Ezért oly nagy a tét!
A három felső csomópont a szellemi világ, az ég, a spirituális látásmód irányába vezérel bennünket, a merev földhözragadtsággal, a rideg anyagelvűséggel, a lelketlen fizikai kapzsisággal szemben. Ha ezek a felső csakrák billennek el az egészséges, egyensúlyi helyzetükből, akkor tévtanok, álspirituális eszmék, „lila-ködös” illúziók, álhumánus eszmék, hazug ideológiák, erkölcstelenségek, hitbéli hazugságok kerítik hatalmába a tiszta észt, a spirituális logikát, a magasabb rendű, ok-okozati gondolkodást. Vagyis az életet holisztikus összefüggéseiben látó, apró életünket az Élő Világegyetemmel összeköttetésben megélő közös létezés értelmét.
Mintha ez sem működne oly tisztán a világban... Ritkán volt az emberiség életében ennyi feltornyosult történelmi hazugság, kibogozhatatlannak „tűnő”, téves történelmi beidegződés, fanatikus vallásosság, két perc alatt megvilágosodást nyújtó, fél napos tanfolyammal szellemi transzformációt megvásárolható, megváltást ígérgető téveszme, valamint tudását pénzért áruló tévtanító, mint manapság...

Éppen ezért fontos
a középső,
kiegyegyenlítő csakra: a szív.
Az egyensúlyt biztosító kapocs,
a közvetítő a szellem és az anyag között,
a „létra” Ég és Föld között.
A lelkiismeret, a Lélek
„hangja”...
Mert ahogyan a XX. század egyik „legizmosabb” tollú írója, Móricz Zsigmond fogalmaz:
„az ész, egyformán lehet az Isten adománya, s az ördög ajándéka,
az a kérdés, mi lakik a szívben, s nem az, hogy mi az agyban.
Romlott szívvel a legeszesebb ember sem fog
az emberiségre áldásos cselekedeteket elkövetni,
jó és nemese lélekkel azonban a legkorlátoltabb ember is
hasznos tagjává lesz a társadalomnak.”
Így igaz. Hiszen a tiszta szív, az erkölcs, a lelkiismeret, a kapocs gondolat és tett között. Egyensúlyba hozza, gyakorlati síkra tereli az Életet termő, szellemiséget, de ha kell „megnyirbálja” mind az anyagi, mind a szelleminek vélt, tudati vadhajtásokat... Tiszta lelkületet csempészni egy elvadult, megbolydult világba pedig óriási feladat...
Ezt a hatalmas feladatot, kihívásokkal teli küldetést pedig
ősidők óta, egy a történelemben más és más néven nevezett,
azonban lényegi elvét, gondolkodásmódját,
nyelvi szerkezetét, írásbeli kifejezőképességét,
jelképrendszerét, gondolkodásmódját,
erkölcsi elköteleződését,
s ősi genetikai azonosságát tekintve
rendkívüli folytonossággal hordozó ősnép
jelenlegi inkarnációja,
a magyar igazgatja...
Innen a Kárpát-medencéből, annak is a dobbanó szívű közepéből, a Pilisből, a Földbolygó három alsó és három fölső csakráját egynesúlyba hozó, Szívcsakrájából. A szív központjából... Vagyis:
az itt generálódó
érzelem- és gondolatvilág,
s azokból tettekké formálódó világi szisztémák,
s azoknak a mindennapokban megnyilvánuló politikai döntések,
az aktuális világi történésekhez igazodva,
az Életet elvevő vadhajtásokat igázva,
s az életet éltető elveket felszín felett tartva,
a magasabbrendű szellem által igéződve igazítják
nap, mint nap mind
a magyar, mind a világi eseményeket.
Ez a küldetés,
a magyar küldetés...

Ezért a magyar sors
messze nem nagyképűségre,
öntelt vállveregetésre okot adó spirituális fennhéjázás,
hanem éppen a világi kihívásai miatt
értő alázatot igénylő,
s arra támaszkodó, irdatlanul nehéz,
felelősségteljes feladat.
(Lásd: „A küldetés... - a nemzet hivatása,
avagy Magyarország sorsfeladata” című írást,
a „Tejúton járók” című cikksorozatot,
és a „Kőbe vésett küldetés” című cikket.)
Közös kereszt az „éterben” ...
Kardinális (radikális) merev kereszt. Ezt az égi képet mutatták az ég jelei, ha az értő szem rápillantott az antik világ egyik legrégebbi településéből, Gáza-városból, 2023. október 7-én kipattanó agresszió, feszítő, úgynevezett kardinális keresztet kirajzoló, a sorsszerűséget jelentő karmapontokkal és nehéz planéták nehéz fényszögeivel is „megtűzdelt”, mundán asztrológiai képletében...

Az asztrológiai szimbólumrendszer által akkor kirajzolódó - adja Isten, hogy ne így legyen – „felbátorító”, kardinális-radikális, merev kereszt, ugyanis önmagában is a nyughatatlanság, a feszültséggel teli tettrekészség, a túláradó energia szimbóluma. Amely minden esetben teremtő erő, ám nem mindegy mit teremtő... Jót, rosszat, békét, háborút?
Azaz cseppet sem mindegy minek kapcsán, milyen esemény elindításban játszik szerepet ez a rajtrakész „indítókulcs”, amelynek saját „hatékonyságát” méginkább felerősíti, s a háborgás, az agresszió, a gyűlölet, a bosszú, s megannyi könny irányába tereli a nagykvadrát fényszög keresztalakzatához kapcsolódó, feszítő planéta-konstelláció.
A keresztalakzat első és vele szembeni harmadik (az Ascendens-Descendens tengely végpontjainak a) csúcsán a múlt sérelmeit és a jelen sorszerűségét jelentő fel- és leszálló Holdocsomópontok - az asztrológiai szimbólumrendszer olvasatában -, az úgynevezett karmapontok állnak. Ráadásul az „esemény” kezdetét jelentő Ascendens ponthoz és a vele együtt álló, s a múltat jelentő leszálló Holdcsomóponthoz - éppen a Mars évében, maga a Mars bolygó - a tettrekész cselekvés, s a háború bolygóanalógiája – is csatlakozik, jelezve az ég jeleit olvasónak, a múltbéli sérelmek okán kirobbant agresszív, ösztöncselekvést. (Fontos megjegyezni, amint a Csízión írtam is róla - 2023-as év az asztrológia szimbólumrendszerében a háborgás szimbólumához, a Marshoz van rendelve...Lásd a „Vigyázz, kész, Mars! – avagy a bátorság áldása, vagy a háborgás átka” - című cikket!)

A kereszt-alakzat második csúcsán – az „esemény” alapvetését jelentő, „kiindulópontján”, „eredőpontján”, az Ic-n - - a múltból hozott sértettség bolygóanalógiájával – a karmapont-Mars együttállással-, kvadrát fényszögben, azaz feszült viszonyban áll a végzetes, végletes, s végtelen agresszivitást jelentő, radikális változásokat jelző, éppen jegyváltás előtt álló, úgynevezett sorsátalakító Plútó.
E jegyváltás határán álló "világmozgató" Plútó,
a Vízöntőbe Zodiákusba lépése előtt,
- s amint a történelmi példák mutatják,
bizonyára a vízöntőbe lépés első éveiben -
még „elszámol”, „leszámol”
a neki nem tetsző jelenségekkel,
s amint egyéb személyes és világi történések kapcsán is látjuk,
a korszakindító jegyváltása előtt,
az élet egyéb területein
(a gazdaság, a pénzügy, a határokat is módosító geopolitika,
s a politika világhatalmi kérdéskörében)
is "felborítja"
a korábbi megszokottság
világi „állóvizét”.
S végül a keresztalakzat negyedik csúcsán, a dolgok kimenetelét jelentő Ic ponton, a népet, néplelket, a népáradatot jelentő, szintén kvadrát fényszöggel támadott Rákban álló Hold áll.
E Rák jegyben álló Hold, maga a kardinális víz, azaz a kardinális érzelmi áradat asztrológiai szimbóluma: az indulat, a megannyi könny és lelki fájdalom bolygóanalógiája, amely a nehéz fényszögei okán, „szenved” a feszültségben... Mintha csak a híradásokat néznénk...

Mivel az életben véletlenen nincsenek, így nem véletlenek a két szereplő fél hadműveletének beszédes nevei sem... Amely a támadók részéről az „áradat”, az „özönvíz” nevet kapta, míg a másik oldalról a „vaskardok” nevet viseli...
Beszédes idők,
beszédes történései.
Beszédes konstellációk,
beszédes szimbólumai...
Éppen ezért minden józanul gondolkodó ember elemi érdeke, hogy ez a végsőkig is elfajulható konfliktus elüljön, elcsendesedjen, mert különben - ne adja Isten -, hogy az agresszió valóban, mint egy betegség bolygó-szerte elterjedjen, s vesztébe rohanjon az emberiség...
Így minden ima, fohász, tiszta gondolat, amely a békét szolgálja, úgy kell ma az emberiségnek, mint – az Életet jelentő - falat kenyér...

S hogy mindez hogyan kapcsolódik – a Földanya csakrarendszerén túl a magyar Anyaföldhöz, Hazánkhoz, Magyarország csillagzatához, az ország mundán asztrológiai képletéhez, s az előttünk álló 2023. október 23. - 2024. október 23. közötti úgynevezett Szolár évünkhöz, az a sorozat következő részében kiderül!
Magyarország mundán asztrológiai elemzése a 2023. október 23. - 2024. október 23. időszakra, című sorozat cikkei
„Ész, erő, és oly szent akarat...”- Magyarország 2023 - 2024-es, Szolár évének a hitvalló, hit vállaló csillagzataMagyarország mundán asztrológiai elemzése a 2023. október 23. - 2024. október 23. időszakra, című sorozat1. rész
Részletek »Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!
