„A Teremtő jóra és szépre,
tökéletesre teremtette a világot,
a Kék bolygó embernek szánt,
földi tanulóterepét,
amelyet azonban
a hamis én-tudatra ébredt,
léptéket tévesztett
és szabad akaratát félreértelmezett teremtmény,
az ember, hajlamos rendre elrontani...”
„Ha a Képmás emberi lény szellemi ereje
nem a természet,
azaz a kozmoszt felépítő isteni rend szerint,
hanem azzal ellentétes,
természetellenes elvek szerint működik,
akkor ezzel a szerves kultúra rendjét,
magát az Életet pusztítja.”
„A Teremtő szabad akarattal ruházta föl
a saját képmására teremtett,
tehát teremtői képességgel megáldott embert.
Ez a szabad akarat, nagy lehetőséget
ám egyben nagy felelősséget is ró
az emberiségre!”
„Azon a felelősségteljes ponton, áll az emberiség,
ahol rég volt akkora jelentősége a szabad akaratnak,
s a felelősségvállalásnak, mint mostanság.
S amelynek egyetlen jövőbemutató iránya:
korlátozni az elvtelen szabadságot,
ám felszabadítani a tévútra vezető korlátoltságot!”
„Olyan -
az ésszerű falakat,
a teremtett világ Életet garantáló határait
szellemi és fizikai értelemben is lebontó,
lázító erők kerítették hatalmába az életet,
hogy úgy tűnik,
az ember már azokat a teremtő elveket sem látja,
amelyek számára az Életet,
a jövőt garantálják...”
„Beteges emberi természetünk,
beteges Anyatermészetet indukál…”
„Teremteni ugyanis nagyon egyszerű.
Legalábbis alacsony szinten…
A teremtéshez elég az emberi érzelmekből fakadó,
az emberi elmében megfogant akár célzott, így célirányos,
akár a tétova, tehát céltalan gondolat is!
Az érzelmekből táplálkozó gondolat,
hanggá alakulva, hangi energiába sűrűsödve,
kimondott szóvá, majd, megtestesülő cselekedetté formálódva,
amint kiáramlik az ember belső lényéből,
azonnal kihat magára az emberre,
s az embert körbevevő környezetre is.
Amennyiben a megszületett gondolat,
a kiáramlott szó, és a tett pozitív szándékú,
tehát az emberi egón felülkerekedve, önzetlenül,
az iSTeNi tervet szolgálja, akkor építő erejű.
Ha viszont a gondolat, a szó, a cselekedet más,
önös érdekeket, esetleg az egy-n túlmutató,
ám alantas energiájú, SáTáNi érdeket szolgál,
akkor pusztítóvá, rombolóvá, Életet elvevővé válik!”
„Véletlenek nincsenek a Teremtői Rendben.”
„Világunk, az összefüggések világa.
Így mindaz,
amit – gondolatban, szóban, cselekedetben
nem használunk,
nem működtetünk emberi életünkben,
annak hiányállapotát,
ugyanaz az energia,
egy más “formája” fog kitölteni...”
„Ha az emberi természet,
másszóval, az emberi gondolatrendszer és abból kifejlődő viselkedésmód,
így annak teremtő ereje, kibillen a természetes, harmonikus,
tehát egyensúlyi állapotából, az egyéni baj.
Azonban, ha az érzelembeli, gondolatbeli, szóbeli, cselekedetbeli elbillenés
tömegeket érint, akkor az energiák összeadódása miatt
a sok ember természetellenes működése
- spirituális értelemben vett - rend-ellenessége
kihat az embert körülvevő tágabb világra is!
Így az egyéni bajon túl, hatással van a közös életre,
az Élet egészének rendszerbiológiájára,
s végezetül, társadalmi és természeti zavarok képében
mutatja meg sajátos arcát.”
„Mára
- az ember tévesen értelmezett szabad akarata okán -
olyan szélsőségeséges pontra érkezett
az emberi lét szabadság-keresése,
hogy társadalmi rendszer szintjén kényszeríti rá
a Természet törvényei ellenében működő,
Élet-ellenes ideológiát a világra.
Mindaz,
ami a „szabadság” szivárványosan "sokszínű" égisze alatt zajlik,
az minden, csak nem szabadság,
hanem a saját börtönébe zárt ego rabsága.”
A nihilista, deviáns, emberi jelenségekre,
szélsőséges ideológiai megnyilvánulásokra a Teremtő
- más eszköze nem lévén –
szélsőséges időjárási anomáliák
és természeti jelenségek képében üzen az emberiség számára,
hogy: Eddig és ne tovább!
A szabadság ugyanis - legyen bármilyen színűre „festve” –
csakis egyféle lehet: Életet teremtő, tehát éltető.
Minden más - mivel nem képes a kozmosz törvénye szerint
természetes módon teremteni,
ezért - csak önámító hazugság, s messze nem szabadság.
„Ha megtagadjuk a kozmikus törvényekre épülő,
spirituális tudást, a szent gnózist,
azzal hosszú távon energetika káoszt okozunk!”
„Ha az elfogadó, együttműködő, befogadó,
lelkiismeretes, „nőies”, passzív, Yin minőség eltorzul,
elhalványul az emberi természetben,
annak „természetes”,
az emberi és földi természetre ható kivetüléseként,
a vele azonos, "testet öltött" energia
vagy özönvíz, jég, zunami,
árvíz, belvíz képében fog tombolni,
vagy - a földi polaritás kétarcú törvénye okán -
éppen ennek hiányától fog szenvedni
a bennünket körbeölelő Anyatermészet.
Vagyis, a belőlünk hiányzó részt,
energetikai űrt, vákumot
a Természet fogja “kitölteni”.
Ennek a poláris kibillentségnek
a „levét issza” ma az emberiség...”
„Az elcsendesítő, női erőtér hiányával,
az aktív pólus túláradása áll szemben.
Ennek az öncélú, fékevesztett, forrongó,
másokon felülkerekedni vágyó,
az egyéni szándékot erőnek erejével másokra erőltető,
eltorzult, „aktív”, háborgó, agresszív
erőtérnek az emberi természetben való „térnyerése”,
az Anyatermészet hőháztartásának emelkedésével
áll összefüggésben!
De ugyanezzel állnak összefüggésben
a híradók mindenórás hírei közé tartozó, pusztító események,
melyek: a tűzesetektől, a vulkánkitörésekig,
az egyre aktiválódó Napkitörésektől,
a hatalmas tornádók és a nem szokványos,
mindent elsöprő szélviharokig bezárólag,
mind a kibillent, aktív, „férfias” energia,
a Yang túlburjánzásának Anyatermészetbeli jelzései...”
“Ajándékba” kapott szabad akarunk nem játék,
sokkal inkább hatalmas felelősség!
Így elodázhatatlan felelősségünk
az aktív pólus irányába elbillent jelenkorban ennek a lecsendesítő,
együttérző, finom, nőies energiának a visszaépítése
az elétvitelünkbe!”
„Ideje belátnia az emberiségnek,
hogy az emberi diszharmóniánkat visszatükröző külvilági jelzések,
társadalmi -, s ennek okán természeti kataklizmák,
a mi, kibillent, aktív-passzív,
azaz férfias-nőies működési elvünk
fékevesztett eltorzulásai!
Most, az utolsó óra, utolsó perceiben
zokogva hívja fel rá a figyelmünket
a szenvedő Anyatermészet!”
„Bármely ideológia,
amely nem képes természetes,
szerves módon életet teremteni,
az csakis az emberi ego önmagát becsapó,
a jövőben azonban súlyos kiegyenlítést követelő hazugsága.
Messze nem szabadság...”
„Láthatjuk, hogy hány nagy nemzet áll ma bukásra
az Élet törvényével szemben,
mert egyéni és közösségi értelemben is
félreértelmezte az (uránuszi) szabadságot,
s azok (szaturnuszi) határait...”
„Olyan égi jelek, olyan csillagzata alatt állunk,
ahol rég volt akkora jelentősége a szabad akaratnak,
s a felelősségvállalásnak, mint mostanság...
Miért?
Mert 8 milliárd megtestesült ego Istentől kapott teremtő ereje,
jóra és rosszra éppoly könnyedén használható szabad akarata,
olykor önző vágya, mély ösztönvilága,
máskor pedig - bízzunk benne - megannyi felébredt tudatú - önmagát uralni képes,
s nem másokon uralkodni akaró –
lélek energiája csap össze mostantól a közös éterben,
amit úgy hívunk Élet."
"Ma - az antik kultúrák által jól ismert,
egykori, „becsületben, s erényben önként élő”
Aranykorral „szemben”,
egy új világkorszak, a Vízöntőkor hajnalán állunk.
Azon a felelősségteljes ponton,
az Oroszlán-Vízöntő polaritás dilemmájára figyelmeztető égi jelek „alatt”,
amelynek üzenete: korlátozni az elvtelen szabadságot,
ám felszabadítani a tévútra vezető korlátoltságot!”
„Az emberi felelősség vezethet egyedül
emberhez méltó szabadsághoz,
s a szabadsággal analógiában álló Vízöntőkor
bizonyára legfontosabb tanulnivalójához:
az individuum és a közösségi lét egymást éltető harmóniájához.”
Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!
