Magyar Planétás

Több mint fél évezrede

kíséri az embert a középkori öröknaptár,

hogy jelen legyen az emberélet meghatározó pillanataiban,

útbaigazításként szolgáljon az évkör keresztény ünnepnapjaiban,

figyelje a csillagos égbolt földi életre kiható mozgásait

és segítse az emberi lélek „belső-óráját”

az ég járásához, s az idő fordulásához idomítani...

 

550 éves Hunyadi Mátyás humanista asztrológusának, a kor egyik legkiválóbb csillagászának, a későbbi, Kopernikusz-féle, korszakváltó Heliocentrikus világkép megalapozójának, Johannes Regiomontanusnak az öröknaptára: a Csízió.

 „Vegyük elő a csíziót! Útbaigazít-e, hadd lássuk!” – írja Ápriliy Lajos költő, hiszen a csízió egy olyan középkori verses öröknaptár volt, amely az égi tudás földi kalendáriumaként, az értő ember számára mindennapi útbaigazítási pontként szolgált.

 

Figyelte az ég járását, az idő fordulását:

megemlékezett az év jeles napjairól,

a keresztény kalendárium kiemelt ünnepeiről,

történelmi anekdotákról,

s az éltető Fény: a Nap útjáról,

valamint az emberek „belső óráját” meghatározó

Hold fordulatairól,

vagyis az emberéletet befolyásoló, legfontosabb pillanatokról...

Hogy beszámoljon az  emberélet

és a Teremtett világ lenyűgöző,

szerves kötelékéről:

 

az égi, s a földi világ rendezett,

ok-okozati összefüggéseiről...

 

Az első csíziók a 12. századból valók. Ám az antik tudományok felvirágzásának korában, a reneszánsz humanizmus időszakában - mivel az asztrológia ősi tudománya is virágzott -, így a kor művelt olvasói számára íródott csízió-kalendáriumok is virágzásnak indultak.

Az azóta legismertebb Csíziót 1471-1473 között, Mátyás király korábbi, udvari asztronómusa-asztrológusa, Johannes Regimontanus IV. Szixtus pápa felhívására alkotta meg.

Az ősi, mundán-asztrológia - amely egy nemzet, vagy annak birodalmát, országát irányító uralkodó csillagzatával foglalkozott -, az egykori Káldeában élte virágkorát. Jézus születését is az ősi tudást értő, napkeleti bölcsek, a káldeus asztrológus-papok olvasták ki az égbolt fénylő üzenetéből.

Második virágkorát azonban a középkorban, az antik tudományok felkarolásának idején, a reneszánsz eszmei hátterében, a humanizmus korában élte. Az akkori tudós humanisták - akiket az utókor - teológusoknak, jogászoknak, bölcsészeknek, egyházi méltóságoknak aposztrofál, valójában, kivétel nélkül mind értettek az orvostudomány mellett az asztrológiához - azaz a kozmikus törvényszerűségeknek emberéletre gyakorolt hatásához: a szerves világot felépítő elemek tanához, az alkímiához és az azok filozofikus összhangzatához, a keresztény misztikához.

 

 Az itáliai reneszánsz tárt karokkal fogadta

az értő, égi jeleket olvasni tudó, korabeli asztrológusokat,

akikért „királyok, hercegek, grófok, és pápák”

- így a Mediciek, Sforzák, az Este-k, a Galeazzok,

no meg II. Gyula, III. Pál,  X. Leo

vagy éppen IV. Sixtus pápa -

versengett,

hogy legjobbjaikat az udvaraikba csábíthassák...

Hunyadi Mátyásnak, és tanítómesterének, Vitéz János püspöknek sikerült is, a kor legkiválóbb asztrológusait: Peuerbach, és Ilkus Márton mellett Johannes Regiomontanust, az Európa-szerte híres, "humanista király" fényes udvarába hívni.

 

 Vitéz János püspök

- aki maga is kiváló matematikus, csillagász és asztrológus volt,

s ki már nagyváradi püspökként is,

csillagvizsgálót rendezett be,

ahol részint maga,

részint külföldi tudósok vizsgálták

az eget és horoszkópokat készítettek -,

át is adta hatalmas tudását

a nagy királynak, Mátyásnak.

A reneszánsz kor Európa-szerte elismert humanista királya, Mátyás - akiről köztudott, hogy korának legműveltebb uralkodója volt, az itáliai humanista tanítók keze között nevelkedett Aragóniai Beatrix-szal kötött házassága után, még teljesebben hódolt, e szeretett, és államférfiúi cselekedeteit is nagyban meghatározó, kedvelt tudományának.

Galeottó Marciótól tudjuk, hogy Mátyás udvari csillagvizsgálót is berendeztetett, s udvarába is azért hívta meg a kor kiválóságát, Regiomontanust, hogy fontos tanácsai mellett, egyrészt rendezze - az 1453-ban a muszlimok által kifosztott, Konstantinápolyból megmentett antik csillagászati és asztrológiai műveit, valamint egyedülálló könyvtárába Mátyás és Beatrix számára írjon új tudományos műveket.

Ezek mellett pedig a Mátyás által, 1465-ben alapított és Vitéz János által vezetett Pozsonyi egyetemen - Ilkus Márton, Mátyás kedvenc, kiváló lengyel asztrológusa mellett - oktassa is az arra méltó diákokat a humanizmus sokrétű tudományaira.

Időközben bécsi, nürnbergi, esztergomi munkálkodása mellett, 1471 -1473 között felkérést kapott a pápától, hogy alkossa meg latin és német nyelvű csízióját. Ezt fordították le, másolták, majd a kor tudományos változásaihoz képest, egészítették ki az azt követő évszázadokban Európa-szerte.

Ilyen „megtoldott”, a 15. század második feléből származó kalendárium volt például Thuróczi-kódex”-ben és a „Peer-kódex”-ben íródott naptár, valamint a Károli Gáspár későbbi lelkésztársának, a magyar reformátor Székely Istvánnak az 1541-ben megjelent, magyar nyelvű kalendáriuma,  a „Calendarium magiar nielwel” című munkája.

 

1580-ban, Kolozsváron jelent meg magyarul

a Regiomontanus,

azaz a „híres Király Hegyi János írásaiból

magyar nyelvre fordított,

Cízió,

amely – egy az 1650-es Lőcsei fordításából idézve:

 „az astronomia tudományának, rövid értelemmel való le-irása.

A tsillagoknak, planetáknak és egbéli jeleknek, etc.

külömb külömb természeteknek folyásáról,

az embereknek négy féle complexiojáról,

természetiröl, és tulajdonságiról,

mindenik hólnapban mitsoda rend-tartással

az ember éllyen...”

 

De meg kell említeni ifj. Heltai Gáspár 1592-ben, Kolozsváron kiadott Csízióját is! Sőt nem maradhat ki a sorból, a kor legnagyobb csillagász-asztrológusának - Jézus születési dátumának, a Bethlehemi-csillag "megfejtőjének",  Johannes Keplernek a barátságát bíró - XVII. század eleji reformátor, Szenczi Molnár Albertnek a „Cisio Janus”-áról sem! E „Minden esztendőre szolgáló örök kalendárium” műfordító szerzőjéről, nyelvtudósáról, s zsoltár-költőjéről, még a reformáció ellenlábasa, Pázmány Péter esztergomi érsek is dicsérettel emlékezett meg.

S végül nem szabad megfeledkezni, a katolikus örök naptárakról:  az 1610-es kiadású, Pázmány Péter féle imádságoskönyv örök naptáráról sem, amely a korabeli Európa új naptári rendszerének, a Gergely-naptárnak az időszámítását is ötvözi.

Ezt csak néhány évvel később követi a szintén katolikus, Vásárhelyi Gergely féle öröknaptár, 1618-ban, Bécsben megjelent „Katekizmus”-a, amely a változó ünnepeket követő, klasszikus öröknaptár mellett, szól: „A közönséges keresztény egyházban való fő ünnepek”-ről, a „Házasság ideje”-ről, és az „Az esztendőről és azoknak részei”-ről.

A hosszú évszázadok során, ilyen módon

kalendáriummá alakult Csíziók

igen sok kiadást értek meg, egészen a 20. századig.

Hiszen a legtöbb írástudó ember könyvespolcán megtalálhatóak voltak,

s négy évszázadon keresztüli népszerűségük

- elterjedtségében és olvasottságában is -,

a Bibliával vetekedett.  

 

A későbbi Csíziók magyar szövege és főbb illusztrációinak mindegyike azonban az 1650-ben készült lőcsei kiadványban rögzültek, s bár az egykori Csíziók hangsúlyozottan öröknaptárként készültek, 1797-től konkrét évszámmal, majd olykor az adott év legfontosabb égi jelenségeinek taglalásával egészültek ki.

 Az 1500-as évekre visszanyúló, 1650-ben kiadott Lőcsei Csízió öröknaptárát a pesti Landerer nyomda az 1730-as évektől vette át, hogy egy évszázadon keresztül, egészen 1833-ig, magyar nyelven adja ki a „Landerer-féle Cíziót”, azaz „az Astronomia tudományának rövid értelemmel való le-írása”-it.

 A magyar történelmet jelentősen befolyásoló nyomdász-dinasztia utolsó tagjának, Annának a halála után a budai, vízivárosi nyomdát – amelyben egy évszázadon keresztül készültek a reformkori csíziók is – a műhely korábbi vezetője, Bagó Márton, majd fia vette át, hogy a csízió-nyomtatás stafétabotját tovább víve, egészen a 20. század elejéig áthagyományozzák, s rendszeresen megjelentessék az akkor már több, mint 400 éves csízió-kalendáriumot.

Láthatjuk hát, hogy aki a saját korában, az elmúlt évszázadokban „értette a csíziót”, az az ember a világban tájékozódni képes, nyelveket beszélő, olvasni tudó, tehát művelt, „értő ember” volt... Innen ered hát a sokszáz éves mondás:

„Érted-e a csíziót?”