Magyar Planétás

A régi kozmológia úgy tartotta, hogy a világnak van egy láthatatlan kereke: a „Rota Mundi”, a „Mindenség kereke”, amelyben az idő, a fény, az élet és a történelem ritmusa forog. Ezt az örökké forgó, 4 tengelyű kereket nem ember alkotta,  nem kultúrák találták ki, nem mítoszok színezték meseszerűre, hanem a Mindenség alkotója.  A régiek szerint a Teremtés első mozdulata óta ott áll, minden rend és minden történelem, az égi és földi idő, a naptári rend, a keresztény ünnepkörök és az erkölcsi miheztartás alapjaként. A világ kerekének két tengelye : az égi, amelyet a csillagok rajzolnak föl, és a földi, amelyet az idő szent rendje jelöl ki, maga a "Mindenség Kereke"...

December az egyik hónap, amikor ez a két tengely fényben metszi egymást. A Rota Mundi ilyenkor mutatja meg a teljes arcát, amikor az égi ferde kereszt (X) és a földi, egyenlőszárú kereszt (+) egymásra felel.

Nem képi hasonlat ez, hanem kozmológiai tény. Ez a két kereszt – a kozmikus (x) és a liturgikus (+) -, ugyanannak a világnak a két pólusa. A Tejút (a Tejút-galaxis fénysávja) és a Napút ferde kereszt metszése az égen, valamint  az adventi kör négyrét osztása – a teljességet négy naptári pontban osztó „köröszt” szimbóluma a Földön - ugyanarra a törvényre mutat: a fény e kereszt tengelyeken át jön a világba.

A világ égi tengelye

– a ferde "X", amelyet a Tejút rajzol a Nap útjára

A modern csillagászat és az ősi csillagmitológia egyaránt számon tartja, hogy a Tejút (a galaktikus egyenlítő ) és a Nap éves, látszó útja (az ekliptika) ferde szögben metszi egymást. Ez a metszés két ponton , két naptári időszakban történik: a Nyilas–Skorpió kapuban és az Ikrek–Bika táján. A Nyilas alatti metszéspont különösen is jelentős: ez a ferde metszés a régi világ szemében nem csupán geometriai sajátosság volt, hanem égi kereszt: a világot tartó utak találkozása. Az ekliptika (a Nap égi útja, a Zodiákus 12es rendje), amely a földi, naptári idő kijelölője, tehát az ember idejének az útja, valamint az Égboltozatok keresztül vonuló Tejút, a hagyomány szerint a lélek örök útja, a halhatatlanság sugárzó hídja, amikor keresztezi egymást a földi idő rátalál a mennyei útra, a világ pedig kettős fényt mutat.

Ezért tartotta a görög misztériumvallás a kozmikus „X”-et szent jelként, és ezért tekintette a kereszténységkeleti ága András apostol ferde keresztjét nem csupán mártíreszköznek, hanem kozmikus igazodási pontnak. A magyar hagyomány ezt még tovább mélyíti: a Tejút, a Hadak Útja, a Lelkek útja, nem pusztán egy szabad szemmel is látható csillagfüzér, hanem a világ tengelye. Vagyis

Nyilas havában,

amikor Szent András égi születésnapját ünnepli

a keresztény világ,

olyan különös évköri pont nyílik meg,

amikor a felettünk húzódó égen

a legszebben látható az eget keresztül metsző,

ferde, kozmikus kereszt,

vagyis más néven az „András-kereszt”.

Vagyis Szent András ferde keresztjének (X) misztériuma nem csupán mártírtörténet, hanem a decemberi égbolt az Ég jele is. Éppen az a ferde „X”-alak, amelyre az „igaz embert”, a szkíta térítő apostolt feszítették, s amelyet maga András kért, hogy ne a Krisztus keresztjével azonos méltóságú kereszten haljon meg, mert nem akarta magát Mesterével egy sorba emelni. A régi ember ezért látta András keresztjében magát az Ég titkos rajzát, mert Nyilas havában összeér az Ég és a Föld misztikus rendje. Vagyis Advent kezdete, a liturgikus év nyitánya így válik Szent András keresztjével misztikus találkozási ponttá.

A világ földi tengelye

– az egyenlőszárú „+”, amely az időt négy részre osztja

A „Mindenség kereke”, azaz a „rota mundi” második tengelye a földi idő tengelye. A Föld forgása és Nap körüli keringése négy nagy Nap-kapura osztja az évet: a tavaszi napéjegyenlőségre, a nyári napfordulóra, az őszi napéjegyenlőségre és a téli napfordulóra. Ez a négy időkapu – a négy őselem, a négy évszak, a négy égtáj és a négy világhónap rendszerének alapja – ugyanannak a rendnek a négy arca.

E tengely ősképe

a körbe írt egyenlőszárú kereszt (+),

a „köröszt” rajzolata.  

Nem csillagászati jel,

hanem liturgikus és antropológiai valóság,

hanem az idő négy kapujának metszése,

a világ fenntartó ritmusának jelképe.

Ez a kereszt jelenik meg

minden decemberben a keresztény otthonokban

a klasszikus adventi koszorúban is:

a kör - az örökkévalóság -

és a négy negyed - a földi időrend -,

ősi szerkezeteként.

Az adventi koszorú ezért nem dekoráció,

nem dísz,

hanem ikon.

A Rota Mundi földi arcképe.

A négy gyertya pedig nem díszítő elem hanem, hanem a fény négy útja – hit, remény, öröm, szeretet eszmei szimbóluma–, a szív fényének kinyílása hétről-hétre elmélyülő négy stációban. A negyedik gyertya idején a világ eléri a legsötétebb pontot, így a földi idő a téli napforduló mélyéhez ér. Advent a sötétségbe való alászállás időszaka, ahol a fény még rejtve marad, hogy eljutva a legsötétebb nappalhoz, a leghosszabb éjszakához, vagyis a téli Napforduló pillanatához, harmadnapra a Fény születésével, a Győzhetetlen Nap, azaz a Világ Világossága, Jézus Karácsonyi megszületésével elindulhasson a külső fény lassú növekedése is.