Magyar Planétás

Illés neve napja a nyárközép „lángoló” tengelyén jelenik meg, mint aki a Nap hanyatló pályájával ellentétes irányba, felfelé, az Ég felé emelkedik – a Fény útját követi, amikor az évkör már a sötétedés felé hajlik. Napisteni szimbólumokat hordozó próféta, ki bibliai története szerint nem alászáll, hanem felemelkedik – tűzben, dicsőségben, tüzes lovakkal, "napkerekű" égi szekéren... A magyar hagyományban Illés napján a tűz, a vihar, a villám, az "égi harag" prófétáját tiszteljük ám –  mindhárom monoteista vallás – által tisztelt profetikus története a megtisztulás, az átváltozás, az égi beavatás szimbolikus üzenetét is hordozza. Mert

 

Illés

a mennyekbe nem meghalt emberként,

hanem élő lélekként, tűzszekerén ragadtatott fel.

Így személyének története

nemcsak vallási hagyomány,

hanem kozmikus lélekemlékezet:

a tűz beavatottjaként, a lélek transzfigurációjának

és a tudat átváltozásának a prófétája.

Azé a – Szentírásban sok helyütt szereplő – tűzé,

amely nem elpusztít, hanem megtisztít;

nem elhamvaszt, hanem felemel…

 

Illés és a napisteni szimbólumok

Illés – ki papi családban született Kr. e. 800 körül, Izrael északi királyságában, a bálványimádásba merült nép megtérítésére kapott isteni megbízást, majd a Kármel-hegyi tűzáldozati párbajban az Egy igaz Isten oldalán diadalmaskodott, s ki palástját Elizeusra hagyta, hogy a Jordán partján tűzszekéren emelkedjék fel az égbe – egy olyan naptári helyen kapott „szerepet” a keresztény kalendáriumban (július 20.), „ahol” a Nap égi útját járva, harmadnapra – július 23-án – kozmológiai értelemben a saját égi Házába, az Oroszlán jegyébe tér. Amint azt Jankovics Marcell is a Jelkép-Kalendárium című könyvében is taglalja, a keresztény naptár egykori szerkesztői – az ég járását és az idő fordulását, valamint a keresztény kozmológia történeteit és szentjeinek szimbolikus életét, s cselekedeteit is jól ismerő bölcs naptárkészítők – nem véletlenül helyezték Illés napját július 20-ra a a keresztény kalendáriumba.

 

Illés

olyan napisteni minőségbe emelkedő lélek,

akit tűzlovak és tűzszekér ragad az égbe,

s ő az egyetlen próféta,

ki nem hal meg, hanem átváltozik

– csakúgy, mint évköri útján

a Nap.

Illés, Illyés, Éliás, Héliosz: nemcsak nevében, de szimbólumaiban is rokonok. A Naptisztelő népek mitológiáiban a tűzszekér, a fehér ló, a naplovak, a napkerék, az égkerék a szoláris lét lényegi jelképei – a földi létezést fizikai és spirituális értelemben is biztosító áldott Nap mitologikus szimbólumai. A görög mitológiában Héliosz Napisten is ilyen tűzszekéren utazik: kocsiját fehér lovak húzzák az égi ösvényen át, hajnalcsillagtól alkonycsillagig.

Illés, mint keresztény értelemben vett kozmikus Nappróféta, ugyanebbe a szimbólumkörbe illeszkedik.
A Kármel-hegyi hagyomány szerint „a próféták atyja” Illés egy pusztai sziklába vonult, s ő is negyven napig vándorolt – csakúgy, mint a Világ Világossága, az Igazság Napja, Jézus –, míg végül nem a viharban, hanem a lágy szellőben hallotta meg Isten szavát. A pusztában töltött éveiben – csakúgy, mint az egyetlen magyar alapítású, fehér csuhás pálos rend névadójának, Remete Szent Pálnak a történetében is – a hollóval etetett pusztai aszketizmus Illés prófétai-napisteni ívének magyar öröksége.

 

A magyar misztikus hagyomány

a táltos-pap, Göncöl szekerét is

Illés szekerének nevezi,

s a népi időjóslásban az Illés-nap körüli „zengő ég”

sem más, mint az égen napkeréken kocsizó Illés,

ki épp a lovait hajtja,

s tüzes szekerét

a csillagkővel rakott úton zörgeti… 

Prófétáló égi, s földi hagyomány

„Jaj neked, kánikulla, ha Illés próféta a nyakadat megmossa!” – szól a népi rigmus a próféta neve napján. Illés napja ugyanis több szempontból is jelentős „helyet és szerepet” kapott nemcsak a keresztény kalendáriumban, de a magyar népi időjóslásban is. A régiek úgy tartották, ha július 20-án nem esik, akkor az év legsúlyosabb hősége következik, de ha az égi háború kitör, akkor a szárazság elűzetik, sőt a hiedelem szerint az Illés-napi eső miatt lyukas mogyoró és dió terem.

De különös magyar néphit övezte Illés „eltitkolt” neve napját is... Mert a néphit szerint Illés nem tudhatja, mikor van a névnapja, mert ha megtudja, „dörög és lő”, ezért Isten inkább eltitkolta előle. Ha mégis eltalálja, melyik nap az ő névünnepe, akkor az ég megremeg alatta. Innen származik a mondás: „Ha Illéskor nincs égiháború, akkor Illés eltévesztötte a nevenaptyát”... Illés napja a népi kalendáriumban dologtiltó nap volt, még varrni sem mertek aznap az asszonyok, nehogy villám csapjon az új ruha viselőjébe. Egy gazda, aki e jeles napon mégis gabonát hordatott, pajtája porig égett – melyet szintén Illés napjának számonkérése okozta – tartották Szenna falujában.

Ám Illés naptári időpontja asztrális szempontból is „tüzes” titkokat rejt. Nyárközép idején ugyanis, az év legmelegebb napjaiban, Kánikula közepette, július 20-a körül évköri járását tekintve egy égi vonalba rendeződik a fejünk felett haladó Nap, a Kiskutya és a Nagykutya – latinul Canicula, vagyis nyári forróság névadójának – csillagképeivel, valamint azok legfényesebb állócsillagaival: a Procyonnal és a Szíriusszal.

A Procyon,

latin nevén a „hírnök csillag”

pedig, éppúgy előfutára, s hírnöke volt évezredeken át

helikális – azaz a Nap előtt járó,

a Napot „hirdető” - felkelésében

az égbolt legfényesebben ragyogó csillagának,

a Nagykutya csillagkép Szíriuszának,

ahogyan „tüzes” Illés biblikus története

és naptári elhelyezkedése is

előfutára és hírnöke,

a Téli napfordulón születő,

a Nap sötétség fölött aratott győzelmét hirdető,

Fény Fiának, Jézus Krisztusnak,

a Világ Világosságának.

Illés tehát

szimbolikusan az a Jézus előtt járó Nappróféta,

akinek lelkületével évszázadokkal később

Keresztelő János személyében érkezik ismét a földi létbe,

hogy a Világ Világosságát, az Igazság Napját,

Jézust hirdesse a világban...

 

Ezért mondja az Evangéliumban Máté: „De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt... , hanem azt mívelék vele, amit akarának. Ezenképpen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik. (Máté 17:12-13)