Magyar Planétás

Egy hősi kor, hősies emberi példázatai, egy hős család, hősi erényeket felmutató jellemei, csiszolták gyémánttá a férfiakat is megszégyenítő kitartással, példamutató erényességgel, s a szívjóság tisztaságával megáldott, szépséges asszonyt, kit XIV. Lajos, a Napkirály nevezett "Európa legbátrabb asszonyának." 

 

Tanúságtevő életútja,

a mennyországig emelkedő lelki ereje,

szellemének fényes magassága,

s a szelíd nőiséget és a bátor férfias harcost egyszerre,

heroikusan ötvöző egyénisége emeli őt

örökké élő, tündéri fénysugárrá.

 

320 éve, február 18-án halt meg meg a magyar történelem egyik legnagyobb hősnője: a munkácsi vár férfiakat is megszégyenítő bátorságú, rettenthetetlen védője, korának egyik leghíresebb műveltségű, szépségű és erényű asszonya, a vallási békétlenség széthúzásán „magas lélekkel” felülemelkedő, Istennek és hazájának nemeslelkű, hű szolgája, a betegek, katonák fáradhatatlan gyógyítója és gyámolítója, ki szenvedélyes „anyaoroszlánként” Magyarország reménységének, II Rákóczi Ferencnek az édesanyja. Grófnői, hercegnői, fejedelemasszonyi címei azonban eltörpülnek, amellett ahogyan mind a saját kora, mind az utókor a magyar szabadság legendás nagyasszonyára - vagy ahogyan XIV. Lajos, a Napkirály nevezte őt - Európa legbátrabb asszonyára gondol.

Zrínyi Ilona grófnő, a megváltás 1703. évének február 18-i napján, „Jövel szentlélek Úristen” sóhajjal az ajakán, száműzetésben, a törökországi Galatában adta át lelkét a Teremtőjének.

Oroszlánszívű bátorság sarjadt a „rózsa alatt”...

 

A Fortuna Major,

azaz a Jószerencse

- avagy a „Jószerencse, semmi más...”mondás -

melyet a költő hadvezér ős,

Gróf Zrínyi Miklós tollából ismerünk -,

mintha egy egész életén át elkerülte volna

a kiváló neveltetésben részesült, négy nyelven beszélő,

a kor leggazdagabb és politikai értelemben is

az egyik legbefolyásosabb családjából származó,

páratlan európai műveltséggel rendelkező,

a gyógynövényekhez, gyógyító főzetekhez,

a kertművészethez, a solymászathoz,

halászathoz, a kardforgatáshoz,

sőt még az ágyú használathoz is értő,

„oroszlánszívű” leányt, anyát, asszonyt.

 

A magyar szabadság szent zászlaját az égig emelő, bátor nő oroszlánszívét, oroszlánbátorságú szüleitől, Gróf Zrínyi Péter horvát bántól - a Wesselényi féle Habsburg ellenes összeesküvés leleplezésének egyik áldozatául esett főszereplőjétől -, s édesanyjától - a börtönben elhunyt Gróf Frangepán Katalintól - örökölhette. Vagyis:

 a nemzet szent ügye iránti elköteleződést,

a lánglelkű, s lángszellemű lobogást,

az anyatejjel szívta magába

a „jószerencse által” később magára hagyott Ilona. 

 

Mert a Rákócziak

fejedelmi központjának számító Sárospataki vár

híres „Sub Rosa” termének

„rózsa alatti” titkaiból születő,

I. Lipót önkényével szembeni,

ám a Habsburgok által leleplezett

és keményen megtorlott magyar ellenállás,

merőben határozta meg Ilona számára

a hazaszeretet és az elköteleződés

lelki élményét.

 

A „rózsa alatt” köttetett szövetség lelepleződése, ugyanis olyan családi tragédiák sorozatát hozta, mint az első férj, I Rákóczi Ferenc tragédiája, az édesapa, Zrínyi Péter horvát bán, vagy a nagybácsi Frangepán Ferenc kivégzése. A szeretett fiútestvér, a Habsburgok által lefogatott, 20 évnyi rabság után szabadult Gróf Zrínyi János, és a szintén börtönre ítélt, megbomlott elméjű édesanya, Frangepán Anna Katalin példája. Kiknek hatalmas vagyonát nemcsak elkobozták, de még a nevét is elvették a büszke família tagjaitól, s a fényes történelmi név helyett, a „Gnade”, azaz „Kegyelem” gúnynevet akasztották a nyakukba...  

Ilona igazságérzete, hazaszeretete, jelleme azonban olyan korábbi ősök példáján is pallérozódott, mint a mártír hadvezér Zrínyi Miklós, Szigetvár hőse, vagy a fent idézett,  „osztrák vadkannak” áldozatul esőnagybácsi, a politikus, költő, hadvezér Zrínyi Miklós... Egyszóval, egy hősi kor, hősies emberi példázatai, egy hős család, hősi erényeket felmutató jellemei, csiszolták gyémánttá a férfiakat is megszégyenítő kitartással, példamutató erényességgel, s a szívjóság tisztaságával megáldott, szépséges asszonyt. 

 

A kuruckor tündérszép Ilonája...

A haza és magánélet küzdelmei sorsszerűen fonódtak össze Zrínyi Ilona életében. Szerelmetes küzdelmek, szerelmetes gyermekekért, s a szerelmetes hazáért, bátor férfiak oldalán... Ám e küzdelmek közt „kristályosodó”, Európa-szerte híres szépségű, „tündérszép Ilona” sorsa, a házasságok révén sem vált könnyebbé...

Első férjét, a rebellis magyar urat, a szép és daliás férfiút, „a legelső magyar embert”, a fejedelem, II. Rákóczi György fiát, I. Rákóczi Ferencet, Ilona édesanyja választotta a leánya számára. A tökéletes párt pedig a menyegzőn együtt örvendező, Habsburg ellenes terveket szövő, s szépreményű magyar álmokat dédelgető zászlósurak választották a felszabadítandó Magyarország trónjára.

Ám a történelem közbeszólt... Harmadik gyermekük - a későbbi „Nagyságos Fejedelem -, II. Rákóczi Ferenc születése után, 3 hónappal - a Habsburg-magyar közös történelemből oly jól ismert, ”ismeretlen körülmények” közt, „ismeretlen betegségben”, lassú mérgezés fájdalmától hunyt el. Ki bút, bánatot - hatalmas rangja, fényes vagyona, s politikai ambíciója révén pedig - hatalmas veszedelmet hagyva hátra a nemes lelkű anyára és feleségre.

„Fehér liliomként a fekete gyászban”, Ilona a hatalmas Rákóczi vagyon úrnőjeként egyedül irányította a birtokait, nem engedve a hamis végrendeletek általi Rákóczi-örökségből való kiforgatásának, s Bécs állandó szorításának, szó szerint a testével óvta a még két élő gyermekét, Júliannát és a kis fejedelmet, Ferencet.

Értve és ismerve ellenséget,

a széltől is óvta, védte a gyermekeit,

kiket - a kor szokásainak ellenében rendhagyó módon -

maga nevelt, maga öltöztetett,

altatott, etetett, itatott, gyógyított,

vigyázva őket a mindennapi Habsburg fenyegetettségtől,

az akkoriban oly jól ismert,

„ismeretlen körülményektől”...

Három évvel a megözvegyülés után Munkács várának „ajtaján” újra „bekopogott” a szerelem. 1679 nyarán levelezésbe kezdett a nálánál évekkel fiatalabb Thököly Imre gróffal, a „Kuruc-királlyal”. Évekig tartó, hatalmas akadályokat kellett leküzdenie a szerelmüknek ahhoz, hogy 1682 nyarán végre egybekelhessenek. Alig telnek el a mézes-hetek, mikor Zrínyi Ilona új férje oldalán irányítójává és – többek közt, a Napkirálytól, XIV. Lajostól kapott drága ékszereknek, s csecsebecséknek az árából - anyagi támogatójává is vált a Habsburg ellenes kurucfelkelésnek. S miközben férjét, Thököly Imrét árulásért elfogták, börtönbe vetették, életének nehéz időszaka csak most érkezett meg igazán.

 

Az elődök hős példáját követve,

két gyermekével az oldalán,

férfiúi büszkeségében, s katonai erényeiben is megsértett

két osztrák tábornokot bravúrosan megleckéztetve -

a várfalakon állva, kardot ragadva,

katonáit kitartásra buzdítva

- két éven át anyaoroszlánként védte Munkács várát.

Az egyetlen magyar erősséget,

amelyet az osztrákoknak

saját erőből, nem sikerült elfoglalni.

 

Ám „fordult a kocka”... Hadnagyai ugyanis a háta mögött megegyezve a Habsburgokkal, 1687. június 17-én letették a fegyvert. A kegyetlen bécsi udvar a gyermekeit tőle azonnal elszakította, őt pedig a bécsi orsolyiták zárdájában fogva tartva őrizte négy hosszú éven át. Itt írta meg 1692-ben könnyfakasztó búcsúlevelét, híres anyai végrendelét fiához, II. Rákóczi Ferenchez, hiszen tudta, soha többé nem láthatja már dédelgetett fiát, a haza reménységét ebben az életben.

Kalandok hosszú, regényes sora következett, mire a hét esztendeje nem látott szeretett férj kiszabadította a bécsi fogságból az ő tündéri Ilonáját. A sorozatos háborúskodás és rabság által megviselt Thököly Imre, egy különös fogolycsere által, végül 1693-ban kiváltotta a szerelmét, akivel – amint Ilona egyik korábbi levelében írta: „Mint Isten akarja, együtt viseljük a keresztet.” elhagyva Magyarországot életük végéig együtt osztoztak az emigrációs bujdosás szomorú sorsában, a törökországi Nikodémiában.

 

 „Ragaszkodjatok a szabadsághoz!”

„Ragaszkodjatok a szabadsághoz! A szabadságra Krisztus vezetett minket” - hirdette korábban Pál apostol Galatában, abban a Kisázsiai városban, ahová e - küzdelmes életből 1703. február 18-án végleg elköltözött - tündérszép, bátor asszony testét temették.

 

Zrínyi Ilona megnyugodva szerelmetes fia, Ferenc,

Lengyelországba való menekülésében,

s a szerelmetes haza sorsának új,

fényes korszakának a reményében 

- becsülettel elvégezve minden földi dolgát -

tért meg a Mindenható Urához.

 

A betegségtől szenvedő férj, kit Ilona saját halálának a napjáig hűségesen ápolt, csöndesen szunnyadott az ő közelében. „Fel ne ébresszétek drága álmából, ne fájjon neki még a halálvívódás is!” – intette csöndre környezetét. A katolikus Ilona szép csöndesen diktálta le végrendeletét, majd férje kálvinista lelkészével, a Jó Komáromyval imádkozott az utolsó földi óráiban, mikor így szólt: „Ne imádkozzék már kegyelmed, mert hitem kezével megfogtam az én üdvözítőmet! ...” S összetéve két kezét atyja, Zrínyi Péter azon szavait idézte, melyeket a bátor apa akkor mondott, mikor a halálos habsburg bárd alá hajtotta a fejét. „Uram a te kezeidbe ajánlom lelkemet”. Végül szemeit az ég felé emelve, „Jövel szentlélek Úristen”, sóhajjal átadta lelkét az ő Teremtőjének.

Mi megmaradt belőle, az egykor csodálat által övezett testet, Galatába, a jezsuiták sírboltjába temették, e felirattal:

„Itt nyugszik hősies munkái után a férfias lelkű asszony, nemének és századának dicsősége, méltóságos Zrínyi Ilona, a Zrínyi és Frangepán nemzetségek utolsó dísze, Tököli és néhai Rákóczy fejedelemnek mindkettőjükhöz méltó hitvese; rangjára kitűnő, magyarok, székelyek, horvátok és erdélyiek között nagy tettei által még híresebb az egész világon.

A forgandó sorsot erős lélekkel viselő: nagy a jó szerencsében, még nagyobb a balszerencse között. Hadi dicsőségét keresztyéni kegyességgel tetézve, erős lelkét visszaadta az Úrnak. Meghalt virágmezei birtokán, Bithyniának nicomediai öble mellett, a megváltás 1703-ik, életének 60-ik esztendejében, február 18-án. Nyugodjék békében. Amen.”

A szerelmetes haza, az ő szerelmetes gyermekével együtt 1906-ban befogadta őt Kassán, a Szent Erzsébet Székesegyházban altemplomában, amikor hamvait Rákóczi Ferenccel együtt a sátán fölött diadalmaskodó, az emberi lelkeket a Mennyországig kísérő, „lélekmérlegelő” Szent Mihály napján, 1906, szeptember 29-én újra temették.

Az élet és az égig érő magyar történelem különös fintora, hogy a tündéri szépséget rejtő valódi képmás-arcot a balsors nem őrizte meg az utókornak. A festmény, amelyet oly jól ismerünk róla, bár a fejedelem-asszony képmásaként él a köztudatban, az antropológiai vizsgálatok szerint valójában Arquieni Mária Kazimiera lengyel királynét ábrázolja.

 

A nemzet tudat feletti régiója,

a néplélek

azonban a lelki szemei előtt őrzi

az igazi képmást:

az egyszerre rettenthetetlen,

s egyszerre szelíd szépasszony valódi arcát,

kit a tanúságtevő életútja,

a mennyországig emelkedő lelki ereje,

szellemének fényes magassága,

s a szelíd nőiséget és a bátor férfias harcost

egyszerre, heroikusan ötvöző egyénisége emeli

örökké élő, tündéri fénysugárrá.