Magyar Planétás

Aki készen kapott csodát vár máról holnapra,

azokra végletes kiábrándultság és meghasonlás vár...

A holnap pont ugyanolyan lesz, mint a tegnap volt:

„mindenttudással” és „mindenttagadással” teli...

Mert a három napnyi út

- a harmadnapra születés, a harmadnapra való feltámadás -

örökérvényű, szent titkához vezető út

senki számára nem megspórolható!

Két évezreddel ezelőtt

az arra méltók sem ingyen kapták a tudást,

hanem végigmentek a beavatás útján!

„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban,

a földön pedig kétségbeesett rettegés....

(Lk. 21,25-31)

 

Nem kétség, hogy élete egyik legnagyobb szellemi feladatára készül az égi jelekből olvasni tudó ember, ha szeretné szavakba önteni 2020-as év december 21-i sötétségének, az égen feltűnő fényességben pompázó messianisztikus bolygókapcsolatnak, a Szaturnusz Jupiter együtt állásának, majd a harmadnapra újjászülető és feltámadó, december és 24- i Fény megszületésnek, Jézus világrajövetelének karácsonyi titkát. A sötétségből a Fénybefordulás 2020-as szellemi üzenetét. A misztikus égbolt és a misztikus idő, az egymásba olvadó tér és a kijelölt idő lélekre és szellemre, emberre és nemzetre, emberiségre és a Földanya testére egyaránt vonatkozó, messianisztikus titkát. (Lásd a "Világ-kormány vagy Világ-Király?- Gondolatok a messianisztikus Szaturnusz-Jupiter együttállásról"... című írást)

 

Mert kozmikus történelmet él át az emberiség, s a végletek együtt állásában egyszerre van jelen a Világi széthasadás és a szellemi egyesülés. Éppen ezért teszik fel oly sokan a kérdést:

- Ez volna a végítélet, vagy ez maga az újjászületés?

- Ez volna a vég, s egyben ez volna a kezdet maga? A globális drámában újjászülető ember világa?

- A győzelmes Fény, Legyőzhetetlen Nap, a Sol Invictus, vagy a Luciferi deizmus világa? (a Plútóval kiegészülő, Szaturnusz-Jupiter együttállása)

 

Épp ezért csak mély alázattal fejet hajtva

kell, s szabad, hogy álljon az ember

2020. december 21-24-e előtt...

 

Mert a világhálót mértéktelenül behálózó szürke információvá süllyedő,

szakrális esemény közepette,

a holnap pont ugyanolyan lesz,

mint a tegnap volt...

 

Legalábbis az érzelmeit elmélyíteni képtelen, a tudatát felemelni nem képes ember számára ugyanúgy szorongással és betegséggel teli, érzelmektől vibráló, az öncélú akarattól harsogó, a hatalmi vágyaktól és egyéni haszonszerzéstől feszült, mindent-tagadással teli, gonoszul álszent, kétkedő és sötét...

 

Pont olyan, amilyen maga a korszellem.

Épp ezért vezet e szent pillanattól felfelé az irány mindazoknak,

akik hajlandóak leszámolni önmaguk árnyoldalával,

s felébreszteni magukban a jobb embert,

egy Új embert...

 

A korai Vízöntőkor „mindent-tudásának és mindent-tagadásának” kettéhasadtságában éppen ezért sokan, sokféleképpen harangozzák be ezeket a napokat. Vannak, akiket hidegen hagy, a szent idő és a szent tér együttállása, az az égi átjáró, amelyről kétezer éve, jézus születésekor is „csak” a főszereplők, s az idő járását és a csillagok fordulását értő napkeleti bölcsek tudtak. Vannak, akik puszta csillagászati adatok összességét, „nagyítóval” vizsgált fizikai jelenségét látják, kiiktatva a leglényegesebbet a szakralitást. Sokan pedig a „fénybe-emelkedős, tudat-tágítós, egymást-ölelős, világbéke” csodájában bíznak...

... és sokan értik, érzékelik, valami más rebben most a levegőben...

 

Maga az égi esemény Magyarországon december 21. délutánján 16 és 16. 15 között a nyugati horizonton válna tisztán láthatóvá... Ha nem ülne neptuni köd a tájon, s nem veszne bele a hamis világi fény áradatába a földöntúli csoda... S ez a lényeg, ez maga az üzenet. Innen kell, hogy eljussunk harmadnapra a karácsonyi áhítat éjjeléhez. Mert...

aki készen kapott csodát vár máról holnapra,

ám semmit sem tesz,

hogy az a belső lényében, valóságosan is megszülessen,

nem érti a lélek inkarnálódásának,

a létezés spirituális üzenetének legjavát,

így arra hamarosan

– az égi jelek szerint januárban –

bizony nagy érzelmi és tudati mélységek,

végletes kiábrándultság és meghasonlás vár...

 

Mert a csoda nem a ködbe burkolózott sötétségből „készen” jön. Azért „dolgozni” kell! Elmélyedni, magunkba szállni, elcsendesedni, s megnyílni, s emelkedni.

 

A három napnyi út,

a harmadnapra születés,

a harmadnapra való feltámadás

örökérvényű titkához vezető út

ezért senki számára nem megspórolható!

Két évezreddel ezelőtt Mária is készen állt, mert hitt az Égből jövő csodának: átengedte testét, személyes akaratát Isten akaratának. Befogadta, növelte, majd világra segítette az Atya Fiúban való azonosságát, a kozmosz teremtő energiáját.

A napkelet ősi tudását hordozók, az égből olvasók, a bölcsek, a három Királyok pedig viszontagságos úton járva legalább másfélezer kilométert tettek, hogy végre szabad szemmel is lássák az érkező csodát.

S később a Tanítványok sem „ingyen” kapták a tudatukat felébresztő, s lelkület felemelő, s mások számára terjesztendő Jézusi tudást. Miközben az őket körbeölelő világ pont ugyanott folytatta, ahol az előző nap abbahagyta... Szánalmasan, kisstílűen, igaztalanul, gonoszan, haszonelvű és haszonleső módon, acsarkodón, az „ingyen” Tudásra és Igazságra félelemmel áhítozón, ezért féltékenyen és bosszúállón. Ma sem lesz másképp...

Félreértés ne essék, e sorok írója, a Planétás-szerző, egyáltalán nem lehangolt, sőt, épp ellenkezőleg ... Csak pontosan látja, érti, érzékeli a világi polaritás széthúzó, a kétféléség feszültségéből kikristályosodó, szellemi csiszolódást. A szellemi lajtorján való felefelé haladás spirituális törvényét, a tudat felemeléséhez vezető belső út titkát. Ez maga a beavatás! Ezért kell mélyen meghajolni, s szellemi tudatossággal tekinteni az előttünk álló napok higgadt valóságára. S ezért idézzük Jézus mára oly tisztán érvényes, pontosan megfogalmazott üzenetét: 

„És mikor imádkozol, ne légy olyan,

mint a képmutatók, kik örömest imádkoznak fennállva a Gyülekezetekben és utcáknak szegletein,

hogy az emberektől látassanak…

Te pedig mikor imádkozol,

menj be a te titkos házadba,

és ajtód bezárva imádjad a te Atyádat,

aki titkon vagyon, és a te Atyád, aki reád néz titkon,

megadja néked nyilván, amit kérsz."

(Máté 6.5-6.)

 

Mert a világi fénytengerbe vesző égi jelek, az üres templomok, az egymástól elzárt emberi kapcsolatok magányában már 

 

csak egy út maradt

a zavarkeltés luciferi világában.

S ez az egyetlen irány

közvetítői torzítás nélküli, 

befelé induló, önmagunkon keresztül haladó,

majd égre tekintő,

mely elvezet az örök, ősi, tiszta, egyetlen, igaz Forráshoz.

 

Istenhez és

a most megszületőben lévő,

nem másokon, hanem önmagán uralkodni képes,

önszántából változni, megújulni, megtisztulni, felemelkedni vágyó,

a Teremtővel mindenórás kapcsolatban álló,

Új Emberhez,

benn az ember saját „templomában”…