
Miközben
- a Csízión korábban már “beharangozott”,
vagy inkább “vészjelzőt nyomott”- ,
a 9-i, nagy döntéshozatalunk utánra,
június 11-re “időzített “ Mars-Plútó egzakt kvadrát
vérlázító módon, agresszív konfliktusokkal támadja hazánk Napját,
azaz Magyarország horoszkópjának a Radix Napját,
ezzel a nemzetet magát,
ne hagyjuk magunkat kihozni a sodrunkból,
s nemcsak azért mert erre megy ki a vérlázító játék…
Hanem mert, olyan égi jelek alatt állunk,
amelyek megtermékenyítőleg hatnak hazánk a jövőjére!
(Mo. Napját a 12-es titkos házból támadja
a Mars kvadrát fényszögben állva
Mo szolár Mc-jén tartózkodó Plútó- Altair együttállást)
A felettünk kirajzolódott agresszió körülöttünk, bennünk, s rajtunk kívül is ható két harcias planétája, a Mars -Plútó agresszivitása pedig mindent “megtesz”, hogy amolyan “plútói módon” vérlázító, vérfagyasztó, s meghökkentő jelenségeket “produkáljon”… Hiszen - amint erről a “A szer-etet, a gyűl-ölet” című sorozatban is írtam-, hazánk Napját, tehát a nemzet vezetését és a nemzetet magát az éves, szolár képletünk úgynevezett XII-es házából, azaz - többek közt - a titkos ellenség életterületéről, “belülről” , “titkos helyről”, támadja e feszült konstelláció, hogy e felheccelt (Plútó kvadrát), agresszív erő (Mars kvadrát), “elvághassa” (T-kvadrát Mo. Radix Napja) e jelentős eredmény, az európai léptékkel mérve is egyedülálló győzelem kimenetelének a jövőre ható, sorsfordító útját… (Mc-Plútó együttállás Mo 2024-es éves, szolár képletében)
Azonban a hazánk ezévi, 2024-es, Szolár képletének éves előrehaladását, a nemzet haladási irányát jelentő Mc ponton nemcsak a Plútó áll! (Amint erről korábban - “A szer-etet, a gyül-ölet” című 3 részes sorozatban is - írtam 2 lehetséges végletes utat jelezve, s a mi egyénéni döntéseink által indul egyik, vagy másik végletes, vagy végzetes átváltoztató “irányba” lendítve nemzetünk sorsát.)
Istennek,
s a “mérleg nyelvét” helyes irányba billentő,
többségi akaratnak hála,
a plútói hatást az “Égbe emelő” Sas,
a magyar csillagmítoszi hagyomány szerinti
Turul csillagkép, Altair csillaga,
- a csillagmítoszi hagyomány szerinti megváltás,
új szemléletmód szerinti rálátás ereje -
is segítette.

Hála érte!
S hála mindazoknak, akik a gyűlölet helyett, képesek voltak - ezt az amúgy jóra is, teremtőre is “használható”, e hatalmas erejű, tettrekész energiából kölcsönzött tenni akarásukat egy magasabb-rendű eszmének - Istennek, a nagy Rendező Elvnek tetsző irányba becsatornázni! Vagyis:
...a 9-i döntéshozatal pillanataiban lett annyi
- a vad, elvakultságukban így, meg úgy magyaráz(kodó) hangok ellenére is -
felfelé, s előre tekintő ember,
akiknek a döntése képes e végletes, s végzetes erejű,
az ország előrehaladását jelző ponton,
az Mc-n álló Plútó jobbik arcát, annak felfelé transzfromáló erejét,
a “pokoli” halálba transzformáló erővel szemben közvetíteni.
S ezzel hazánk közös ügyét segítve,
az ego öncélúságán fölülkerekedve,
Magyarország előrehaladását segíteni.
Istennek, s embernek hála érte!
(Mert hála azoknak, akik még vagy tudatosan értik, vagy egyszerűen csak érzékelik az ellenoldal által használt negatív - de beszéljünk őszintén - sátáni, antikrisztusi szimbólumok apró darabjait, s akár tudatosan akár tudatalatt de bekapcsolt a természetes védekező-mechanizmusuk… Mert egy pillanatra se feledjüka szimbólumok erejét! nem mindegy, hogy valaki hatalmas tömeget megrészegítve magas rezgésű, Isten, haza, Szentkorona kikejezésekkel palástolja, öncélú, hovatovább a ne féljetek Krisztusi jelmondatot, egy fekete kaszás bábfigura “szájába adni”... ördögi jelenség…Ne feledjük: minden, ami körbevesz bennünket, energia… bennünk, s körülöttünk egyaránt…)
Ezért kell most , a 12-én élesre váltott ( Mars-Plútó egzakt kvadrát fényszöge) elvakult dühkitöréseikre, a tébolyult agresszióra, a vérlázító támadásokra, a világhatalomnak a hálójába került egyéni agresszióra - továbbra is a bizalom, az Isteni rendezésbe vetett hit, s a vele járó nyugalom, azaz az Isteni rendező elvbe vetett hit elfogadásával - higgadt erővel koncentrálva válaszolni! Az agresszióra, a vérforraló történésekre adott minden más válasz - amely kihozza az embert a sodrából -, az energiapocsékolás, pazarlás…Mely elveszi, s összezavarja az emberi küzdőképesség tiszta erejét, s legnehezebb céljaink megvalósulását. Ezért ne hagyjuk, hogy az alantas motívumok lerángassanak bennünket a jóval magasabb fennköltebb Isteni terv végrehajtásában… Tehát nyugalom!

Tekintsünk fel ehelyett az Égre,
s értsük meg onnan az Égiek szavát!
Mert a bennünk és körülöttünk ható történéseket
csakis egy nálunknál jóval magasabb Isteni Terv részeként
- amelyet többek közt a Magyarország küldetését jelentő karmapontok,
azaz felszálló Holdcsomópontok jelölnek -
lehet és kell megértenünk!
Csakis e magasabb rálátást feltételező
Rendező Elv “szűrőjén” keresztül szabad értelmezni
- a minket érő, hol dühítő, hol örömet hozó történéseket is -
s azokat elfogadásával helyénvaló módon kell együttműködni…
A fejünk felett ható, mindent, jót, s rosszat is tudati megvilágításba hozó, áldott Nap, a Vénusszal és a Merkúrral, az ész és a szív planéta-szimbólumaival az “Istenek útján”, a Tejúton jár, hogy alkotó, teremtő gondolatokkal segítsen bennünket, a küzdelmes világi kihívásokkal teli napjainkban! ( Tr. Mars-Plútó kvadrát támadja Mo. Napját, azaz a nemzetet magát)
Az oltalmazó Égi Szűz és kalásza…
A június 16-án, vasárnap éjjel szabad szemmel is látható Hold, a termékenység mitológiai szimbólumával, a Szűz csillagkép alfa csillagával, a szűz kezében tartott kalásszal a Spica-val ragyog az Égen.

Azaz a lélek Holdja,
a föld megtermékenyítésének antik mitológiai szimbólumával,
a “Szűz kalászával”,
a Szűz csillagjegy legfényesebb égszínkék,
alfa csillagával, a Spicával tündököl felettünk.
A naplemente után felragyogó égi látvány
önmagában is értékes,
ám arra hivatott hogy
érzelmeinket is magasabb, szellemibb, termékenyebb szintre emelje
a világi lét adok-kapok játszámáiból…
Ez az önmagában is lenyűgöző, szabad szemmel is megcsodálható csillagászati jelenség, azonban jóval több ennél amint magasabb nézőpontból tekintünk rá! A Hold-Spica együttállás nemcsak a lelki emelkedettség, a termékenység, s a Föld megtermékenyítésének, a Napistennel a karján ülő a termékenység istennőjének analógiája…, hanem
az ősi, keresztény csillagmítoszi hagyományban,
a Jézussal a karján ülő Szűz Mária szimbóluma…

Azonban...
...e képi társítás is akkor érdekes igazán,
ha értjük az égen felragyogó égszínkék jel üzenetét Magyarország sorsára,
mundán asztrológiai horoszkópjára vetítve!
Hiszen ekkor válik beszédessé igazán!
Ám ehhez egymásra kell rendezni:
-a fejünk felett ható égi látványt,
-az áthaladó bolygók mintázatát,
-hazánk születési, Radix ,
-valamint 2024-es, éves, azaz Szolár horoszkópját!
S máris kirajzolódik rajta az “Isten szeme” királytrigon segítő fényszög-alakzata, valamint a felfelé repítő sárkány fényszög-alakzata, a Nap, a küldetést s kihívást jelző Holdcsomópontjai, valamint a képletek női minőséget jelző Hold által! Így még inkább lenyűgöző e beszédes összhatás!

A teljes konstelláció - a Szolár 2. házban, a fizikai anyagi javak (vagy éppen annak hiánya) életterületén “járó”, fejünk felett áthaladó, ölelkező tr. Nap-Merkúr-Vénusz együttállás, a szolár leszálló Holdcsomópont valamint a tr.Hold- Spica , illetve a szolár Hold és radix Karmapont együttállás királytrigonja mutatja igazán a jövőre kiható, földet megtermékenyítő égi jel együttes hatását!
Vagyis a Tejúton járó, ésszel és szívvel támogató Vénusz és Merkúr bolygó-csoportosulása erősíti a Napot, a Szolár 2-es, tálentumok és anyagi erőforrások területéről, hogy segítő trigon fényszöggel, vagyis erővel, s termékeny ötletekkel, helyes megoldási javaslatokkal támogassa hazánk anyagi pénzügyi kihívásaira adott válaszainkat. Mindeközben a néplélek szimbóluma a Hold a Spica-val és hazánk ezévi sorsfeladatával, valamint a hazánk küldetését jelképező karmapont - s Hold együtt állással jelzi, e bennünket ért sorsszerű kihívás megtermékenyítő, most áldozatot hozó, ám a közös jövőre ható jelentőségét! Hála érte!
Regnum Marianumban,
azaz Boldogasszony országában,
Boldogasszony nemzeteként
minél többen értjük, s tudatosan értelmezzük is
a hazánk jövőjére ható termékenyítő, segítő égi, női erőt
- jelen esetben a karján Jézust hordozó szent Szűz üzenetét -
a most is, és máskor is - segítő, oltalmazó szakralitását,
annál könnyebben érünk célt
közös, nemzeti küldetésünk
világi színtérre ható beteljesítéséhez!
Mély főhajtás az Égi Szűz, Mária királynő előtt!

Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!
