Magyar Planétás

 

A május 24-i, 

Mária, a Keresztények Segítsége ünnepe,

annak a Radetzky huszárezrednek,

s ezen belül is Horváth Nepomuki János

huszárkapitánynak állít emléket,

aki a Napóleon által elfogatott VII. Piusz pápát

épségben Rómába kísérte,

s akiről Petőfi 1844-ben,

a János vitéz című verses meséjének főszereplőjét

megformálta.

A "felvilágosult" Nagy Francia Forradalom ugyanis nemcsak Franciaországban támadta a katolikus hitet, de még Rómát is bevette, hogy véget vessen a pápai államnak, hogy azt kifossza, a bíborosokat szétkergesse, s a katolikus egyház fejét, VI. Piusz Pápát pedig elfogassa, s Franciaországba hurcolja, „Szent Péter örökségét”, a pápai trón helyét pedig köztársasági kormánnyal felváltsa.

Az idős, beteg VI. Pius pápa, azonban a Párizsba hurcolása során meghalt. A Habsburg Birodalom fennhatósága alatt álló Velencébe menekülő Bíborosi kollégium, azonban új pápát választott VII. Piusz személyében, ki velencei száműzetése közepette a Szent György templomban tett fogadalmával „elfoglalta” Szent Péter trónját.

Az időközben megváltozott politikai viszonyok miatt, az új pápa 1800. június 3-án, a felszabadított Rómába, magyar huszárok segítségével eljutva, valóságosan is felülhetett Szent Péter trónjára. Napóleon ugyanis „a köd havában”, vértelen államcsínnyel magával ragadta a hatalmat, megdöntve ezzel az agressziót örökölt, ám továbbra is agressziót gyakorló Direktórium kormányzó hatalmát. Napóleon azonban engedékenyebb volt a kereszténységgel szemben, mint a vallástalan forradalmi elődei, s pragmatista vezetőként, igyekezett az egyházat megtartva ugyan, de azt az állam szolgájává tenni. A „korzikai farkas”, azaz Napóleon egyházat korlátozó rendelkezéseit azonban az új pápa VII. Piusz bár teljes egészében ellenezte, mégis úgy vélte, ha elfogadja Napóleon koronázási ceremóniájára való meghívását, majd ott a fejére illeszti a császári koronát, talán sikerül megegyeznie az önmagát „az ókori Róma örökösének” tartó császárral Róma, s az egyház ügyeit illetően. Tévedett. Nem egy, két dologban is....

A történet jól ismert... Napóleon – egy új világkorszakot teremtve az uralkodás tekintetében - a koronázási ceremónián kikapta VII. Pius kezéből a császári uralkodói jelvényt, Nagy Károly koronájának a másolatát, és a Római Birodalmat megidéző, arany babérkoszorút viselő feje fölé emelte azt a saját kezével, jelezve ezzel ország, s világ előtt az állam és az egyház új viszonyát, valamint azt, hogy az egész világ urának tekinti magát. Ráadásként pedig bevette Rómát: csapataival elfoglalta az Örök Városban Szent Péter földi otthonát, hogy a római kereszténység központját, a Pápaság intézményét Párizsba tegye át. VII. Piusz erre a meggondolatlan, erőszakos lépésre Napóleon Egyházból való kiátkozásával válaszolt, Napóleon pedig a pápa párizsi elfogatásával erre is rákontrázott.

Azonban ahogy ez már csak a „mesékben” is lenni szokott, a telhetetlen, mértéket és léptéket nem ismerő, hataloméhes és diadalittas Napóleon csillaga egyre inkább leáldozni látszott. Vesztes európai hadjáratok, elbukott csaták sora követte egymást, s az osztrák császár, magyar király, Habsburg I. Ferenc „unszolására” négy és fél év után a Párizs melletti Fontainebleau-ben fogva tartott VII. Piuszt nemcsak szabadon engedte, hanem a pápai állam státuszát csorbítatlanul visszaállította az elbukása előtt álló francia császár. Ám történetünkbe itt kapcsolódnak be ismét a magyar huszárok... 

 

A félelmet nem ismerő

Radetzky huszárok lovasszázada kapta ugyanis

azt a feladatot I. Ferenc uralkodótól,

hogy 1813. tavaszán,

erőltetett menetben, átkelve a jeges és fagyos Alpok hegyvonulatain,

VII. Piusz pápát Rómába kísérjék.

Az éjjel, s nappal is menetelő, fáradtságot nem ismerő, sem a fagyos széltől, sem a jeges hágóktól meg nem riadó, a lehetetlennel viaskodó, bátor magyar huszárok végül két nap alatt teljesítették a veszélyes küldetést. A hintóban zötykölődő pápát és a híres magyar huszárlovakon vágtázó

 

magyar vitézeket mindvégig

a Máriás lelkület óvta,

s buzdította a szent küldetésünkben.

 

A legenda szerint a hidegtől, s éhségtől, valamint a veszélyes úttól elcsigázott VII. Piuszt a Radetzky huszárok híres-neves kapitányának, Horváth Nepomuki Jánosnak a szentmártoni cselekedete mentette meg a kihűléstől, ki levéve fehér huszártiszti mentéjét, betakarta azzal a didergő pápát.

VII. Pius a Magyarok Nagyasszonya oltalma alatt való hazatérésének május 24-i napját, 1814-ben Mária, a Keresztények Segítsége ünnepévé tette, Horvát Nepomuki János-vitézt pedig a legmagasabb pápai kitüntetéssel: a Krisztus Lovagrend gyémánt csillagával ékesítette fel.

 

A rendíthetetlen akaratú,

a kereszténység szent ügyét

bátran vállaló magyar huszárokat pedig

sosem feledte el:

 

„ Amikor a magyarság szenvedett

a pápák álltak mellette,

az ő segítségükkel nyerte vissza

a törököktől fővárosát és régi határait.

  

Most pedig a magyar fegyverek oltalma alatt

vonult be az Örök Városba

négyéves fogsága után,

népének nagy ujjongása közt, VII. Pius”

 

– írta Kuhár Flóris vallástörténész pap. A pápa emlékül egy, ma a bécsi fegyvertárban őrzött zászlót adományozott a magyar Radetzky huszárszázadnak, amelyen e felirat áll:

 

„Ungariae Patronae Pium

comitatis ad Urbem:

O felix tanto Roma sub auspicio",

azaz:

 

"Boldog vagy Róma,

hogy érzed a Magyarok Nagyasszonya oltalmát,

ki Piust a Városba kísérte”

 

Az „igazi” János-vitéz

A Vatikáni Könyvtár folyosóján látható az a falfestmény, amely hűen örökíti meg Petőfi János vitézének kulcsfiguráját, az igazi János vitézt, aki a hintóban alvó didergő pápára borítja fehér huszármentéjét. Az 1844-ben íródott János vitéz szépséges elbeszélő költeményének főszereplője a való életben is legendává vált.

A 250 éve, 1774. május 10-én, Ráckevén született, „jobbágyból lett, világlátott huszárkapitány”, hamar megözvegyült édesanyja második férjétől kapta a Nepomuki nevet. Azonban a nemsokára szintén megboldogult mostoha apa utána, a fiatal Jánost anyai nagybátyja nevelte tovább, akinek Juliska nevű szépséges leányába rögvest bele is az ifjú.

A 19 éves fiatalember 1793-ban állt be huszárnak a haza szolgálatára, amikor is minden településnek három újoncot kellett kiállítania a hevesen mozgolódó francia forradalomtól és a jakobinus diktatúrától tartó osztrák-magyar hadseregbe.

A számtalan hősies cselekedetet végrehajtó, önzetlenül védelmező, a katonai ranglétrán gyorsan emelkedő bátor fiatal húszár őrnagy - mint a mesében – bejárta Európa távoli szegleteit, megtanult németül, olaszul, s franciául is.

A vitézségért ezüstsarkantyús csizmát kapó János vitézt ezüst vitézségi éremmel, az Armadia nagykeresztjével, a szicíliai Szent György Lovagrend Aranykeresztjével, végül a pápa által adományozható legmagasabb elismeréssel a Krisztus Rend gyémántkeresztjével jutalmazta meg a Jósors. A Krisztus Lovagrend és a Szent György rend lovagja végrendeletében az ő szépséges, szerelmetes Juliskájára hagyta a Krisztus Rend gyémánt csillagát, s Juliska kisfiára pedig az ezüst sarkantyús csizmáját.

 

A hős János vitézt,

Horváth Nepomuki Jánost

szíve és az ő Iluskájával be nem teljesült szerelme

élete végén hazahúzta Ráckevére,

ahonnan lelke

175 évvel ezelőtt a csillagok közé távozott.

 

S ahogyan az a mesében lenni szokott,

János, a vitéz, az égben is

ezüstsarkantyús csizmájában,

táltos lovának a nyergében,

szépséges  Iluskájával az ölében

azóta is rója

a győzhetetlen Radetzky huszárok

csillagporos útját...