A Szakrális év november 1-2, napján ősi átjáróhoz hívja élőt és holtat egyaránt az Élet, amelyben az ókori népek - így elődeink a szkíták is - novembert, azaz a Skorpió havát az elmúlás, a halál, a lelkek átváltozásának természeti ünnepeként élték át. Mert a régiek még hitték, hogy...
... a derűs élet és a fagyos árnyak találkozó pontján
szellem-árnyak járnak közöttünk,
s az élet és a halál e kettős kapujában
találkozhat a múlt és a jelen,
az élő és a holt.
Úgy tartották, hogy e különös évköri pillanatban
megszűnik az emberi idő,
s az Idő kérlelhetetlen Ura
a számolható, mennyiségi időn túllépve
misztikus minőséggé változik,
amelyben különös égi-földi átjáró nyílik meg
evilág és túlvilág között.
E misztikus dimenziókapuban pedig
az ősök, s hősök szelleme
lengi be az élők világát...
Az elmúlás árnyai...
A fejünk felett haladó áldott Nap, Skorpió idején, Szent András havában rideg, pengeéles fényeivel és a hideg hajnalaival birtokba veszi az étert, hogy kérlelhetetlen erővel vonja meg melegségét az Anyaföldtől. Kimért, egyre erőtlenebb sugarai laposan terítik már fényüket a tájra. Árnyék vetül most mindenre.
Az elmúlás, a halál árnyai ezek,
amelyben ember-lelkünk
ilyenkor, november elején,
egy pillanatra még „rátekint”,
s megsiratja mindazt,
amelyet az évkör átellenes,
Bika időszaka szimbolizál:
az éltető fény gyönyörét,
a természet zsendülését,
a rügyfakadást, a virágzás örömét, az életbe,
a termékeny jövőbe vetett hit biztonságát,
az élet virágillatú, reményt keltő,
szépséges tavaszi vibrálását.
Azaz rátekint mindarra, ami elmúlt...
Mert ez a dolgok rendje itt a földi létben, hogy a fénnyel szemben az árnyékot is lássuk. Mert ahogyan november elején sötét árnyak lengik be tájat, úgy lengi be lelkünket is a földi elmúlás, az átváltozás, „illata” szerte a világban.A földi lét mulandóságának erői kerítik hatalmába az embert, s a hősök, az ősök szelleme lengi be az élők világát...
Ám az igazi, az Örök,
a kozmikus Élet nem hal meg,
az ragyog.
Csak idelenn, a földi létben alakul át minden.
Ez a nagy Anyatermészetnek
a metamorfózisa.
Ez az évkör körforgásának, a halottainkról való régmúltba vissznyúló, arhaikus emlékezésnek a nagy titka. S éppen az élet és a halál kettőssége az, amely ember számára legnehezebben elfogadható, legfájdalmasabb tétele a Teremtés törvényének...
Ám nem a testi halállal, az elmúlással való szembesüléstől fél igazán az ember. Hanem a Teremtő végtelen erejétől és nagyságától, amelyben törpévé zsugorodik az önmaga elmúlásától, a földi „hatalmának” pusztulásától rettegő, önérdekkel teli, porszemnyi ember...
„Lölkök napja”
- a megkeresztelt ősi ünnep...
A természet körforgásának, kiiktathatatlan természeti törvényét vette alapul 835-ben a bölcs naptárkészítő is, ki „megkeresztelte” ezt az emberi lélek mélyéről kitörölhetetlen természeti jelenséget, s az ahhoz kapcsolódó ősi, természeti ünnepet, hogy azt a keresztény naptár részévé tegye. Mert:
a bölcs naptárszerkesztők tudták,
hogy a nagy Anyatermészet erőit és törvényeit
senki sem tudja legyőzni, még az ember sem...
Jobb azokat keresztény-módra,
„békejobbot” nyújtva
megszelídíteni...
Így fejlődött hosszú évszázadok alatt népszokássá a „Lölkök napján”, a „halottak estéjén”, a túlvilágon létezők lelki üdvéért és emlékért szóló harangszó, a „halott etetés”, azaz a koporsókra rakott „Isten lepénye” és „halottak kalácsa”, vagy az életet, a boldogságot, a termékenységet szimbolizáló virágba és gyertyafénybe borított sírkertek máig élő szokása.
„Az örök világosság fényeskedjék rajtuk...”
A Szentírás szerint, ahogy Jézus mondja: „...aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.
„Mert „aki hisz bennem,
még ha meghal is,
élni fog”...
(János 11.20-27)”
Így vált az ősi archaikus halottkultusz keresztény ünnepévé a november 1. a Mindenszentek egyházi ünnepe, amelyben az élő és a meghalt keresztény hívek egy közösséget alkotnak az Úr színe előtt. S ezzel vált Mindenszentek ünnepe az élők számára a „Küzdő Egyház”, a meghalt, de még tisztítótűzben szenvedő lelkek számára a „Szenvedő Egyház”, s a már üdvözültek számára a „Diadalmas Egyház” közös ünnepévé.
Ebből nőtt ki november 2. Halottak napja, amelynek ünnepén a hívő ember hosszú évszázadok óta gyújt gyertyát a meghalt szerettei lelki üdvéért, hogy:
„az örök világosság fényeskedjék rajtuk”...
Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!