Magyar Planétás

Nagy tanulság az ember számára

tudatosan követni az Anyatermészet 365 napos csodálatos összhangját:

- a tavaszi újjászületés erejének rügyfakasztó kiáradását,

- a nyári - minden bút, bajt, félelmet maga mögött hagyó,

a világot keblünkre ölelő - lelkületünk önfeledt boldogságát,

- az ősz elmúlásának lélekbúvár befelé fordulását,

-s a hideg tél szeretettel-teli melegséget és isteni fényt áhító lelki erőpróbáját.

Hatalmas kozmikus erők rendre hullámzó mozgása „odakint” a természetben, s hatalmas erők lelki erőpróbája „idebent”, a lélek magányos világában. Ám ilyenkor, az őszi nap-éj egyenlőség „patikamérlegén”, Mérleg 0. fokának egyensúlyi pillanatában a Teremtés végtelen nagysága előtt nyitott tudatossággal állva ihletett pillanatokkal áldja meg emberlétünket az Ég. Mert nagy tanítás a Képmás-énünk számára, vajon milyen is volna emberlétünkre vetítve ugyanez az arányosság?

Milyen is volna, ha... Ha a külvilági, társas lét hangos színterén zajló emberi erőpróbáink azonos mértékű belső töltekezéssel, szellemi inspirálódással, Isten-közeli élménnyel találkoznának? Ha ilyen egyensúlyi harmóniában élné az emberiség a mindennapjait, akkor ma nem itt tartanánk... S nem itt tartana a mára végtelenül eltorzult, önmagából kifordult, végletes fokozatra kapcsolt világ sem...

Az őszi Nap-éj egyenlőség egy ihletett pillanat. A polaritás kiegyensúlyozottságának, az egymást feltételező elvek harmóniájának, az egymást éltető erők arányos összhangjának ihletett pillanata. Mert Mérleg 0 fokán állva azonos mennyiségű a fényes és a sötét órák száma, arányos egyensúlyú a kifelé fordulás a befelé tekintéssel, s arányos hosszúságú a nappal és az éjszaka. Ezért arányos mértékű lehetne emberi létünkben is az aktív lét és a passzív belső hangolódás, a tettre kész „kiáradás” és az elcsendesült „befelé fordulás” ideje.

Nagybetűs harmónia...

Az Évkör - emberi okulásunkra - kétszer enged bepillantást ebbe a tökéletes természeti egyensúlyba, a teremtő erők arányos eloszlásába: Kos csillagjegy 0, Tavaszkezdő fokán és ősszel, Mérleg 0. fokán... 

A költő így ír a természet lenyűgöző csodájáról:

"És valóban ősszel a föld

csak alszik, nem hal meg:

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos Ő, de nem beteg.

Levette szép ruháit,

Csendesen levetkezett:

majd felöltözik, ha virrad

reggele a kikelet.

( Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra...)

Ám ilyenkor ősszel, sokkal mélyebben érzékeljük a változást, mint fél évvel korábban a kifelé nyíló, rügyfakasztó tavasz idején. Mert a Természettel együtt mozgó lelkünk számára ez az őszi befelé figyelés, az elmúlás felé tekintés, a sötétség felé haladás mindig nehezebb... Mert ilyenkor Mérleg 0. foka után, a visszavonulás felé halad a lelkünk... Oda, ahol a Teremtés nagy belső erőivel, önmagunk mélységesen törékeny részével, mások elől elhallgatott leplezetlen érzékenységével találkozik az egotól pucérra vetkőztetett lélek...

Mert ebben a hamarosan ránk boruló külső fénytelenségben, az Évkör befelé forduló, őszi időszakában, a természet elmúló, majd tetszhalott állapotában szembesül az ember a saját eltussolt, meg nem élt, halogatott érzéseivel gondolataival, tennivalóival...  

Hatalmas tükörbe nézés ez.

 A lelkiismeret tükrébe néz ilyenkor bele a saját személyiségünk.

A földi polaritás hatalmas emberi harca ez,

mert az őszi nap-éj egyenlőség fordultával jön rá a lélek,

mennyire magányos,

ha nem a magasabb szellemi minőségben keresi élete megoldatlan kérdéseire a válaszokat.

Mert ebben a pillanatnyi „tükörtartó” egyensúlyban veszi észre,

megbillent mindennapjainak minden rezzenését,

s veszi észre azt is, hogy a hamarosan eluralkodó

hatalmas fénytelenségben,

ha nem Istennel van,

akkor mennyire egyedül van...

Nehéz ezért ilyenkor az önszembesítés, kemény dolog a számadás, súlyos teher a lelki elszámolás önmagunk és a Jóisten előtt... Mert szeptember 22-én Mérlegbe lép a Természet, s a Teremtés nagy mérlegére lép rá a lelkünk is, mely hamarosan Szent Mihály napján, a mennyei seregek vezére előtt - ahogy a mondás is tartja - elszámoltatik...

Ki-Ki el kell, hogy végezze az elszámolást

önmagával, tetteivel, gondolataival, cselekedeteivel!

Mert oly sok förtelem szakadt mára a világra,

amelynek a terhe

- hacsak nem változunk helyes irányba -

 fel fogja borítani

a nagy Anyatermészet mára súlyosan elbillent

„patikamérlegét”!