Magyar Planétás

A kétpólusú földi világot a Jóisten egyensúlyi állapotában teremtette meg. A paradicsomi állapotban azonos arányban, egymást tökéletesen kiegészítve állt a kiáramló, cselekvő, kifelé ható, felfelé törekvő, aktív, azaz férfi pólusú, "kinti" energia, s vele átellenben, azt kiegészítve és egyben harmóniába hozva, az elfogadó, együttérző, elernyedő, magábafogadó, együttérző és együttcselekvő, "benti", passzív, női erő. Kettejük egysége a kiáramló férfi és magába olvasztó női erőtér a teremtés képessége maga.

Ennek tudati felismerése és mindennapi, gyakorlati alkalmazása szüli meg a kicsinyes, öncélú, ego fölötti, istenarcú, képmás énünket, a magasabb rendű Én-t. Ez a Felettes Én, már nem az önálló, öncélú játszmáival, hanem a teremtett világgal való együttműködéssel áll kapcsolatban. Istent szolgálja... Nos, amikor felismerjük e kétféleségben rejlő összhangot, a szürke hétköznapokban, a párkapcsolatunkban, a napi időbeosztásunkban, a munkánkban, tágabb emberi kapcsolatainkban, egy ország, egy nemzet, vagy Földanya működésében, netalántán egyéni küldetésünkben, akkor megteremtjük a harmadik elvet, mely integrálja, egyesíti a földi polaritás kétféleségét mibennünk. Ez maga a racionális tudás feletti bölcsesség.

Egyszerű példával megvilágítva, nem lehet szeretni csak a belélegzést, mert akkor, csak aktív energiát működtetnénk, s kipukkadnánk, mint egy lufi. De nem is lehet csak kilélegezni, mert akkor megfulladnánk. A kettő együttese kell ahhoz, hogy a szervezet működhessen, életképes legyen.

Egyéni szervezetünkben így mozog a tüdő, a szív, s ezek hozzák működésbe a belső áramlásokat, melyek körkörösen forgó mozgása életben tart bennünket. Azonban a szervezet megbomlik, ha csak az egyik erőtér működik. Nagyjából itt jár most az emberiség. Mára ott tartunk, hogy tágabb szervezeteink, azaz ember által alkotott közösségeink, emberi szerveződéseink, társadalmi szervezeteink - melyek igaz tudattalanul - ugyanezen kozmikus Törvények alapján működnek, épp készülnek csődöt mondani. Életképtelenek.

Mély tisztelet, az amúgy jól látható kivételeknek, kivételes emberek - legyenek ismertek vagy ismeretlenek egyaránt. Azonban az emberiség jórésze, csak az aktív erőteret működteti: növekedés, tágulás, gyarapodás, egymás fölébe kerekedés, lenézés, leigázás formájában, melyet különféle ideológiákkal ugyan megmagyaráz magának, mégis az élet teljessége szempontjából nézve terméketlen, és eredménytelen végeredménnyel bír a működése.
A mindenen uralkodni akaró gazdaságpolitika fenntartható fejlődésnek hívja a modern világ ebbéli - talán- utolsó játszmáját, miközben annak működtetői már kivégezték istenarcú Képmás Énjüket, s nem is értik, hogy magát Földanyát, testi mivoltunk tágabb otthonát veszélyeztetik öncélú játszmáikkal. Holott a fenntartható egyensúly megvalósítása volna a cél!

Elszakadás a paradicsomtól...

 Joggal tehetjük fel a kérdést, mikor rontotta el magát és saját életét az emberiség? Hogy kezdődött mindez?

A történelmi korok folyamán az ego, a "kis én" rálelt önmaga egyediségére, egyéniségére, különbözőségére, s ahelyett, hogy ezzel a közösség célját szolgálta volna, elkülönült az együttmüködésben élő paradicsomi léttől. Hatalmi harca, az egymástól való elszakadás, a másik fölébe helyezkedésének politikája és életvetile által megbontotta a kétféleség szerves egységet a földi világban. Azt a harmóniát, egyensúlyt, melyet a kozmikus Egység törvénye igazgat, az "amint fennt, úgy lent", "amint a mennyben, úgy a földön is" törvénye szerint.

A történelmi korokban az egok harca "csak" nép és nép, majd népek együtteséből szerveződő birodalom és birodalom, később nemzetállam és nemzetállam közötti háborúk csataterén zajlott. Mára ott tartunk azonban, hogy már rég nem nemzetek csatáznak egymással, hanem az egy állítás, egy tagadás, darabjaira hullott világában a tiszta harmadik erő, a szintézis helyébe lépő, anarchikus, ördögi erő röhög a markában... Hiszen mindenki mindenkivel szemben áll. Nincs két ember, aki ne helyezné magát a másik fölébe: nincs két újságíró, aki ne nézné le egymást, nincs két mesterember, aki ne ócsárolná a másik munkáját, nincs két politikus, aki valóban egyetértene a másikkal, nincs két gyógyító, ki ne bagatellizálná a másik módszerét, s összességében nincs két gondolat, mely egymást kiegészítve, egymást erősítve találkozna össze az éterben... Az együttérzés és együttműködés energiája teljesen kihúnyt, s nemhogy nemzetek között, vagy egyáltalán nemzeteken belül, de kisebb közösségi színtéren, sőt családi színtéren: a párkapcsolatokban sincs meg az energiák, a nemi szerepek, az életfeladatok helyes mértékű, helyes színtéren való megélése.

Ember és ember közt dúl a háború. Az földi egység odaveszett rég... A ma emberisége semmiféle erkölcsi normát, egymás iránti együttézést, közösségi tudatot nem képes felmutatni. Vagy mégis?

Önfeláldozó emberiesség, vagy elbódító érzetek?

-avagy hogyan munkálkodik a Halak Neptun!?

Először is tisztázzunk egy, az ősi a csillagbölcselet nyelvezetéről magyarra fordított fogalmi társítást: a Halak Neptun szóösszetételét, mely krisztusi szeretetet jelent... melyet öntudatlanul is szomjúhoz a világ.

A tiszta érzelmek megélését nélkülöző emberiségnek lelki szükséglete, hogy a teljesen anyagba fordult, érzéketlen világban belső tisztaságot élhessen át. Azonban az érzéseket - melyek a kívülről jövő hatásoknak köszönhetően, egy adott pillanat fizikai érzeteivel (hideg-meleg, jókedv-rosszkedv, éhség-szomjúság, öröm-fájdalom) rángatják, csábítják el, csapják be a kiszolgáltatott "kis ént"-, balgaság volna összekeverni a tiszta érzelmekkel, melyek kaput nyitnak saját magasabb rendű énünkön keresztül Isten felé. Ugyanis, míg az egyik horizontális hatású, s a fizikai világhoz kötődik, a másik vertikális irányultságú, így a mennyei világhoz, a Szentlélekhez köti az emberi Lelket. Ez is a polaritás törvénye. A valódi, tiszta érzelmek, ugyanis a lelkiismeret kérdését nyitogatják az emberben. A lelkiismeret tiszta megéléséhez pedig az együttérző, tehát, női minőségű energia szükségeltetik.

Nos éppen ez hiányzik a mai világból, hiszen nők és férfiak - nadrágban vagy szoknyában - e kettő olykor össze is keveredik már - egyaránt férfias, kiáramló, célratörő, egymás fölébe kerekedő, s nem pedig egymással együttműködő energiákat élnek meg. Ám mennyivel egyszerűbb az egónak az elhallgatott lelkiismeret hangjára válaszolva, becsukott szemmel, az arctalan tömeggel szemben együttérzést megélnie?! Mint manapság a bevándorló kérdésben... S mennyivel nehezebb dolga volna saját valódi lelkiismeretével szembenéznie! Hiszen ezzel önmaga előtt lepleződne le. Így pedig feltenne magának olyan kérdéseket, mint: hol van az a sok tüntetéseken tiltakozó, "együttérző" ember, amikor saját gyermekével, férjével családjának problémáival kellene a szürke hétköznapokban, kevésbé látványos színtéren azonosulnia? És hol volt, amikor saját anyanyelvét beszélő, azonos kultúrához tartozó, ám a történelem viharainak köszönhetően jelen határainkon kívül élő nemzettársai kértek bebocsátást az ajtón? Vagy hol van mostanság, amikor a szomszédban a háború nélkülözésétől sújtott kárpátaljai magyarság kér segítséget? S egyáltalán az öncélú, napi politikai érdekeit kiszolgálva miért bagatellizálja, azokat a szociális intézkedéseket, melyek saját maga és a körülötte élők mindennapi anyagi nehézségein enyhítenek?

Nos, ha a mindenkori, két fél közötti együttérzés, azaz a harmadik energia, ha nincs meg egy emberpár, egy politikai család, egy parlament, egy ország, egy nemzetet alkotó felek között, mert mindig az egyes ember egoista érdekei állnak szembe az egyetértés, együttérzés együttműködés, azaz a krisztusi, felebaráti szeretet egymást elfogadó szándékával - a Halak Neptun energiájával -, akkor ez a hiányzó erőtér, egyszercsak ajtóstul ront majd a házra! Jelen esetben az országra - s azon keresztül Európára - együttérzést, együttműködést, elfogadást, befogadást ránk kényszerítő erejével.

Mostanság egy idegen kultúrájú, idegen nyelvű, részben idegen vallású, hatalmas sodrású néptömeg inváziója formájában! Vagyis, ami hiányzik "bentről", azt az élet - okulásunkra - ilyen-olyan ruhába öltöztetve, "kintről" kényszeríti hát a balga lelkekre. Hátha észre veszik majd mit rontottak el ideáig!?

A Neptun elvakult, zavaros, rózsaszín szemüvegen át látó, negatív hatása, által pedig az elbódult ember, ahelyett, hogy már korábban megnyitotta volna a szívét a "bent" irányába: a családja, a férje, a gyermeke, a munkatársa, a szomszédja, a honfitársa, a nemzettársa felé, most saját lelkiismereti hangjának üvöltését csillapítva hamis, álérzeteket, álszeretetet, álemberiességet előcsalogató és az ismeretlen idegennel szemben jóval könnyebben megélhető érzeteinek behódolva, idegen, a saját kultúránkat, vallásunkat nem tisztelő tömeget ölelget nyakra-főre. Mert ez egyszerűbb. Hiszen ez az ölelés személytelen. Nem kell ugyanis lelkileg azonosulva, a "bent" világának berozsdált ajtaját megnyitva, valóságos felebaráti szeretetet megélve, részt vállalnia a sorsában. Nem kell megmerítkeznie a mindennapi együttérzésben. Mert mennyivel könnyebb a távoli, arctalan idegennek jó hangosan segíteni, mint a személyes kapcsolatokban, hatalmas lelkiierővel, nyitott szívvel helyt állni: a sok munkától, a mindennapi kihívásoktól elfáradt párunknak, az iskolában megbántott gyermekünknek - ha egyáltalán megszületett -, vagy a bátorságát és bizodalmát vesztett betegeinknek a jobbulására munkálkodni. Azaz női, passzív, együttérző, segítő, támogató erővel, csendben, empátiával elmélyülni a másik problámájában "odabent". S megértő és bátorító választ adni a kérdéseire, szelíd símogatással könnyíteni a lelki és testi fájdalmán. Ehhez kell ám az igazi bátorság, lelkierő és kiállás. Míg az előbbi csak látszat külsőség, az utóbbihoz azonban Lélek is kell.

Ám ezzel komoly lelkiismereti tükröt tart magának az öncélú én, az ego. S ez számára a legfélelmetesebb, no meg a legfájóbb. Hiszen ebbe bele is halhat! - gondolja. Szembesülni ugyanis korábbi, elhibázott lépéseivel, tetten érni önmagát a számtalan elhanyagolt, szeretetre áhítozó, hétköznapi pillanatt megtagadása miatt, melyet csakis személyes anyagi-fizikai érdeke és kényelme, érzelmi gondatlansága, szellemi tunyasága miatt hanyagolt el... nos ez fájó. Mert ezzel a szembenézéssel lebontja magáról a lélek mindazt a külcsínyt, felvett álarcot, ragacsos, szürke maszlagot, amely nélkül megsemmisül az ego. Energetikai szinten ez a "szürke köd" borítja be az ember, amúgy fénylő auráját, s ez a "szürkeség" borul rá az Anyaföldre is... Harcba szállni az igazságért pedig, mind az egyes ember egójának, s az ember által alkotott társadalmi szervezetek öncélú érdekeinek bizony a legnagyobb feladat a földi világban! Mert ilyenkor, úgy érzi az ember, és úgy érzi a társadalmi szervezet is, hogy a személyes érdekei nélkül, önmaga semmisül meg. Ám éppen ezzel születik újjá "odabent"! Mert kopogtat Isten országában. E hatalmas bátorságáért cserébe, azonban fényesedés vár a Lélekre, s a testre egyaránt... 

Ez pedig már valóban a Halak Neptun tiszta állapota: az önzetlenül segítő, együttérző, jószándékú szeretet megélése. Ha ez az erő belül működésbe lépne, manifesztálódna, gyakorlattá válna, nem volna "szükség" a külső kényszerre sem. Mert az egyes ember, s a tágabb társadalmi szervezetek is megértenék, s felvállalnák a jelenkor legnyagyobb, tovább már nem elodázható sorsfeladatát! 

Lélek lép a lajtorján...

avagy engedtessék meg egy személyes utószó...

 Ez a fejtegetés - csakúgy, mint a többi - egy szentként tisztelt helyen került lejegyzésre. Amikor e gondolatsor elkészült, elhelyezkedve a szakrális tér közepén, a laptop látszólag "megbolondult"... A cím mellett hetes számok egymásutánjai kezdtek el sorjázni, miközben a gépen, erre feladatra nem kapott tőlem semmiféle utasítást.

Mint a szimbólumok világát ismerő, az élet minden történését, azon keresztül megélő, a mindennapok olykor fájdalmas labirintusát felülről szemlélő ember, csodálattal teli mosollyal ámuldoztam -most is, mint sokadszor már - jelen esetben a hetes számok látványa kapcsán. Miközben sikerült leállítanom a számok végtelen sorát, megköszöntem az üzenetet, melyet most megosztok az olvasóval:
A 7 ugyanis, neptuni szám...

Azé a Neptuné, amelynek részben elködösítően becsapós, részben a Mindenséget is átölelő analógiáját fentebb lejegyeztem.

Nos, a számok misztikus tanában a földi négyesség: így a négy elem, négy égtáj, négy évszak, négy emberi testnedv, az emberi természet négy személyiségtípusa, a négy Evangelista, s a földi világot szimbolizáló kereszt, mely testünk rajzolata, mind a földi lét négyféle "arcának" megszámlálható jelensége.

A hármas szám pedig az égi hármasság: az Atya a Fiú, Szentlélek, apa- anya-gyermek egységének, a láthatatlan világ teremtő, azaz újat szülő, az ócskát, mihasznát sutba vető, azaz lebontó, s az életigenlőt stabilizáló, azaz megtartó erők hármasságának jelképe. Sőt többek között jelképezi még az Egységet  szimbolizáló fehér színből kiáradó három alapszínt is: a piros, a sárga és a kék színeket, melyekből származik a szívárvány minden színe, s azok többszöröse is a világban. De az élet hármas megnyilvánulását a test-lélek-szellem összességét is a hármas szám példázza.

Nos, kettejük égi-földi násza, összességének, egységének, közösségének szimbóluma maga a hetes szám. Üzenete szerint: anyagba sűrűsödött Fénylényekként, emberi testben született lelkekként, a Föld bolygó hatalmas tömegvonzású, ám annál szebb tanulóterepén életünk kizárólag a fizikai-agyagi törvényszerűségek és a szellemi világ, spirituális törvényeinek egységében, közösségében értelmezhetőek csak!
Minden más "olvasat" tévút. E nélkül az olvasat nélkül az ember csakis az önsajnálattól megbolydult tévelygőként kószálhat földi életében, s "belső" munkálkodás helyett, a "külső" világot okolja minden sérelméért. Ám miközben saját sorsának nehézségét siratja, a körülötte és az ő benne zajló világ történéséiben ha, önmaga felelősségét nem tárja fel, cseppet sem lép a lényeg megértésének irányába.

Lelke nem lép a lajtorján...