Spirituális bölcselet

Világkép Égen, s Földön...

A „mindent-tudás és mindent-tagadás”  korában, a „spirituális önáltatás" világában, sokan úgy gondolják, hogy a most induló világkorszak új, felhőtlen, emberbarát, filantróp világa, tele lesz bennünket kiszolgáló - sem önművelő cselekvést, sem összetett gondolkodást el nem váró -, újító találmánnyal, korszerű ötlettel, és  békeharcos modern eszmék győzelmével. Nekünk épp csak "önmagunkat kell adni", ölbetett kézzel várni, a "beígért" Aranykort, ahol az emberiség minden problémája egycsapásra megoldódik majd... Hiszen -ahogyan ezt ezoterikus körökből "jól tudjuk" - , a várva várt Vízöntő korban ez már csak így járja... Ahol a szárnyal majd a szabadság, a jólét, a szabad gondolkodás, az általános megvilágosodás, no meg a szabad vélemény nyilvánítás is, így illem, erkölcs, s morál nélkül bárkinek bármit az "arcába lökhetünk" majd... Soha korábban nem látott összefogás alakul ki, nem lesz ellentét, mindenki egyemberként összeborul, s így, együtt ölelkezve, szépen megmentjük a bolygót, az emberiséget, amely végre szellemi megvilágosodásának köszönhetően elindulhat a III. évezred szabadságba vezető, „vízöntős” útján. Hiszen az ezoterikus bulvár szerint, ezek a Vízöntő korszak ismérvei...

 

Nos, Planétás-íróként - olvasva az égi jeleket, pszichológiai éleslátással felismerve az életet irányító emberi jellemet, avagy jellemtelenséget, s értve a mundán asztrológia jelentőségteljes világi ”mozgásait” - mindezt egészen másképp gondolom! Így csak azok olvassák el a Spirituális bölcselet rovat alábbi tanulmányait, akik a valóságra, s nem a „spirituális önáltatásra" kíváncsiak!

Azok maradjanak, akik nem kíváncsiak 

- sem a szelleminek vélt butaságokra, 1.0-ás ezoterikus jótanácsokra, a kávézaccból jóslásra,

- sem arra a múltban gyökerező, a világ hatalmi erőviszonyait oly régóta formáló, a történelem során különféle színű álöltözetekbe bújt, újabban „spirituális sztaniolpapírba” csomagolt ideológia és politikai hangolásra sem, amely - úgy tűnik mára elárasztva az étert -, az ősi szellemi tudásra hivatkozva igyekszik az emberi gondolkodás elaltatására, a tudat áthangolására, a lélek elrablására...

Azonban maradjanak a SPIRITUÁLIS BÖLCSELET rovat oldalán mindazok, akik a valóságra kíváncsiak! Mert a ”mindent-tudás és mindent-tagadás”, tudathasadásos állapotában, a szabadság eszméjének teljes félreértelmezésében - ahol ma az emberiség jár -, hatalmas az ereje az egot tévútra csalogató, megmentésre váró „szabadságnak”...

A kozmosz törvénye szerint értelmezett, valódi szabadság ugyanis csak szigorú önvizsgálattal, felelősségteljes kötelességtudattal, az ember önmagán, azaz öncélú, tudatlansága, félelmei, hitetlensége és kishitűsége által vezérelt egóján való felülkerekedéssel, fegyelmezettséggel, intelligenciával és jóakarattal párosulva lehet egyedül jövőbemutató! Mindezek hiányában, Élet-ellenessé válik. S mivel olyan időket élünk, amikor a pokol bugyrai éppoly szélesre tárják a kapuikat, mint Isten ölelő karjai, ezért ne feledjük, az ember szellemi éleslátása nem attól csiszolódik, a tudat nem attól világosodik meg, hogy elképzeli maga körül a fényt, hanem hogy kellő önvizsgálattal felismeri - önmagában, s önmagán túl a feloldásra, kijavításra, gyógyításra, s jobbításra váró - sötétséget!

Ugyanakkor - az égi jelek olvasójaként, Magyarország beavató csillagzatának mély ismerőjeként - hiszem, s vallom, hogy ma, két világkorszak határán, széttöredezett világképek összecsapásának küszöbén, egy féktelen ideológia kényszerítő ölelésében - a komor látszat ellenére is - új világ van születőben, amelyben a Teremtő most is számít az ő bátor cselekvésre, igaz döntéshozatalra képes, a világot jobb irányba fordító, nemes szívű, s éles eszű magyarjaira!

 

 

(A „ SPRIRITUÁLIS BÖLCSELET ” rovat a valóságra nyitott olvasóknak szóló világnézeti és asztrális-hermeneutikai írásokat gyűjti egybe: spirituális gondolkodást, önvizsgálatot, asztrál-pszichológiai éleslátást és korszakértelmezést Égen és Földön.

© Wieber Orsolya – Magyar Planétás – Csízió kézirat, megjelenés alatt. Minden jog fenntartva.

A szerző, Wieber Orsolya a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE-nek (2026) és a NEMZETI EMLÉK-ŐR DÍJ-nak (2023) a kitüntetettje.)

 


FIGYELEM!

 
Ennek a rovatnak a cikkei és Magyarország horoszkópjának e honlap bármely más rovatában (vagy ennek a honlapnak az előzményein, korábbi, nyomtatott médiában)  megjelent asztrológiai elemzése, a "Szinkretista asztrológia" módszere a saját szellemi tulajdonom, így szerzői jogvédelem alatt áll!
 

Tilos a plagizálása!

 
E téma asztrális, szakrális és naptári kód-rendszere, egymásra vetülő módszere, többrétegű megközelítése - eredete, ötlete, két évtizedes kutatása, asztrológiai módszerének a kidolgozása, s közel két évtizedes publikálása - kizárólag a Magyar Planétás Honlap szerzőjéhez és részben az Égi jelek üzenete című rovat szerzőinek a nevéhez kötődik!
Ezért amennyiben bárhol máshol, más asztrológusnak, vagy szerzőnek a nevéhez kötve, bármely formában, bármilyen azonossággal ez a módszer feltűnik, kénytelen leszek jogi útra terelni a szellemi tulajdonom elbitorlását!
Magyarország mundán asztrológiai elemzése, átdolgozva és kiegészítve több, hamarosan napvilágra kerülő, készülő félben lévő könyv témája! 
Ezért ebben a rovatban, vagy bármely más rovatban olvasható mundán asztrológiai cikkemnek, elemzésemnek, tanulmányomnak a lemásolása, a nevemhez kötődő, "Szinkretista asztrológia"  módszerének a felhasználása, azaz bármilyen jellegű plagizálása szigorúan tilos!
 

 

 

“Életed, a Haza életének egy pillanata”- Trianon 100. évfordulóján új sorsfeladatot kapott a világ!Karmapont-váltásban a világ sorozat3. rész

2020.06.18. - Trianon 100. évfordulóján, mind a 8 milliárdnyi emberre vonatkozó, sorsfeladatot jelentő Holdcsomópontok jegyet váltottak!
2020. június 20-án, a Nyári Napforduló misztikus napján, a mindent szellemi világosságba borító áldott Nap a Hold erőkkel összeadódva világítja meg az emberiségnek szánt sorsfeladat üzenetét!
Részletek »

Időzített bomba- elaltató önáltatás helyett, előzzük meg, a lábunk előtt „heverő”, időzített bombát!

2020.06.16. - A 2020. szeptember 17-i Szűz-Halak tengelyen fekvő Újhold konstellációk és a „rész-egész”, analógiája, azaz Szűz-Halak tengely... (Bak Jupiter-Plútó-Szaturnusz együtt állás, Mérleg Merkúr, Kos Mars T-kvadrát, valamint Retrográd Mars és a pusztító betegséget és világi változásokat jelző Bak Szaturnusz-Plútó kvadrátja)
Vidáman és önfeledten haladunk egy időzített bomba felé! Mert a káprázatos jó idő, s a fejünk felett ható bolygókonstellációk kedveznek az önáltatásnak, az éberségünk és tisztánlátásunk elaltatásának. Újhold idején azonban még nem késő …
Részletek »

A régmúlt terhei és a jövő építőkövei...- Trianon 100. évfordulóján új sorsfeladatot kapott a világ!Karmapont-váltásban a világ sorozat2. rész

2020.06.12. - Trianon 100. évfordulóján, mind a 8 milliárdnyi emberre vonatkozó, sorsfeladatot jelentő Holdcsomópontok jegyet váltottak!
Az emberiség egy több évszázadra visszatekintő sorsszerű elszámoltatás korát éli át. Mert azok a bolygók, amelyek az elmúlt másfél évben koncentrált erővel teszik negatív értelemben …
Részletek »

Ki mint vet, azonképpen arat!- Trianon 100. évfordulójánKarmapont-váltásban a világ sorozat1. rész

2020. 06. 05. - Trianon 100. évfordulóján, mind a 8 milliárdnyi emberre vonatkozó, sorsfeladatot jelentő Holdcsomópontok jegyet váltottak!
Épp Trianon 100. évfordulóján új sorsfeladatot kapott, mind a nyolcmilliárdnyi ember! Azaz Karmapont váltás alatt állt a világ... A múlt erői számár szégyenletes emléknapon, Június 4-én, egy utolsó pillanatra még …
Részletek »

Igazlátó Pünkösd„És amikor Pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának..."

2020.05.30.
Az égi jelek arra hívnak, hogy mi is küldetéses igazlátók legyünk! Hogy mi, nemzet is elhiggyük végre a nekünk szánt küldetést...
Részletek »

Ésszel, szívvel- avagy a „szeles” könnyelműség" ára...

2020.05.21. - 2020. Ikrek havának spirituális mondandója... ( Ikrek Nap - Szaturnusz-Plútó együttállás kvadrátja , a Nap és Bak-Vízöntő bolygócsoportosulás trigonja, és az Ikrek Vénusz-Merkúr együttállás Halak Neptun kvadrátja...)
Ha „szeles” könnyelműséggel kezdjük el habzsolni a nyár-elő „ízeit”, akkor a Fény-erők lankadásával hatalmas árat fizetünk majd a szertelenségünkért!
Részletek »

Emberfeletti küzdelem, kontra embertelen ámokfutás...- asztrológiai elemzés 2020. Bika havában

2020.04.27. a Bika Nap-Uránusz együttállás, s a Szaturnusz, Merkúr-Uránusz kvadrát konstellációja
A Hold növekvő fázisával összhangban, mi döntjük el, hogy a fékezetlen indulatok és a rendkívüli bizonytalanságok dacára mit szeretnénk „növekedésnek” indítani a május 7-i …
Részletek »

A világrengető...- Bika havának spirituális üzenete

2020. április 19. és május 20.-a között
Bika időszakában olyan egymásnak feszülő markáns ellentéteket élhetünk át, amelyek az eddigieknél jóval nagyobb kihívások elé állítanak bennünket. A „világrengető” Uránusznak köszönhetően, minden eddig kézzelfoghatónak vélt …
Részletek »

"MENJ BE A TE TITKOS HÁZADBA..."Holt-ponton járunk... című sorozat3. rész

2020.04.12.
Holt-ponton járunk, mert Istent emlegetni, ám nem isteni elvek szerint élni nem lehet büntetlenül! S a büntetés most jött el. Nincs több idő elhallgatni a kozmosz törvényeiben ott élő Igazságot…
Részletek »

A BEFOLYÁSOLÁS ÉVEZREDES ERŐIHolt-ponton járunk... című sorozat2. rész

2020.04.10.
A Holt-pont történelmi oka, hogy a mindenkori irányítás, a befolyásolás évszázados hatalmi törekvéseket kiszolgáló erői, átszőve az emberi élet minden területét - saját hatalmuk „bebetonozása” érdekében - …
Részletek »
Isten hozta Wieber Orsolya,
A Magyar Planétás
honlapján
A tudás a régi,
A forrás az égi...