Spirituális bölcselet

Világkép Égen, s Földön...

A „mindent-tudás és mindent-tagadás”  korában, a „spirituális önáltatás" világában, sokan úgy gondolják, hogy a most induló világkorszak új, felhőtlen, emberbarát, filantróp világa, tele lesz bennünket kiszolgáló - sem önművelő cselekvést, sem összetett gondolkodást el nem váró -, újító találmánnyal, korszerű ötlettel, és  békeharcos modern eszmék győzelmével. Nekünk épp csak "önmagunkat kell adni", ölbetett kézzel várni, a "beígért" Aranykort, ahol az emberiség minden problémája egycsapásra megoldódik majd... Hiszen -ahogyan ezt ezoterikus körökből "jól tudjuk" - , a várva várt Vízöntő korban ez már csak így járja... Ahol a szárnyal majd a szabadság, a jólét, a szabad gondolkodás, az általános megvilágosodás, no meg a szabad vélemény nyilvánítás is, így illem, erkölcs, s morál nélkül bárkinek bármit az "arcába lökhetünk" majd... Soha korábban nem látott összefogás alakul ki, nem lesz ellentét, mindenki egyemberként összeborul, s így, együtt ölelkezve, szépen megmentjük a bolygót, az emberiséget, amely végre szellemi megvilágosodásának köszönhetően elindulhat a III. évezred szabadságba vezető, „vízöntős” útján. Hiszen az ezoterikus bulvár szerint, ezek a Vízöntő korszak ismérvei...

 

Nos, Planétás-íróként - olvasva az égi jeleket, pszichológiai éleslátással felismerve az életet irányító emberi jellemet, avagy jellemtelenséget, s értve a mundán asztrológia jelentőségteljes világi ”mozgásait” - mindezt egészen másképp gondolom! Így csak azok olvassák el a Spirituális bölcselet rovat alábbi tanulmányait, akik a valóságra, s nem a „spirituális önáltatásra" kíváncsiak!

Azok maradjanak, akik nem kíváncsiak 

- sem a szelleminek vélt butaságokra, 1.0-ás ezoterikus jótanácsokra, a kávézaccból jóslásra,

- sem arra a múltban gyökerező, a világ hatalmi erőviszonyait oly régóta formáló, a történelem során különféle színű álöltözetekbe bújt, újabban „spirituális sztaniolpapírba” csomagolt ideológia és politikai hangolásra sem, amely - úgy tűnik mára elárasztva az étert -, az ősi szellemi tudásra hivatkozva igyekszik az emberi gondolkodás elaltatására, a tudat áthangolására, a lélek elrablására...

Azonban maradjanak a SPIRITUÁLIS BÖLCSELET rovat oldalán mindazok, akik a valóságra kíváncsiak! Mert a ”mindent-tudás és mindent-tagadás”, tudathasadásos állapotában, a szabadság eszméjének teljes félreértelmezésében - ahol ma az emberiség jár -, hatalmas az ereje az egot tévútra csalogató, megmentésre váró „szabadságnak”...

A kozmosz törvénye szerint értelmezett, valódi szabadság ugyanis csak szigorú önvizsgálattal, felelősségteljes kötelességtudattal, az ember önmagán, azaz öncélú, tudatlansága, félelmei, hitetlensége és kishitűsége által vezérelt egóján való felülkerekedéssel, fegyelmezettséggel, intelligenciával és jóakarattal párosulva lehet egyedül jövőbemutató! Mindezek hiányában, Élet-ellenessé válik. S mivel olyan időket élünk, amikor a pokol bugyrai éppoly szélesre tárják a kapuikat, mint Isten ölelő karjai, ezért ne feledjük, az ember szellemi éleslátása nem attól csiszolódik, a tudat nem attól világosodik meg, hogy elképzeli maga körül a fényt, hanem hogy kellő önvizsgálattal felismeri - önmagában, s önmagán túl a feloldásra, kijavításra, gyógyításra, s jobbításra váró - sötétséget!

Ugyanakkor - az égi jelek olvasójaként, Magyarország beavató csillagzatának mély ismerőjeként - hiszem, s vallom, hogy ma, két világkorszak határán, széttöredezett világképek összecsapásának küszöbén, egy féktelen ideológia kényszerítő ölelésében - a komor látszat ellenére is - új világ van születőben, amelyben a Teremtő most is számít az ő bátor cselekvésre, igaz döntéshozatalra képes, a világot jobb irányba fordító, nemes szívű, s éles eszű magyarjaira!

 

 

(A „ SPRIRITUÁLIS BÖLCSELET ” rovat a valóságra nyitott olvasóknak szóló világnézeti és asztrális-hermeneutikai írásokat gyűjti egybe: spirituális gondolkodást, önvizsgálatot, asztrál-pszichológiai éleslátást és korszakértelmezést Égen és Földön.

© Wieber Orsolya – Magyar Planétás – Csízió kézirat, megjelenés alatt. Minden jog fenntartva.

A szerző, Wieber Orsolya a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE-nek (2026) és a NEMZETI EMLÉK-ŐR DÍJ-nak (2023) a kitüntetettje.)

 


FIGYELEM!

 
Ennek a rovatnak a cikkei és Magyarország horoszkópjának e honlap bármely más rovatában (vagy ennek a honlapnak az előzményein, korábbi, nyomtatott médiában)  megjelent asztrológiai elemzése, a "Szinkretista asztrológia" módszere a saját szellemi tulajdonom, így szerzői jogvédelem alatt áll!
 

Tilos a plagizálása!

 
E téma asztrális, szakrális és naptári kód-rendszere, egymásra vetülő módszere, többrétegű megközelítése - eredete, ötlete, két évtizedes kutatása, asztrológiai módszerének a kidolgozása, s közel két évtizedes publikálása - kizárólag a Magyar Planétás Honlap szerzőjéhez és részben az Égi jelek üzenete című rovat szerzőinek a nevéhez kötődik!
Ezért amennyiben bárhol máshol, más asztrológusnak, vagy szerzőnek a nevéhez kötve, bármely formában, bármilyen azonossággal ez a módszer feltűnik, kénytelen leszek jogi útra terelni a szellemi tulajdonom elbitorlását!
Magyarország mundán asztrológiai elemzése, átdolgozva és kiegészítve több, hamarosan napvilágra kerülő, készülő félben lévő könyv témája! 
Ezért ebben a rovatban, vagy bármely más rovatban olvasható mundán asztrológiai cikkemnek, elemzésemnek, tanulmányomnak a lemásolása, a nevemhez kötődő, "Szinkretista asztrológia"  módszerének a felhasználása, azaz bármilyen jellegű plagizálása szigorúan tilos!
 

 

 

Orvosolni az emberiség bajait- Szent Kozma és Damján "üzenete", a káosz és a rend határán...

2020.09.26.
Itt az idő, hogy a két gyógyító apostol szellemi üzenetét értve, s átélve mi magyarok az Élet orvoslóivá váljunk, a múlt és a születőben lévő jövő törékeny határvonalán!
Részletek »

Higgadt rendszerbe szedés...- 2020. Szűz havának spirituális elemzése

2020.08.23.
Itt az idő a rend-teremtésre. A hasznos és haszontalan ideológiák, gondolatok, tettek és cselekedetek szortírozásra, a helyes és helytelen, a rendezett és rendezetlen elvek és gyakorlat szétválogatására, végül az életet elvevő …
Részletek »

Vihar előtti "csend"...- Szűz havának asztrológiai elemzése

2020. augusztus 22.- szeptember 22.
Szűz időszakában, kellő tudatossággal most ráláthatunk „a bort iszik, vizet prédikál” álhumánus élethelyzetekre, amelyek a jobbító szándékú, sorsátalakító tendenciákat eltakarják, miközben neptuni …
Részletek »

A Király hazatér...– Oroszlán havának spirituális elemzése

2020. Július 22. - augusztus 22.
Tűz erők járják át a levegőt, s festik aranyra a tájat. E tűz erők között kigyakorolhatjuk az igazszívűség, a bátorság és az önuralom oroszlános erényeit. Mert Oroszlán havában a "Nap-király" saját uralmi területére ér, …
Részletek »

Osztozkodás a világ felett- avagy a globális háttérhatalom születése...Kozmikus Történelem sorozat2. rész

2020.08.09.
A maival azonos bolygóállások és azonos tőről fakadó alantas erők befolyása alatt állt az emberiség 500 éve, csakúgy mint ma, mely akkor megpecsételte a magyarok sorsát....

 
Részletek »

Kozmikus Történelemavagy mi történt a világban 500 éve, a messianisztikus bolygók maival azonos hatása alatt?Kozmikus Történelem sorozat1. rész

2020.08.01.
Vajon a történelem ismétli önmagát vagy a bolygók járnak ugyanott, mint ötszáz éve?
Részletek »

Elválik a Búza a konkolytól...- Szellemi hangolódás és asztrológiai elemzés Sarlós Boldogasszony napján, az aratás kezdetén...

2020.07.02.
Az aratás királynéjának napján, Sarlós Boldogasszony ünnepén különösen is igaz a mondás: “Isten áldása van azon a helyen, ahol a szent Szűz keresztül megyen…” A régiek is hitték, hogy amit Sarlós Boldogasszony …
Részletek »

Bejött a "kozmikus papírforma” !– szemelvények az elmúlt fél év előrejelzéseiből...Kozmikus “papírforma”… sorozat2. rész

2020.06.27. - A 2020-as Korszakkapu, a Világkorszak-váltás, a Covid-járvány, a karantén-magány és a mi "mögötte", s az Égben "fölötte" van...
A naptári év sarkalatos pontjain, így most a 2020-as Nyári napfordulót követően is érdemes visszatekinteni, számot vetni, tükörbe nézni... Az alábbi gondolatok a Csízió elmúlt fél éves asztrológiai …
Részletek »

“Jött, hogy bizonyosságot tegyen a világosságról…”- lélekemelő gondolatok János nap idején

június 24.
A kozmosz lenyűgöző rendezettsége és a naptári év összefüggései elgondolkodásra és ”tükörbenézésre”, igazodásra és igéződésre sarkallják a szellemi értelemben …
Részletek »

Kozmikus delelő...- avagy a Nyári Napforduló szent pillanatai

2020.06.20.
Június 20-ról június 21-re virradóan a Nyári napfordulat idején jár a teremtett világ. A Nappálya és a Tejút kereszteződésében, a létezés tér-idő keresztjében, az évkör ezen fordulópontján áldozati helyen „járunk”, mely az egyensúlyi …
Részletek »
Isten hozta Wieber Orsolya,
A Magyar Planétás
honlapján
A tudás a régi,
A forrás az égi...