Spirituális bölcselet

Világkép Égen, s Földön...

A „mindent-tudás és mindent-tagadás”  korában, a „spirituális önáltatás" világában, sokan úgy gondolják, hogy a most induló világkorszak új, felhőtlen, emberbarát, filantróp világa, tele lesz bennünket kiszolgáló - sem önművelő cselekvést, sem összetett gondolkodást el nem váró -, újító találmánnyal, korszerű ötlettel, és  békeharcos modern eszmék győzelmével. Nekünk épp csak "önmagunkat kell adni", ölbetett kézzel várni, a "beígért" Aranykort, ahol az emberiség minden problémája egycsapásra megoldódik majd... Hiszen -ahogyan ezt ezoterikus körökből "jól tudjuk" - , a várva várt Vízöntő korban ez már csak így járja... Ahol a szárnyal majd a szabadság, a jólét, a szabad gondolkodás, az általános megvilágosodás, no meg a szabad vélemény nyilvánítás is, így illem, erkölcs, s morál nélkül bárkinek bármit az "arcába lökhetünk" majd... Soha korábban nem látott összefogás alakul ki, nem lesz ellentét, mindenki egyemberként összeborul, s így, együtt ölelkezve, szépen megmentjük a bolygót, az emberiséget, amely végre szellemi megvilágosodásának köszönhetően elindulhat a III. évezred szabadságba vezető, „vízöntős” útján. Hiszen az ezoterikus bulvár szerint, ezek a Vízöntő korszak ismérvei...

 

Nos, Planétás-íróként - olvasva az égi jeleket, pszichológiai éleslátással felismerve az életet irányító emberi jellemet, avagy jellemtelenséget, s értve a mundán asztrológia jelentőségteljes világi ”mozgásait” - mindezt egészen másképp gondolom! Így csak azok olvassák el a Spirituális bölcselet rovat alábbi tanulmányait, akik a valóságra, s nem a „spirituális önáltatásra" kíváncsiak!

Azok maradjanak, akik nem kíváncsiak 

- sem a szelleminek vélt butaságokra, 1.0-ás ezoterikus jótanácsokra, a kávézaccból jóslásra,

- sem arra a múltban gyökerező, a világ hatalmi erőviszonyait oly régóta formáló, a történelem során különféle színű álöltözetekbe bújt, újabban „spirituális sztaniolpapírba” csomagolt ideológia és politikai hangolásra sem, amely - úgy tűnik mára elárasztva az étert -, az ősi szellemi tudásra hivatkozva igyekszik az emberi gondolkodás elaltatására, a tudat áthangolására, a lélek elrablására...

Azonban maradjanak a SPIRITUÁLIS BÖLCSELET rovat oldalán mindazok, akik a valóságra kíváncsiak! Mert a ”mindent-tudás és mindent-tagadás”, tudathasadásos állapotában, a szabadság eszméjének teljes félreértelmezésében - ahol ma az emberiség jár -, hatalmas az ereje az egot tévútra csalogató, megmentésre váró „szabadságnak”...

A kozmosz törvénye szerint értelmezett, valódi szabadság ugyanis csak szigorú önvizsgálattal, felelősségteljes kötelességtudattal, az ember önmagán, azaz öncélú, tudatlansága, félelmei, hitetlensége és kishitűsége által vezérelt egóján való felülkerekedéssel, fegyelmezettséggel, intelligenciával és jóakarattal párosulva lehet egyedül jövőbemutató! Mindezek hiányában, Élet-ellenessé válik. S mivel olyan időket élünk, amikor a pokol bugyrai éppoly szélesre tárják a kapuikat, mint Isten ölelő karjai, ezért ne feledjük, az ember szellemi éleslátása nem attól csiszolódik, a tudat nem attól világosodik meg, hogy elképzeli maga körül a fényt, hanem hogy kellő önvizsgálattal felismeri - önmagában, s önmagán túl a feloldásra, kijavításra, gyógyításra, s jobbításra váró - sötétséget!

Ugyanakkor - az égi jelek olvasójaként, Magyarország beavató csillagzatának mély ismerőjeként - hiszem, s vallom, hogy ma, két világkorszak határán, széttöredezett világképek összecsapásának küszöbén, egy féktelen ideológia kényszerítő ölelésében - a komor látszat ellenére is - új világ van születőben, amelyben a Teremtő most is számít az ő bátor cselekvésre, igaz döntéshozatalra képes, a világot jobb irányba fordító, nemes szívű, s éles eszű magyarjaira!

 

 

(A „ SPRIRITUÁLIS BÖLCSELET ” rovat a valóságra nyitott olvasóknak szóló világnézeti és asztrális-hermeneutikai írásokat gyűjti egybe: spirituális gondolkodást, önvizsgálatot, asztrál-pszichológiai éleslátást és korszakértelmezést Égen és Földön.

© Wieber Orsolya – Magyar Planétás – Csízió kézirat, megjelenés alatt. Minden jog fenntartva.

A szerző, Wieber Orsolya a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE-nek (2026) és a NEMZETI EMLÉK-ŐR DÍJ-nak (2023) a kitüntetettje.)

 


FIGYELEM!

 
Ennek a rovatnak a cikkei és Magyarország horoszkópjának e honlap bármely más rovatában (vagy ennek a honlapnak az előzményein, korábbi, nyomtatott médiában)  megjelent asztrológiai elemzése, a "Szinkretista asztrológia" módszere a saját szellemi tulajdonom, így szerzői jogvédelem alatt áll!
 

Tilos a plagizálása!

 
E téma asztrális, szakrális és naptári kód-rendszere, egymásra vetülő módszere, többrétegű megközelítése - eredete, ötlete, két évtizedes kutatása, asztrológiai módszerének a kidolgozása, s közel két évtizedes publikálása - kizárólag a Magyar Planétás Honlap szerzőjéhez és részben az Égi jelek üzenete című rovat szerzőinek a nevéhez kötődik!
Ezért amennyiben bárhol máshol, más asztrológusnak, vagy szerzőnek a nevéhez kötve, bármely formában, bármilyen azonossággal ez a módszer feltűnik, kénytelen leszek jogi útra terelni a szellemi tulajdonom elbitorlását!
Magyarország mundán asztrológiai elemzése, átdolgozva és kiegészítve több, hamarosan napvilágra kerülő, készülő félben lévő könyv témája! 
Ezért ebben a rovatban, vagy bármely más rovatban olvasható mundán asztrológiai cikkemnek, elemzésemnek, tanulmányomnak a lemásolása, a nevemhez kötődő, "Szinkretista asztrológia"  módszerének a felhasználása, azaz bármilyen jellegű plagizálása szigorúan tilos!
 

 

 

A nemzet „Főnixmadara”...- Halottak napja, Mindenszentek, s november 4. spirituális üzenete Magyarország horoszkópjában...

November 1-4.
Az évkör e jeles pontján, tekintsünk rá életünk „árnyoldalára”: melyek azok a porladásra, hamvadásra váró, idejétmúlt erők, amelyek a történelem latrinájába valók? S melyek várnak Főnixmadárszerű újjászületésre, …
Részletek »

A "legkisebb királyfi" harca "a hétfejű sárkánnyal"...- grandiózus erők harca Égen-Földön, országban-világban...

2021. október 20. - A grandiózus erejű Mars-Plútó kvadrát a Telihold tükrében...
Nincs mese, a grandiózus, nyers erő támadására, a tömeg erejéből fakadó, grandiózus, erkölcsi kiállás a válasz...

 
Részletek »

A két közbenjáró Mária...- a Csillagkoronától a Szentkoronáig

2021.10.07.
A két közbenjáró Mária emléknapja: Október 7. Olvasós Boldogasszony és október 8. a Magyarok Nagyasszonya napja
Wieber Orsolya írása az Origónak.
Részletek »

Lélekmérlegelő Mihály– Az elszámoltatás planétájának és az elszámoltatás Arkangyalának a "természete"...

2021.szeptember 29. - Szent Mihály napja...
Szent Mihály az évkör harmadik „kapujában”, az ítélet pallosával és az igazság mérlegével a kezében számot vet az emberi természet fölött és utat is mutat a földi létben. Mi az, amit az embernek évkör ezen szakaszában ideje …
Részletek »

Szellem(h)arc...- a hit-vállalás csillagzatának hívó szava az alantas világi harcmodorral szemben...

2021. 09. 15. - Szűz Nap-Mars szembenállás a Halak Neptunnal
 Jézus, Jézus, Jézus! - Ezzel a hármas kiálltással indultak csatába a hazát védelmező őseink. Tegyünk mi is így! Mert bármekkora is a leküzdendő ellenfél, bármilyen alantas is a harcmodora, s bármekkora is tudatlanságra építő, agresszív …
Részletek »

MÁRIA-MÁGIA- szeptember 12. Mária szent neve napja

2021.09.11.
A név, maga az ember... Bizonyosan nem élt még egy olyan női teremtmény a földön, akinek misztikus alakjához és mágikus nevéhez annyi elhullajtott könnycsepp, s annyi örök hála irányult volna.
Részletek »

Mert nekik most is Mohács kell!- figyelmeztető gondolatok, az 500 éves bolygóismétlődés Korszak-kapujában...

2021.08.30.
Ideje megértenie minden magyar embernek az égi-földi analógiákat, mert a józanságot és tisztánlátást követelő akkori és mai „felhők” 500 éve Magyarországot a megosztottságig, majd a mohácsi tragédiáig vezették... s …
Részletek »

Modern „büszkeség”?- avagy ember és Isten két külön „álláspontja” ...

A hetek óta drámaian ható Nap-Plútó szembenállás a Vízöntő Telihold tükrében (2021. július 10-július 24.)
Ha az emberiség nem vigyáz, s nem fordít hátat a végletek és korlátok nélküliség világába vetett ideológiájával, annak élet-ellenes társadalomalakító és emberi nézőpontot befolyásoló gondolkodásmódjával, akkor a világi …
Részletek »

A „Világító lámpás”- Keresztelő Szent János napja, június 24.

2021.06.24.
A magyar hagyományban a Nyári napforduló harmadnapján, június 24.-én Keresztelő Szent János napját ünneplik a keresztények.
Wieber Orsolya írása az Origónak.
Részletek »

Győzelem az ember sötét oldala felett...– avagy a Nyári napfordulat misztériuma

2021.06.20.
Amint az emberi létnek tükröt tartó nagy Anyatermészet is ilyenkor teljesíti be éves győzelmét a sötétség felett, úgy az emberi lélek is ebben az időszakban arathatja belső győzelmét, saját sötét …
Részletek »
Isten hozta Wieber Orsolya,
A Magyar Planétás
honlapján
A tudás a régi,
A forrás az égi...