Spirituális bölcselet

Világkép Égen, s Földön...

A „mindent-tudás és mindent-tagadás”  korában, a „spirituális önáltatás" világában, sokan úgy gondolják, hogy a most induló világkorszak új, felhőtlen, emberbarát, filantróp világa, tele lesz bennünket kiszolgáló - sem önművelő cselekvést, sem összetett gondolkodást el nem váró -, újító találmánnyal, korszerű ötlettel, és  békeharcos modern eszmék győzelmével. Nekünk épp csak "önmagunkat kell adni", ölbetett kézzel várni, a "beígért" Aranykort, ahol az emberiség minden problémája egycsapásra megoldódik majd... Hiszen -ahogyan ezt ezoterikus körökből "jól tudjuk" - , a várva várt Vízöntő korban ez már csak így járja... Ahol a szárnyal majd a szabadság, a jólét, a szabad gondolkodás, az általános megvilágosodás, no meg a szabad vélemény nyilvánítás is, így illem, erkölcs, s morál nélkül bárkinek bármit az "arcába lökhetünk" majd... Soha korábban nem látott összefogás alakul ki, nem lesz ellentét, mindenki egyemberként összeborul, s így, együtt ölelkezve, szépen megmentjük a bolygót, az emberiséget, amely végre szellemi megvilágosodásának köszönhetően elindulhat a III. évezred szabadságba vezető, „vízöntős” útján. Hiszen az ezoterikus bulvár szerint, ezek a Vízöntő korszak ismérvei...

 

Nos, Planétás-íróként - olvasva az égi jeleket, pszichológiai éleslátással felismerve az életet irányító emberi jellemet, avagy jellemtelenséget, s értve a mundán asztrológia jelentőségteljes világi ”mozgásait” - mindezt egészen másképp gondolom! Így csak azok olvassák el a Spirituális bölcselet rovat alábbi tanulmányait, akik a valóságra, s nem a „spirituális önáltatásra" kíváncsiak!

Azok maradjanak, akik nem kíváncsiak 

- sem a szelleminek vélt butaságokra, 1.0-ás ezoterikus jótanácsokra, a kávézaccból jóslásra,

- sem arra a múltban gyökerező, a világ hatalmi erőviszonyait oly régóta formáló, a történelem során különféle színű álöltözetekbe bújt, újabban „spirituális sztaniolpapírba” csomagolt ideológia és politikai hangolásra sem, amely - úgy tűnik mára elárasztva az étert -, az ősi szellemi tudásra hivatkozva igyekszik az emberi gondolkodás elaltatására, a tudat áthangolására, a lélek elrablására...

Azonban maradjanak a SPIRITUÁLIS BÖLCSELET rovat oldalán mindazok, akik a valóságra kíváncsiak! Mert a ”mindent-tudás és mindent-tagadás”, tudathasadásos állapotában, a szabadság eszméjének teljes félreértelmezésében - ahol ma az emberiség jár -, hatalmas az ereje az egot tévútra csalogató, megmentésre váró „szabadságnak”...

A kozmosz törvénye szerint értelmezett, valódi szabadság ugyanis csak szigorú önvizsgálattal, felelősségteljes kötelességtudattal, az ember önmagán, azaz öncélú, tudatlansága, félelmei, hitetlensége és kishitűsége által vezérelt egóján való felülkerekedéssel, fegyelmezettséggel, intelligenciával és jóakarattal párosulva lehet egyedül jövőbemutató! Mindezek hiányában, Élet-ellenessé válik. S mivel olyan időket élünk, amikor a pokol bugyrai éppoly szélesre tárják a kapuikat, mint Isten ölelő karjai, ezért ne feledjük, az ember szellemi éleslátása nem attól csiszolódik, a tudat nem attól világosodik meg, hogy elképzeli maga körül a fényt, hanem hogy kellő önvizsgálattal felismeri - önmagában, s önmagán túl a feloldásra, kijavításra, gyógyításra, s jobbításra váró - sötétséget!

Ugyanakkor - az égi jelek olvasójaként, Magyarország beavató csillagzatának mély ismerőjeként - hiszem, s vallom, hogy ma, két világkorszak határán, széttöredezett világképek összecsapásának küszöbén, egy féktelen ideológia kényszerítő ölelésében - a komor látszat ellenére is - új világ van születőben, amelyben a Teremtő most is számít az ő bátor cselekvésre, igaz döntéshozatalra képes, a világot jobb irányba fordító, nemes szívű, s éles eszű magyarjaira!

 

 

(A „ SPRIRITUÁLIS BÖLCSELET ” rovat a valóságra nyitott olvasóknak szóló világnézeti és asztrális-hermeneutikai írásokat gyűjti egybe: spirituális gondolkodást, önvizsgálatot, asztrál-pszichológiai éleslátást és korszakértelmezést Égen és Földön.

© Wieber Orsolya – Magyar Planétás – Csízió kézirat, megjelenés alatt. Minden jog fenntartva.

A szerző, Wieber Orsolya a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE-nek (2026) és a NEMZETI EMLÉK-ŐR DÍJ-nak (2023) a kitüntetettje.)

 


FIGYELEM!

 
Ennek a rovatnak a cikkei és Magyarország horoszkópjának e honlap bármely más rovatában (vagy ennek a honlapnak az előzményein, korábbi, nyomtatott médiában)  megjelent asztrológiai elemzése, a "Szinkretista asztrológia" módszere a saját szellemi tulajdonom, így szerzői jogvédelem alatt áll!
 

Tilos a plagizálása!

 
E téma asztrális, szakrális és naptári kód-rendszere, egymásra vetülő módszere, többrétegű megközelítése - eredete, ötlete, két évtizedes kutatása, asztrológiai módszerének a kidolgozása, s közel két évtizedes publikálása - kizárólag a Magyar Planétás Honlap szerzőjéhez és részben az Égi jelek üzenete című rovat szerzőinek a nevéhez kötődik!
Ezért amennyiben bárhol máshol, más asztrológusnak, vagy szerzőnek a nevéhez kötve, bármely formában, bármilyen azonossággal ez a módszer feltűnik, kénytelen leszek jogi útra terelni a szellemi tulajdonom elbitorlását!
Magyarország mundán asztrológiai elemzése, átdolgozva és kiegészítve több, hamarosan napvilágra kerülő, készülő félben lévő könyv témája! 
Ezért ebben a rovatban, vagy bármely más rovatban olvasható mundán asztrológiai cikkemnek, elemzésemnek, tanulmányomnak a lemásolása, a nevemhez kötődő, "Szinkretista asztrológia"  módszerének a felhasználása, azaz bármilyen jellegű plagizálása szigorúan tilos!
 

 

 

Ismerd fel a képmást, leplezd le a képmutatást!- avagy miként nőjünk fel Magyarország küldetéséhez, a Vízöntőkor feladatához?

A Vízöntő Újhold szellemi üzenete, és Magyarország Február első napjaiban, Gyertyaszentelő Boldogasszony és Veronika napján (2022. Február 1- 4.)
Minden nagy civilizáció összeomlása, akkor következett be, amikor az ember elfelejtette a helyét, a szerepét, a küldetését, s a kötelezettségét a teremtett világban. Mert ilyenkor az ember …
Részletek »

Sorsdöntő szavak...- avagy a fékevesztett gondolat, szó, s (csapat)mozgás jövőt formáló, negatív teremtő ereje...

A Nap-Merkúr-Plútó együttállás, trigon karmaponttal alkotott konstellációja és Magyarország csillagzata ( 2022. január 25-26.)
Egy (élet)veszélyes világi játszmában, sorsdöntőek, jövőt formálóak a most kimondott szavak...
Részletek »

Kik olvasták az ég titkát...

2022.01.06.
Január 6-án a Napkeleti Bölcsekre emlékezik a keresztény világ.
Wieber Orsolya írása az Origónak.
Részletek »

Igazodj! - 2022. az igazodás éve...A 2022-es évben ránk váró gazságok és igazságok

2022.01.01.
Igazodás, igazítás, igéződés, igázódás...
...Mert az ember szellemi éleslátása nem attól csiszolódik, a tudat nem attól világosodik meg, hogy elképzeli maga körül a világosságot, hanem hogy felismeri a …
Részletek »

Sorsfordító– Spirituális szemelvények a 2021-es évből  Sorsfordító sorozat2. rész

2021.12.31.
“Én vagyok a kezdet és a vég…” hirdeti János apostol az Úr mondandóját az Óév és az Újév kapujában, kinek naptári “elődje” Janus, a kezdet és a vég latin planéta-istensége, az antik mitológiák kapuőre, aki a naptári év időkapujában, egyik …
Részletek »

Sorsfordító– évzáró visszatekintés a Csízió 2. születésnapjánSorsfordító sorozat1. rész

2021.12.30.
Időnként korszakkapukon lépünk át, amelyek 500 évente, így manapság is „világrendítő”, „tudat-mozdító” jelenségeket jelezve állnak az emberiség előtt... E sorsfordító időkben indult útjára a most két éves Csízió.
Részletek »

Fény derül rá....- Advent negyedik vasárnapjának a világ "repedéseibe" bevilágító Teliholdja

2021. december 19. érzelmi hullámokat gerjesztő Teliholdja és a végletes Plútóval együttálló Mária csillaga, azaz a Vénusz konstellációja Magyarország beavató csillagzatában
Advent negyedik vasárnapjának csillagzata az ember lelki életén is átgázoló világi haszonelvűség rendszerszintű problémáira irányítja a figyelmünket. A létezés polaritásának, a teremtés kétarcúságának, az Élet igazságának a …
Részletek »

A jövő tartóoszlopa- a szeplőtelen fogantatás "nemzet-nemesítő" napja...Engesztelő küldetés sorozat2. rész

A 2021. december 8-át „körbeölelő" naptári napok csillagzata és Magyarország mundán horoszkópja
Az ünnepek üzennek... Ám nem a teremtett világ elvei fognak „lehajolni" hozzánk, hanem nekünk, emberiségnek kell felegyenesedni az isteni, teremtő elvekhez. E hatalmas küldetésben a Jóisten komoly feladatot szánt a magyarjainak...
Részletek »

Káoszban a Rend...- avagy az egyetlen lehetséges irány, a függetlenedő magyar út!

A Nyilas Újhold és Magyarország csillagzata ( 2021. december 4 . )
A kevesek hatalmi érdekét szolgáló, globális káosz két „szélét” ugyanazok a motivációk mozgatják...Ezért az egyetlen kivezető irány: a géniusz magyar szellemre alapozó, független magyar út...
Részletek »

Múltidéző restauráció, vagy a jövőbemutató megújulás csillagzata?- avagy a világrengető változás konstellációja

Az Uránusz - Szaturnusz felforgató T-kvadrátja , valamint a Nap - Újhold - Uránusz - Szaturnusz konstellációja (2021. november 5 -13. )
Két ellentétes hatású planétának a „présében” áll ma az emberiség, amely a vírusvariáns berobbanását, az energiahordozók árrobbanását, a …
Részletek »
Isten hozta Wieber Orsolya,
A Magyar Planétás
honlapján
A tudás a régi,
A forrás az égi...