Azaz jelentése van a képnek...
...nem is akármilyen, hiszen a szakrális jelkép az ember számára használatos évezredes “üzenőfüzet”, amelyben a mindenkori teremtmény, a kozmikus rendet felismerve, az ég jeleit formálja képi üzenetté…
E szimbólumok összességéből rajzolódó rendszer - mivel nem emberi eredetű -, olyan magas távlatokat nyit a kutakodó elme számára, amely az embert minden lépesekor figyelmezteti a teremtett világhoz való tartozására. Figyelmezteti az emberi természet és az Anyatermészet egyűvé tartozására. Ezért...
a szakrális jelkép
nemcsak harmonikus mintát hordoz,
hanem ennek eredőjeként ősi,
beavatotti tudást, azaz:
Jelentést.
S mivel e jelentés
az Isten által teremtett világ
természeti törvényeiből ered,
ezért annak működése,
törvényszerűsége hatja át
magát a jelképet is.
Vagyis a jelentést hordozó kép működtet… Kozmikus erőt, Égi-földi törvényt, s életenergiát. Ha tudunk róla, ha nem, “láthatatlanul” is működésbe hozza, “megpendíti” az egyes emberből szervesen szerveződő néplélek érzelmi és tudati "húrjait", s az emberiség közös, tudat feletti régióihoz kapcsolódó, az ősforráshoz tartozó egyéni, s közösségi gondolatait. Ennek fizikai következményeként, manifesztumaként pedig az Élet láthatatlan világának a “tükreként”, működésbe hozza a testünket, a belső szerveinket, a “láthatatlan”, testi örvényléseket.
A jelkép ezért egyéni, szellemi fejlettségünktől függetlenül is isteni eredetű, szerves erőt sugároz, akkor is ha értjük, s akkor is ha megtagadjuk, bagatellizáljuk a jelentését. Ebben az esetben azonban, “számon kér"! Ha emberi világunkban viszont tudatosan élünk vele, vagyis jelképeink kinyilatkoztató, jelentését szent térben, szent időben, szent cél érdekében keltjük életre, azaz tudatosan hozzuk “mozgásba” az általa képviselt kozmikus erőt, akkor életünk sokszoros segítő erejévé, szerves részévé válik.
Ha mindennapjaink apró-cseprő dolgait tudatosan alakítjuk hozzá, akkor egyenesen árasztja a Kozmosz éltető erejét, kiemelve ezzel az embert ösztönlényi világából, s fölemelve bennünket az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába.
A jelképi gondolkodás és látásmód
ezért olyan kód,
amellyel a tudatosan kereső lélek,
s a maradandóhoz való ragaszkodást
tudatosan vállaló néplélek,
visszatalál a saját eredendő egységéhez,
eredetéhez, eredőjéhez,
saját belső lényegéhez, az Ősforráshoz,
azaz Istenhez.
Ez pedig nem más,
mint ragaszkodás
a teremtett világ kozmikus törvényeihez...
Ezért, aki veszi a bátorságot, a rendíthetetlen akaraterőt, a kitartó küzdelmet, a fejlődéssel együttjáró, olykor nehézségeken át vezető belső munkát, s életét a jelképek ősi erejéhez igazítva, szellemi vadhajtásait igázva, gondolatait igazítva, lelkét megigézve igazodik, az végül a saját legbelső magjához, tiszta, sallangoktól mentes, Képmás önmagához jut el. Fénylő isteni képmásához érve, pedig az egyre tisztább kép által, lelke a Teremtőjéhez ér…
Erre képes a szakrális jel-kép…
(A szakrális év jeles napjainak asztrális, szakrális és naptári hagyományával közel 30 éve foglalkozó, mundán asztrológusként, Planétás-íróként, Magyar Csízió címmel - hamarosan, könyv formájában is -, napvilágot lát egy összegző munka. Ám addig is olvassák szeretettel és értő figyelemmel a Jel-Kép rovat cikkeit!)
