Eleink a naptárreformok előtt nem December 21-én tartották a téli napforduló ünnepét, hanem a "Fényhozó Lux", azaz Luca, December 13-i neve napján ünnepelték a várva várt Fény születését.
A régi korokban, s egyes esetekben mai is, a 13-as számhoz a szerencsétlenség érzetét társították. Úgy is nevezték ezt a számot, s e naptári napot, hogy "létszámfeletti". Ez a képzet egyrészt a zodiákus 12-es beosztásához kapcsolódó mítikus történetek szereplőihez valamint a "létszámfeletti"
Ördöghöz társul. A keresztény mitológiában a 12-es beosztást a tanítványok "örökölték", a létszámfölötti ördögi szerepet pedig Júdás vette át. Ugyanakkor a középkori katedrálisok szent geometriájában, a szakrális épületek tizenkét szirmú rózsa ablakának közepét már Krisztus, az Igazság Napja töltötte be.
Játsszunk mi is egy kicsit a számokkal! Luca naptól számolva éppen 12 nap telik el, hogy Karácsonyhoz érjünk. A hagyomány szerint ez a 12-es beosztás egyezik a Zodiákus 12-es rendszerével, így éppen Jézus, "az Igazság Napja" születésére, December 24-re "fejeződik be". Ismerhetjük, a Luca naptár "jóslatát", miszerint a Karácsonyig tartó minden egyes nap, rámutató napként leképezése az elkövetkezendő év 12 hónapjának. Luca székére állva pedig megláthatjuk a gonosz erőket. Nos, mi is komoly okulnivalókat találtunk a 2012-es év december 13-ájának képletében.
December 13-a délelőttjén Újholdat ünneplünk, azaz Nap Hold együttállást, amikor a tudatos és az bennünk megbúvó öntudatlan erők egységében "valami újnak" a kezdetét élhetjük át. "Új Hold, Új király"- szól a népi mondás, vagyis ilyenkor minden bennünk megfogalmazott gondolat és cselekedet új erőkkel töltekezve, Telholdig növekedve, megerősödik. A bolygók hatalmas stelliumba (együttállás) gyülekeznek a Skorpió, a Nyilas, és a Bak csillagjegyekben. Velük szembem a "Túlparton" áll a Sorsbolygó, a kozmikus Igazságot jelző Jupiter. A bolygóhalmozódás életünk apró-cseprő, ügyes bajos, számunkra jónak és rossznak "ítélt" hétköznapi ügyeit szimbolizálja. A sok megoldandó helyzettel, vitás esettel, fájdalmas tanulnivalóval, embert próbáló elrendezni valóval és az élet kihívásaival szemben, egy pontban csúcsosodik ki a kozmikus Igazságot, a Gondviselést, az Ősbizalmat, no meg a Magyarok Istenét szimbolizáló Jupiter!
Ez a képlet arra mutat rá, hogy életünkbe belekeseredni nem szabad, mert a "túlparton" ott áll a Teremtő Igazság. Ne feledjük, hétköznapi életünkben a Jupiter a tudattágítás, a kiteljesedés, a hit, a jog, az erkölcs, a magasabb rendű szellemi összefüggések jelölője. A zodiákusban a Jupiterrel szemben uralkodó, racinális Merkúr mindennapi gondolkodásunk jelölője, most, December 13-a képletében is "egymásra néz". Míg az utóbbi azt mondatja velünk, hogy "hiszem ha látom", addig a mindent magába ölelő és elfogadó Jupiter azt mondja, "nem látom, de hiszem."
A Jupiter ugyanis a Naprendszer legnagyobb bolygójaként, a testével védi a Földi életet. Hatalmas kráterei kozmikus törmelékek okozta sebek. Testével elnyel, befogad, megvéd... Ha nem ezt tenné, veszélyeztetné földi életünket, magát az emberiségnek otthont adó Föld bolygót. Micsoda szimbóluma, ez a jupiteri népeknek, így nekünk magyaroknak is! S ha nem is látjuk, de hisszük a Gondviselést, bízhatunk abban, hogy minden "jó és rossz" mögött ott áll az Isteni Terv. Létezik az a magasabb rendű igazság, mely megérteti velünk, hogy itt, a kétpólusú földi világban minden csak szükségszerű emberi testbe öltöztetett lelkünk fejlődése és tisztulása szempontjából.
A 13-i transit, tehát fejünk fölött áthaladó képlet, hazánk horoszkópjára vetítve jelzi, hogy az anyag, a kézzelfogható racionális világ - bár nagyon fontos a Kékbolygón-, de fölé kell helyezzük a spirituális látásmódot és gondolkodást. Természetes, hogy az ember testi mivolta a fizikai világhoz kötött, de arról sem feledkezhetünk el, hogy érzelmi-lelki, és szellemi-tudati síkon mindannyian a Fényből jövünk. Így Énünk ezen részének ott van az otthona.
Ebből a "fényes" Újhold-nyitányból, ezekkel a gondolatokkal együtt növekedve, töltekezve kellene December 21-ig, évünk legsötétebb napján át eljutni a kiteljesedésig: a December 28-i "kitágult tudatú", termékeny ötletekkel feszültséget hordozó Teliholdig. ( Nap-Plútó együttállás- szemben a Holddal, T-kvadrátban az Uránusszal)
Ám nézzük mit mutat december 21-e, évünk legsötétebb napja számunkra, ahol a világos és érthető, tehát tudatos gondolatok (Nap) kerülnek termékeny feszültségbe, kvadrátba a (Hold) láthatatlan, a tudat szintjére még nem emelt világunkkal?! Nos, erre a termékeny cselekvésre volna szükségünk a mindennapokban, a kiteljesedéshez. A teljes igazsághoz ugyanis nem elég a lecsupaszított, racionális gondolkodás, szív is kell hozzá. (Merkúr-Vénusz együttállás szemben a Jupiterrel). Mivel a két bolygó recepcióban - uralmi cserében - áll egymással, azaz töltekeznek egymás erejével, üzenetével, úgy is fogalmazhatnánk: akkor lesz jó világ, ha az agyunkkal érzünk és a szívünkkel gondolkodunk.
A két sorsbolygó: a Jupiter és a Szaturnusz, valamint a két sorsátalakító bolygó nem szokványos, trapéz fényszögalakzata komoly üzenetet hordoz.
Nehézségeink, azaz korlátaink elfogadása azonban az egyetlen kivezető út mindannyiunk számára. Vagyis, ha személyes sorsunk ellen nem lázadozunk (Uránusz), annak lehetséges kereteit (Szaturnusz) elfogadjuk (Jupiter), akkor nyerjük el a szabadságot (Uránusz), s benne a kiteljesedést (Jupiter). A Szaturnusz, mint a stabilitás jelzője és a Plútó, mely csak a kozmikus akaratot ismeri, együttes hatása, gyakran "kilök" bennünket a megszokott, kényelmes kerékvágásból, ám elfogadásukhoz nélkülözhetetlen a jupiteri ősbizalom! Ebbe trapéz alakzatba mind a négy, életünket működtető őselem: a tűz, víz, levegő és a föld is bekapcsolódik. Üzenete szerint, ideje világunkat ismét a láthatatlan törvényeihez hangolni! Ha önszántunkból, tudatosan, lelki elfogadással tesszük ezt, akkor utunkat a női erők (Hold, Vénusz) segítsége kíséri. Ha elutasítjuk, kemény sorscsapások érhetnek bennünket. Ne feledjük:
"Tegyük meg, ami rajtunk áll, a többit elvégzi Isten!"
(Készült: Fényiné Csomor Rózsa - Wieber Orsolya, "Égi jelek üzenete" című közös munkája alapján)
Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!
