Az ember bár „az égre veti szemét, de nem látja azt, amit lát” – mert az üstökös egyszerre „világosság és homály” –írja Jézus kortársa, „a titkos keresztény” Seneca, a római sztoikus filozófus, aki a keresztény kor küszöbén (bár rómaiként) Krisztus „fényében” gondolkodott, A természeti kérdések című monumentális művében az üstökösökről. Ez nem csupán a fizikai világ jelenségeit vizsgálja, hanem az ég és az emberi lélek közti összefüggést: a kozmikus tudat ellentmondását, metaforáját.
Akár a ma emberéről is írhatta volna az ókori bölcs, hiszen az ember, ha egyáltalán látja is a Fényt, nem érti, honnan ered..., s bár ugyan érzékeli a kozmikus mozgást, de nem tudja, mi indította el... Mert az üstökös a megértés határhelyzete, ahol, ha a szellem túlnéz az anyagon, csak akkor érheti meg: a szemmel láthatóban a szívben rejlő láthatatlant...

Úgy tűnik, a Mérleg Újhold (2025. október 21.) – a szövetség, az egyensúlykeresés, a kiegyenlítődés és a béke égi pecsétje. „Újhold, új király” – szól a népi rigmus, vagyis a megújuló, újat hozó Hold erők ránk boruló, sötétlő égboltján két üstökös tűnik fel az égen, miközben a Nimród–Orion felől érkező Orionidák meteorraj „fénynyilai” záporoznak.
Mindez Magyarország csillagzatában, az október 23-i kezdőpont hatásfokában történik. Beszédes idők! Abban a történelmi pillanatban, amikor a nemzet a világraszóló békecsúcsra készül...
Ma a nemzet egy olyan időszakba érkezett, amikor a tudat-megújulás, az eszmei váltás, a szellem magasabb fokra való emelkedésének lehetősége nyílik meg. (tr. Nap- Mo R. Nap együttállás T kvadrátja a Plútó Altair és a Jupiter-Pollux Sz. Mc együttállása között.)
Amikor a tétovázóknak is ideje megérteni, s felvállalni a világos küldetést: a világosság-küldetését, a halhatatlan eszmék képviseletét. Mert amikor az Ég jelez, a Föld szívében élő fényhordozó nemzet válaszol: kaput nyit a világraszóló küldetés előtt.

Égi hírnökök
– a Lemmon és a SWAN üstökösök és az Orionidák meteorraj halad el felettünk...
Az üstökösre ősidők óta, mint égi hírnökre, égi vándorra, a csillaghullásra pedig mint az ég „áldó fénymagvaira” tekint az ember.
Az üstökös vándorok...- a Lemmon és a SWAN üstökösök
Az üstökös mindig égi hírnök, égi vándor, „aki” a Naprendszer pereméről érkezik – szellemi értelemben a tudattalan, a periféria, a „külső sötétség” régióiból hoz üzenetet a belső Nap, az isteni középpont felé.
Asztrál-hermeneutikai olvasatban az üstökös az emberi tudatban időről időre felvillanó kozmikus felismerés képe.Nem tartozik egyik bolygórendhez sem: átlépi a pályákat, megtöri a megszokott rendet.
A hagyomány az üstököst „mennyei kardnak” vagy „lángoló lámpásnak” is nevezi – ez a kozmikus tisztulás, a nagy kollektív katarzis képe.

Amikor az üstökösök megjelennek, az emberiség történetében sorsfordító idők következnek: új eszmék, új korszakok, hitválságok vagy megújulások.
A keresztény-asztroszofikus hagyományban az üstökösök az isteni Gondviselés figyelmeztető jelei: nem büntetés, hanem „égi riasztás”, hogy a tudat térjen vissza az isteni rendbe.
Az üstökös feje a tudat, farka a mögötte húzódó kollektív emlékezet – így, amikor átvonul az égen, fénycsóvát húz a téridőbe, s mintegy „emlékezteti” a világot önnön isteni eredetére.
Magyarország csillagzatának beavató pontján most két üstökös is feltűnik az égen (a C/2025 A6 Lemmon és a C/2025 R2 SWAN) – melyek mint kozmikus „küldemények” a mintha csak a békemisszió és a nemzeti küldetés fényes szimbólumai volnának.
(az Október 21. éjjelén, 22. hajnalán látható távolságba kerülő üstökösök a napnyugta utáni órákban alacsonyan nyugaton–északnyugaton, sötét ég alatt szabad szemmel vagy binokulárral is remélhetően láthatóvá válik! (a fényesség mindig változékony).

A „kozmikus magvetés” hullócsillagai... - az Orionidák
Egy meteorraj – és különösen az Orionidák – az égboltról „zuhogó fénymagvakat” küld a Földre. Spirituális értelemben ez mindig a kozmikus magvetés ideje.
A régi bölcselet szerint a meteorraj „az ég könnye”, „a csillagok magja”, „az angyalok írása” – vagyis: a szellem küld üzenetet a földre hulló fényeken keresztül. Minden hullócsillag egy-egy kívánság, ima, tudati szikra: a pillanat, amikor az ember és az Ég akarata egyesül.
Asztrál-hermeneutikai olvasatban ilyenkor a meteorraj fényrészecskéket szór a Földre – ezek a kozmikus információk energetikailag „újraírják” a Föld auráját.
Mivel a meteorrajok gyakran egy-egy ismert üstökös porfelhőjéből erednek, a folyamat emlékeztető: az Ég rendszeresen visszatér, hogy tisztítsa a légkört, a tudatot, a világot.
Spirituálisan tehát: a meteorraj bűnbánati idő, fényben való megtisztulás. Az emberi szív „égi fürdőt” vesz a hulló fényekben.
Az Orionidák pedig különösen fontosak nekünk, mert nevük az Orion csillagképhez kötődik, s éppen a Magyarország 1989. október 23-án fogant beavató csillagzatában jelez számunkra!
Egy meteorraj neve mindig onnan ered, ahonnan az égen „kiindulni látszik”: jelen esetben az Orion csillagképből. Az Orionidák radiánsa az Orion vállcsillagai közül sugárzik ki.

De az Orion–Nimród neve a magyar hagyományban különösen szent: a magyar mitológia Nimródja, a „hős vadász”, az Ég ura, hunok (székelyek) és a magyarok őseinek, azaz Magor és Hunor őseinek, vagyis az Égi Ikrek atyja, a magyarság égre emelt ősatyja. Magyarország október 23-val induló új, úgynevezett Szolár évében a magyarok csillaga, a Jupietr az előrehaladás irányán az Mc tengelyen hogy-hogynem az égi Ikrek csillagképében: Castor és Pollux kettősének, a halhatatlanságot képviselő Polluxszával egy égi vonalban áll, hátterében a középkori misztika krisztusi állatszimbólumával az Egyszarvúval!

Csak az nem érti az üzenetet aki nem akarja tisztán látni a földi valóság fölötti égi üzenetet... Ahogy a címben is írom: a rejtély világosságát!
Nimród nem pusztán vadász, hanem az égi uralom és isteni tudat megtestesítője, a Tejút kapujának, a Lelkek Útjának az őrzője.
Az Nimród-Orion - az égen szinte mindenki számára ismert - három fényes csillaga, az „Orion öve” a hagyomány szerint a Jézust meglátogató Háromkirályok, az Ég jeleit értő, s a Betlehemi csillagot követő, beavatott káldeai asztrológusok, a bibliai „magoi apo anatolōn”, azaz a keletről jött mágusok égre emelt képviselői.

A hagyomány egy másik olvasatban pedig a három szent erő: Hit, Remény, Szeretet csillagai.
A Nimród-csillagkép „fényíjával” a Tejútra céloz – ez a Lélek visszatérése az Istenhez szimbóluma.
Ezért amikor az Orionidák hullanak, mintha Nimród íja szórná a fénynyilait a földre, emlékeztetve és figyelmeztetve a magyarság eredetére és küldetésére.
Ezért van, hogy sokan az Orionidák idejét „Nimród havának” is nevezik – a hős, a szellem, a világosság győzelmének idejét.
(Mikor várható? Az Orionidák csúcsa hagyományosan október 21–23.; a legjobb idő éjféltől hajnalig, várostól távol, derült ég alatt.)
A magyar idő pecsétje
Az Orionidák évről évre október 21–23. körül tetőzik, s ilyenkor a Nap a Skorpió kapujához közelít – amely a magyar beavatás, a halálból való újjászületés ideje. Amikor a magyar emlékezet október 23. köré rendeződik... Ilyenkor - még ha könnycseppekkel áztatva is -, az ember együtt mozdul az ősök és hősök mennyei idejével.
A fényhordozó nemzet halhatatlan hőseinek áldozatot hozó eszméivel: a rejtély világosságával...

© Wieber Orsolya – Magyar Planétás – Csízió – Kozmikus Történelem kézirat, megjelenés alatt. Minden jog fenntartva!
Tisztelt Olvasó!
Ha Ön is szeretne értő részévé válni a világi történések szellemi, spirituális hátterének, iratkozzon fel a Magyar Planétás honlap értesítőjére, hogy - kikerülve a közösségi média cenzúráját -, közvetlenül a szerző honlapjáról, elsőkézből értesülhessen az aktuális cikkekről és tanulmányokról!
Bízom benne, a Magyar Planétás írásai szellemi útmutatásaival, lelki hangolódással, a tudat tágításával fölemelik az olvasót az emberi idő szűkre zárt határaiból a kozmikus idő mennyei határtalanságába!
